Szekeres Viktor

Már nézhető az X-akták készítőjének új, apokaliptikus sorozata

Az X-akták és a Millennium után ismét új sorozattal próbálkozik Chris Carter.

Az Amazon ismét nem aprózza el, a mai napon 10 tervezett sorozatának pilotját tette elérhetővé az amazon.com-on, hogy utána a nézettség és a visszajelzések alapján eldöntsék, hogy melyeket folytathatják sorozatként. A pilotokból 5 hagyományos széria, míg 5 a gyerekeknek készült családi széria, illetve animáció.


A felnőtt sorozatok közül az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt talán a The After, mely Chris Carter visszatérését jelenti a sorozatok világába. A széria közvetlenül egy apokaliptikus eseményt követően játszódik és nyolc idegenről szól, akik rejtélyes módon sodródtak egymás mellé. A kínálatban még ott van a Bosch című krimisorozat is, mely Titus Welliver főszereplésével Michael Connelly népszerű regényei alapján készült, a szimfonikus zenekarok világában játszódó Mozart in the Jungle, a Transparent című családi dráma, valamint a The Rebels, mely egy sportkomédia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!