Szekeres Viktor
Gyűlnek Martin Scorsese új filmjének színészei
Martin Scorsese legutóbbi filmjei mind remekre sikerültek, így nem csoda, ha már várjuk a következőt.
Martin Scorsese újabb sikeres évet zárhatott 2013-mal, s folytatta remek sorozatát. A tavalyi A Wall Street farkasát ugyanis 5 Oscar-díjra jelölték, előtte pedig 2012-ben A leleményes Hugó 11, a 2006-os A tégla ugyancsak 5, a 2004-es Aviátor ismét csak 11, míg a 2002-es New York bandái 10 jelölést kapott - a sorból mindössze a legjobb film, a 2010-es Viharsziget lóg ki, mely nem nagyon érdekelte az amerikai filmes akadémiát.
Márpedig ilyen pedigré mellett valószínűleg szinte mindenki kíváncsi arra, hogy legközelebb milyen filmmel rukkol elő a rendező. Nos, a legújabb filmje, mint az korábban kiderült, a Silence lesz, de már azt is tudjuk, hogy a főszereplő Andrew Garfield és Ken Watanabe mellett Liam Neeson lesz. A japán Shusaku Endo regényét Jay Cocks adaptálja, a történet pedig a 17. századi Japánban fog játszódni és a középpontjában két jezsuita pap lesz, akiknek célja mentoruk megtalálása, valamint a kereszténység elterjesztése.