Szekeres Viktor

Két nagy visszatérő az Avatar 2, 3, 4-ben

Nem csak James Cameron tér vissza az Avatar folytatásaira, de az első film két fontos szereplője is.

Eddig sejtettük, de tegnap hivatalossá vált a hír: James Cameron bejelentette, hogy Sam Worthington (Jake) és Zoe Saldana (Neytiri) vissza fog térni az Avatar folytatásaira, feltehetően mindháromra, hacsak valamelyikük nem kerül kiírásra idő előtt, hogy némi drámagenerálás kedvéért. A forgatás valamikor idén kezdődik el, hogy a második rész 2016. decemberében, a harmadik a 2017-es év végén, míg a negyedik rá újabb egy évvel kerüljön a mozikba. Mindhárom filmet Cameron rendezné, ami azt is jelenti, hogy még évekig nem rukkolhat elő új produkcióval.

Az IMDb-n jelenleg is nagyszerű, 8-as osztályzattal büszkélkedő Avatar 2009-ben minden bevételi rekordot megdöntött annak ellenére, hogy sok országban meglehetősen közepesen debütált - Amerikában például "csak" 77 millió dollárral. Azonban míg a 207 millióval debütáló A bosszúállók 623 millióig jutott el hazájában, addig az Avatar 760 millióig. A film Amerikán kívüli bevételei is csúcsot döntöttek, még egy film sem jutott az így szerzett 2 milliárd dolláros teljesítmény közelébe. (Sőt, a Titanic másfél milliárd dollár Amerikán kívüli bevételétől eltekintve még olyan alkotás sem volt, ami a világ többi részén akár 1 milliárd dollár bevételt elért volna.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #2
    keyson:
    Nem ertel egyet.

    En a jajjjj szot helyesebnek velem
    :D
  • keyson #1
    jujj