SG.hu·

Nem kell nagy költségvetés, hogy moziba menjünk

Nem kell nagy költségvetés, hogy moziba menjünk
Egy olcsó háborús film sokkal több embert érdekelt, mint egy drága akció-scifi.

Arról már beszámoltunk tegnap, hogy mekkora érdeklődés mellett kezdte meg mozis futását Mark Wahlberg új filmje, A túlélő (Lone Survivor), mostanra pedig az is bizonyossá vált, hogy a film Amerikában minden idők második legerősebb januári kezdését produkálta. A túlélő ugyanis a becslések szerint 38,5 millió dolláros nyitóhétvégét produkált, ennél jobb teljesítményre pedig eddig csak a Cloverfield volt képes 40,1 millió dollárral.

Külön érdekesség, hogy az alig 40 millió dollárból készült, Peter Berg által rendezett film teljesítménye mellett eltörpül a rendező előző filmjének, a jóval több, mint 100 millió dollárból készített Csatahajónak a nyitánya. Az akcióscifi egy sokkal frekventáltabb időszakban csak 25,5 millió dolláros kezdést tudhat magáénak.

A túlélő sikerének értékét még az is növelni, hogy az nem a tiniknek köszönhető, ugyanis a fiatalokat annyira nem érdekelte a film: a közönség 57%-a 30 éves vagy annál idősebb volt. És persze az is sokat jelentett, hogy férfiasnak tűnő film nem riasztotta a női nézőket, hiszen mindössze 57%-os volt az erősebbik nem aránya A túlélő hétvégi közönségének mért összetétele szerint.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© koschwarz2014. 01. 14.. 14:06||#3
Ezt a filmet nagyon várom, már mióta az elsõ híreket olvastam róla. Bírom ezt a mûfajt.
© barret2014. 01. 14.. 11:45||#2
Én is leszarom a digitális effekteket,sajnos ma azt hiszik,hogy attól lesz jó egy film!
© endrev2014. 01. 14.. 03:17||#1
... Így van. Történet kell hozzá. Történet nélkül a tõke mit sem ér.