Szekeres Viktor

Rajongói kedvenc készíti a Daredevil-tévésorozatot

Joss Whedon és J.J. Abrams mellett dolgozott és szinte kivétel nélkül csak kultsorozatokban és kultfilmekben dolgozott, ki az? Az illető következő munkája a Daredevil-tévésorozat lesz. Lehet reménykedni?

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően Drew Goddard fogja készíteni, írni és rendezni a Daredevil című 13 részes tévésorozat. Az itthon valamiért Fenegyerek néven futó vak ügyvéd kalandjai 2015-ben lesznek láthatóak a Netflix stream szolgáltató kínálatában, és egy négy sorozatból álló Marveles történetfüzért fognak elindítani. A "ciklus" további darabjainak is képregényes szuperhősök lesznek a főszereplői, sorban Jessica Jones, Iron Fist és Luke Cage.

Drew Goddard igazi rajongói kedvenc írónak és rendezőnek számít, mind tévés, mind mozis színtéren, többek között azért, mert ő is a Whedon-iskola egyik tanítványa, aki később J.J. Abrams mellett dolgozott. Eddig négy tévésorozat írói stábjában volt benne, s talán neki is köszönhető, hogy mind a négy széria kultstátuszba lépett. Ezek a Buffy, a vámpírok réme, az Angel az Alias és a Lost - Eltűntek. Ugyanez a helyzet a filmek terén is, hiszen első munkája a Cloverfield volt, míg legutóbb a hatalmas rajongói siker Ház az erdő mélyént írta és rendezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    Superman sem Szuperember. És ez gépies tükörlogika sok helyen nem működik.

    De egyébként a daredevil nem jelent fenegyereket, az más, érdemes megnézni, mikortól került be így bizonyos szótárakba, maximum a fenegyerek jelenthet daredevilt. Viszont annak ellenére, hogy nem jelenti azt, elég jól körbeírja azt, amit jelent. Mondjuk a név eredete olyan, hogy az eleve kilövi, hogy magyarul ilyen nevet kapjon.
  • Nebojsa1982 #2
    A Fenegyerek szerintem is tökéletes magyarítása a Daredevilnek. Ritka az amikor ilyen jól eltalálják egy karakter nevét.
    És igen, a Wolverine-Farkas kombót sose bocsájtjuk meg!
  • Fresh Duke #1
    "Az itthon valamiért Fenegyerek néven futó"
    Mert talán a 'daredevil' magyarul 'fenegyereket' jelent?