Szekeres Viktor

Újabb látványos előzetest kapott a Noé

Tavasszal kerül bemutatásra a mozikban a bibliai történetre építkező Noé, melynek főszereplője Russell Crowe, rendezője pedig Darren Aronofsky. A filmhez most új előzetes is érkezett.

A napokban egy új előzetes érkezett a Noéhoz (Noah), mely láttán ismét csak elgondolkodhatunk azon, hogy vajon miképpen fog elsülni Darran Aronofsky első olyan munkája, mely során szinte kiapadhatatlan költségvetési forrásokkal rendelkezett. A rendező ugyanis nem ahhoz szokott, hogy dúskálna a pénzben a filmezés során, például a világszerte 239 milliós bevételt produkáló Fekete hattyút 13 millió dollárból forgatta.


Azt még nem lehet tudni, hogy siker lesz-e a Noé, vagy sem, de ha érdekelni fogja a közönséget a történet, akkor a rendezőnek egy igen érdekes sorozata folytatódhat. Aronofsky eddigi öt filmjének amerikai bevételei ugyanis folyamatosan emelkedtek. Míg 1998-ban a Pi 3,2 millió dollárig jutott el, addig a 2000-es Rekviem egy álomért 3,6, a 2006-os Forrás 10, a 2008-as A pankrátor 26, míg a már említett, 2010-es Fekete hattyú 107 millió dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rajen77 #2
    Ezt ugye nem ide akartad írni?
  • goldmember #1
    Újabb film egy kitalált szuperhősről. Nem volt elég már a batman és pókember?