Szekeres Viktor
A Star Wars 7 első áldozata a Warcraft-mozifilm
Szomorkodhatnak a fantasy műfajának rajongói, ugyanis a Csillagok háborúja premierje miatt a Universal stúdió "kénytelen volt" elhalasztani a Warcraft című játék alapján készítendő mozifilm bemutatóját.
Amikor a Disney stúdió bejelentette, hogy a Csillagok háborúja-sorozat hetedik epizódja 2015. december 18-án kerül bemutatásra, akkor mi is jeleztük, hogy ez a döntés valószínűleg további változtatásokat fog előidézni, hiszen erre a dátumra két további produkció premierjét is bejelentették. Ahogy az várható volt, ezek egyike viszonylag gyorsan bemutatási időpontot is váltott: jelen állás szerint a Duncan Jones által rendezendő Warcraft pár hónappal később, március 11-én kerül majd a mozikba.
A másik delikvens, Az elveszett jelkép című Dan Brown-adaptáció jelen állás szerint még mindig az új Star Warsszal együtt mutatkozik be - úgy tűnik, hogy a Sony nem sieti el a döntést. Mindenesetre a stúdió számára adja magát egy májusi időpont, hiszen mind A Da Vinci-kódot, mind az Angyalok és démonokat májusban láthatták először a nézők a moziban.