SG.hu·

Nálunk is bemutatják az év animációs filmjét

Igaz, hogy csak jövőre, de mi is láthatjuk itthon az új Mijazaki-animációt, mely világszerte már 112 millió dollár bevételt ért el. Üröm a kitörő örömben, hogy a magyar premierig még jó párat kell aludnunk, hiszen csak tavasszal kerül rá sor.

Itthon jó pár éve még természetes volt, hogy a Studio Ghibli és Mijazaki Hajao, legendás rendező animációs filmjei eljussanak a hazai mozikban - hol országos forgalmazásban, hol pedig a kisebb fesztiválokra. Ekképp láthattuk például a mozikban A vadon hercegnőjét, vagy a Chihiro Szellemországbant, s persze a korábbi Mijazaki-alkotásokat is. Azonban az ezt követő Ghibli-filmek, valamint Mijazaki-rendezés már elkerülte a magyar mozikat.


Éppen ezért sokaknak lehet, hogy az év hírével lesz egyenértékű az a bejelentés, hogy nálunk is láthatjuk majd a japán filmes utolsó munkáját, a The Wind Rises (Kaze tachinu) című animációt - mindezt a Cirko Film gondozásában. A magyarországi premier időpontja jelen állás szerint 2014-ben lesz, mégpedig április tizenhetedikén.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002014. 04. 13.. 13:05||#3
Pont emiatt az anti hangulat miatt ritkán kapnak nyugaton díjat, de amikor igen, akkor hidd el, hogy megérdemelten.
© Yodafon2013. 11. 26.. 13:37||#2
anime? <#vomit>
© wolruf2013. 11. 26.. 08:15||#1
Remek 😊 Megyünk 😊