Szekeres Viktor

Fél éven belül két Hercules-filmet láthatunk

Idén két Fehér Házas akciófilmet láthattunk, melyek bevételeik alapján nagyjából hasonlóan teljesítettek a mozikban, azonban az egyiknek már készül a folytatása, a másik pedig bukásként lett elkönyvelve. Jövőre két Hercules-film küzdhet meg a nézők kegyeiért.

Azt eddig is tudtuk, hogy az idei két Fehér Házas akciófilm után jövőre két Hercules-filmet kínál majd Hollywood, de a premierek időpontja csak mostanra vált biztossá. Nos, a tervek szerint a Kellan Lutz főszereplésével készült, Renny Harlin által rendezett, inkább a mitológiai alapokra építkező Hercules: The Legend Begins Amerikában január 10-én kerül bemutatásra.


A másik projekt, mely simán a Hercules címet viseli, jelen állás szerint július 25-én kerül bemutatásra Amerikában. Valószínűleg szívünkhöz ez állhat közelebb, hiszen ezt forgatták majdnem fél évig Magyarországon Brett Ratner dirigálása mellett. A történet egy képregény alapján készül, főszereplője pedig Dwayne Johnson, alias The Rock.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jamboox #2
    Renny Harlin. Egykor nagyszerű akciófilm rendező volt. Ma már csak halvány önmaga. Ez is inkább csak tv-film minőség.
  • Zombee #1
    Egy Herkules cikknek miért szól a fele Fehér Házban játszódó akciófilmekről?