SG.hu·

Itt az új Robotzsaru végső plakátja

Tipikus, de mutatós lett a Robotzsaru februárban bemutatásra kerülő rebootjának végső plakátja, mellyel a stúdiónak az a célja, hogy meggyőzze az eredeti film, eddig még bizonytalan rajongóit, hogy érdemes beruházniuk az új verzióra.

A Sony az elmúlt pár napban ráerősített a Robotzsaru kampányára, hiszen nem elég, hogy új előzetest jelentetett meg a klasszikus akciófilm rebootjához, még egy plakátot is kiadtak, mely minden jel szerint véglegesnek mondható. A képről kiderül a film amerikai premierjének új dátuma is, hiszen a stúdió a Műkincstolvajon bemutatójának elhalasztása miatt február hetedikéről tizenkettedikére tolta a RoboCop startját, ami azt is jelenti egyben, hogy odaát nem pénteken, hanem egy szerdai napon fog debütálni - kellemes Valentin napi program lesz majd.

A magyar premier időpontjáról egyelőre még nincs információ, de a mozis bemutatót biztosra vehetjük, s azzal is nyugodtan lehet számolni, hogy a Joel Kinnaman főszereplésével készült film a világpremier táján kerül a hazai multiplexekben. Kíváncsian várjuk, hogy mit sikerült összehoznia az alapanyagból a brazil José Padilhának, aki kultikus filmjével, az Elit halálosztókkal került Hollywood látókörébe.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© jamboox2013. 11. 12.. 19:16||#7
Azért hat igazinak, mert igazi. Csak a másik keze lesz robot.
© Vol Jin2013. 11. 11.. 22:35||#6
Tényleg olyan cicanadrágos. :-)

De ha belegondolsz, ez lenne a logikusabb felépítés, nem a csigatempóban caplató kockalábú dizájn.
© sandor82062013. 11. 11.. 20:24||#5
sztem is fosul néz ki
© Ender Wiggin2013. 11. 11.. 18:49||#4
nem úgy néz ki, mint egy robotzsaru, csak, mint egy péncélba bújt ember. überszar, épp úgy semmi szükség nem volt rá, mint az Emlékmásra.
© Szefmester2013. 11. 11.. 18:47||#3
Azta.. micsoda fejsérülése lehet hogy a látómezeje felér a halántékáig... meg micsoda cyberkéz.. tisztára igazinak hat.
© portable22013. 11. 11.. 18:06||#2
Nekem jobban bejön mint a régi... modernebb
© Narxis2013. 11. 11.. 17:50||#1
Ezzel a páncélzattal nem tudok kibékülni...