SG.hu·

Jöhet a harmadik Wolverine-mozifilm

Amerikában ugyan gyengén teljesített a Farkas, azonban nemzetközileg sokkal sikeresebb lett a film, mint az előző önálló Wolverine-mozi. Nem is csoda, hogy a stúdió szeretné elkészíteni a harmadik részt, az előző epizód rendezőjével.

A Deadline értesülései szerint a 20th Century Fox stúdió elkezdett tárgyalni James Mangold, rendezővel, aki a nyáron bemutatott Farkast készítette. A Fox feltett szándéka ugyanis, hogy a rendezőt felkérje egy újabb szóló X-Men-film elkészítésére, melynek természetesen ismét Hugh Jackman lenne a főszereplője. A tervezett film történetének alapjait is Mangold írná, azt azonban nem tudni, hogy miről szólna, s azt sem, hogy eredeti vagy képregényből átemelt lenne.

A bejelentés nem feltétlenül okoz nagy meglepetést, hiszen a Farkas világszerte 414 millió dollárt termelt, ami azt jelenti, hogy az X-Men-trilógia záróepizódja mögött a második legsikeresebb mutánsos film lett. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a film iránti érdeklődés valamilyen szinten nem okozott csalódást, hiszen Amerikában a 3D-s jegyárak ellenére, az "első részhez"képest visszaestek a bevétel (180 millió dollárról 132 millióra), azonban nemzetközileg sokkal népszerűbb lett Logan (193 millió dollárról 281 millióra nőtt az Amerikán kívüli bevétel).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© god252013. 11. 11.. 08:09||#2
A 2. rész inkább a távol keleti piacra készült.
© Rotcsa2013. 11. 09.. 23:55||#1
Ez a 2. nem lett olyan jó... az elsõ jobb volt! Személy szerint én a képregénybõl rajzfilmbe átültetett Rozsomák karakterével vagyok csak igazán megelégedve: X-men újrakezdés Ebben tényleg Rozsit láthatjuk! 😊)

Ez a film meg olyan semmilyen lett.... Ok, h benne va Viper, meg az Ezüst szamuráj, de annyira nem nagy durranás. Sok a lelkizés... kezd olyan lenni, mint anno a Pókember volt...