SG.hu·
Szupercella
Schwarzenegger most végre tényleg visszatért, ráadásul Stallonével - mégpedig egy olyan filmben, ami vállalható. Igaz, a Szupercella nem egy Prison Break, de ettől még kellemes popcorn mozi.
Hogy tetszett a Szupercella?
Arnold Schwarzeneggernek elsőre nem sikerült a nagy hollywoodi visszatérés, legalábbis, ha nem számítjuk a The Expendables-beli cameóját, ugyanis az Erőnek erejével hiába lett korrekt, a film a kutyát sem érdekelte bizonyos aspektusai miatt. Szerencsére valakinek kipattant az agyából az ötlet, miszerint egy kétfőszereplős akciómoziban megérné őt összeereszteni Sylvester Stallonével, s bár a Szupercella Amerikában leszerepelt, a jó hazai és korrekt nemzetközi fogadtatás azt jelzi, hogy volt értelme ennek az együttműködésnek.
Meglepő módon a Szupercella nem egy darálós zúzda, hanem egy börtönös mozi, de persze az akciófilmek szerelmeseinek sem kell aggódnia, hiszen a két akciósztár előtt bőven nyílik lehetőség, hogy bunyózzon és lövöldözzön. Sőt, amiatt sem kell aggódni, hogy az egyikük szerepe nem hangsúlyos; örömmel jelenthetjük ugyanis, hogy mindketten teljes értékű főszereplők és közös jelenteikkel sem bántak szűkmarkúan az alkotók.
A Szupercella nagy vonzerejét az jelentette, hogy az alapfelállás azt sugallhatta számunkra, hogy története is lesz a filmnek. Nos, van sztorija, de sajnos a megvalósítás inkább a két főhős dialógjaira, az akciózásra és a látványra koncentrált, a főszál abszolút kidolgozatlan maradt. A sztori szerint ugyanis Stallone egy biztonsági szakértőt alakít, aki börtönöket tesztel úgy, hogy megpróbál megszökni belőlük. Legújabb megbízatása során azonban meglehetősen durva helyre kerül, ráadásul idővel leesik neki, hogy megbízóinak az a célja, hogy örökre a börtön foglya maradjon. A szökés tehát ezúttal nem csak financiális vetületű, hanem élet-halál kérdés.
Az a helyzet, hogy ha egy film börtönből való szökésről kíván szólni, akkor bizony a nézők nagyobb része óhatatlanul is kiemelt figyelmet fog szentelni a szökés metodikájának, s éppen ezért sajnálatos, hogy a Szupercella nem viszi túlzásba az ötleteket. Fura látni egy ilyen filmben, hogy a kiemelt intelligenciájúnak és ősprofinak lefestett főhős mennyire támaszkodik a véletlenre és az necces előfeltevésekre, bár lehet, hogy éppen a többszörösen is ingatag lábakon álló terve teszi reálisabbá a filmet.
Azonban, ha a néző nem szentel különösebb figyelmet a szökések metodikájának, akkor valószínűleg azért fog szorítani, hogy minél tovább tartson a film, hogy a két főszereplő minél többet maradjon a vásznon. Mellettük a többiek nem nagyon rúghatnak labdába, mivel a kinti segítők csak ballasztnak vannak a képben, a patkány börtönigazgatót kifejezetten sikamlósan alakító Jim Caviezel pedig tipikusan egyszólamú gonosz.
A Szupercella kellemes szórakozást jelent, ráadásul a nyílegyenesnek tűnő sztori kapott két nagyobb csavart is, bár az egyiknél a készítők (vagy a vágásba beleszóló stúdió fejesei) egy flashback-jelenettel jelezték, hogy nem várnak el túl sokat a jegyet vált nézőktől. Nem lett korszakalkotó a végeredmény, a két főszereplő sem volt túl dinamikus, sőt, olykor inkább teátrálisnak tűnt a játékuk (amikor Schwarzenegger könyörög partnerének, ott különösen kilógott a lóláb), de jó volt őket együtt látni, talán más nézőket is kellemesen megborzongatta az a jelenet, amikor először találkoztak a vásznon. A színészek mellett persze még a börtönös tematika is kiemelendő, hiszen az sem számít túlságosan lerágott csontnak a moziban.
A jól sikerült szinkronnal kapcsolatosan annyit érdemes megjegyezni, hogy aki magyarul látta a filmet, annak később talán eredetiben is érdemes megnéznie, mert a tiszta magyar beszéd után kifejezetten érdekes hallani Schwarzenegger (ezúttal szándékos) németes akcentusát, valamint a Stallone-féle védjegyszerű motyogást. (A forgalmazónak pedig üzenjük, hogy rajongói csemegeként igazán el lehetne készíteni a film dupla Gátis verzióját, ahol mind Schwarzenegger, mind Stallone hangját Gáti Oszkár szolgáltatná.)
Meglepő módon a Szupercella nem egy darálós zúzda, hanem egy börtönös mozi, de persze az akciófilmek szerelmeseinek sem kell aggódnia, hiszen a két akciósztár előtt bőven nyílik lehetőség, hogy bunyózzon és lövöldözzön. Sőt, amiatt sem kell aggódni, hogy az egyikük szerepe nem hangsúlyos; örömmel jelenthetjük ugyanis, hogy mindketten teljes értékű főszereplők és közös jelenteikkel sem bántak szűkmarkúan az alkotók.
A Szupercella nagy vonzerejét az jelentette, hogy az alapfelállás azt sugallhatta számunkra, hogy története is lesz a filmnek. Nos, van sztorija, de sajnos a megvalósítás inkább a két főhős dialógjaira, az akciózásra és a látványra koncentrált, a főszál abszolút kidolgozatlan maradt. A sztori szerint ugyanis Stallone egy biztonsági szakértőt alakít, aki börtönöket tesztel úgy, hogy megpróbál megszökni belőlük. Legújabb megbízatása során azonban meglehetősen durva helyre kerül, ráadásul idővel leesik neki, hogy megbízóinak az a célja, hogy örökre a börtön foglya maradjon. A szökés tehát ezúttal nem csak financiális vetületű, hanem élet-halál kérdés.
Az a helyzet, hogy ha egy film börtönből való szökésről kíván szólni, akkor bizony a nézők nagyobb része óhatatlanul is kiemelt figyelmet fog szentelni a szökés metodikájának, s éppen ezért sajnálatos, hogy a Szupercella nem viszi túlzásba az ötleteket. Fura látni egy ilyen filmben, hogy a kiemelt intelligenciájúnak és ősprofinak lefestett főhős mennyire támaszkodik a véletlenre és az necces előfeltevésekre, bár lehet, hogy éppen a többszörösen is ingatag lábakon álló terve teszi reálisabbá a filmet.
Azonban, ha a néző nem szentel különösebb figyelmet a szökések metodikájának, akkor valószínűleg azért fog szorítani, hogy minél tovább tartson a film, hogy a két főszereplő minél többet maradjon a vásznon. Mellettük a többiek nem nagyon rúghatnak labdába, mivel a kinti segítők csak ballasztnak vannak a képben, a patkány börtönigazgatót kifejezetten sikamlósan alakító Jim Caviezel pedig tipikusan egyszólamú gonosz.
A Szupercella kellemes szórakozást jelent, ráadásul a nyílegyenesnek tűnő sztori kapott két nagyobb csavart is, bár az egyiknél a készítők (vagy a vágásba beleszóló stúdió fejesei) egy flashback-jelenettel jelezték, hogy nem várnak el túl sokat a jegyet vált nézőktől. Nem lett korszakalkotó a végeredmény, a két főszereplő sem volt túl dinamikus, sőt, olykor inkább teátrálisnak tűnt a játékuk (amikor Schwarzenegger könyörög partnerének, ott különösen kilógott a lóláb), de jó volt őket együtt látni, talán más nézőket is kellemesen megborzongatta az a jelenet, amikor először találkoztak a vásznon. A színészek mellett persze még a börtönös tematika is kiemelendő, hiszen az sem számít túlságosan lerágott csontnak a moziban.
A jól sikerült szinkronnal kapcsolatosan annyit érdemes megjegyezni, hogy aki magyarul látta a filmet, annak később talán eredetiben is érdemes megnéznie, mert a tiszta magyar beszéd után kifejezetten érdekes hallani Schwarzenegger (ezúttal szándékos) németes akcentusát, valamint a Stallone-féle védjegyszerű motyogást. (A forgalmazónak pedig üzenjük, hogy rajongói csemegeként igazán el lehetne készíteni a film dupla Gátis verzióját, ahol mind Schwarzenegger, mind Stallone hangját Gáti Oszkár szolgáltatná.)
|
Szupercella (Escape Plan)
színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 116 perc, 2013 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Mikael Hafström forgatókönyvíró: Miles Chapman, Jason Keller zeneszerző: Alex Heffes operatőr: Brendan Galvin producer: Robbie Brenner, Mark Canton, George Furla szereplők: Sylvester Stallone (Ray Breslin) Arnold Schwarzenegger (Rottmayer) Jim Caviezel (Willard Hobbes) Vincent D'Onofrio (Lester Clark) Vinnie Jones (Drake) Amy Ryan (Abigail Ross) 50 Cent (Hush) Sam Neill (Dr. Emil Kaikev) |
