SG.hu·

Újabb horrorfilm égett be Magyarországon

Nem az első, s valószínűleg nem is az utolsó horrorfilm startolt gyengén a magyar mozikban - múlt hétvégén a Carrie generált meglehetősen szerény érdeklődést. Mindez pedig nem fogja elősegíteni a horrorok hazai forgalmazásának elterjedését.

Miközben a Szupercella kifejezetten sikeresen kezdte meg Magyarországon mozis pályafutását, az Amerikában az elvárásoktól elmaradó, mégis valamilyen szinten szolid teljesítményt nyújtó Carrie itthon leszerepelt. Persze a sikerét az sem segítette elő, hogy a Fórum Hungary mindössze 13 moziban kezdte el vetíteni, de ettől még 5 735-nél többen is megnézhették volna a filmet csütörtöktől vasárnapig.

A Carrie iránti érdeklődés 7,8 millió forintos hétvégi bevételt eredményezett és egy ötödik helyet a hétvégi magyar bevételi toplistán. A múlt hét harmadik, első tízbe jutó premierfilmje a Gladiátorok gyöngye című olasz animációs film volt, melyet 25 moziban csak 2 244-en láttak itthon. A filmet forgalmazó Big Bang Media tehát ismét rádöbbenhetett arra, hogy bár az elmúlt pár évben akadt itthon egy-két sikeres, nevenincs európai animáció, a gyerekek sem fognak mindent megnézni szüleikkel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lostprophet2013. 10. 30.. 18:53||#1
Carrie 2? Mi van? A remake szimplán Carrie néven fut.
A Carrie 2 még 1999-es, lásd: Carrie 2
+1