SG.hu·

Új szereplők a női The Expendables-ben?

A producerek tervei szerint igazán nagy nevek is részt fognak venni az egyik készülő női The Expendables-verzióban, az ExpendaBelles-ben, mely akár a hivatalosnak is mondható, hiszen az a Millennium Films a gyártó, mely a Stallone-féle változatot is jegyzi.

Már majdnem egy éve annak, hogy hírt adhattunk a The Expendables - A feláldozhatókat is gyártó Millennium Films terveiről, melyek szerint a produkciós cég elkészítené a Sylvester Stallone neve által fémjelzett akciófilm női változatát is. Azóta viszont nem sok mindent hallottunk a produkcióról, így mindenképpen örömtelinek számítanak a legfrissebb értesülések, melyek arra utalnak, hogy a ExpendaBelles él és virul, folynak az előkészületek.

Avi Lerner, a tervezett film egyik producere nyilatkozott nemrég a Standartnak és elmondta, hogy több színésznővel, például Meryl Streeppel, Cameron Diazzal és Milla Jovovich-csal is tárgyalnak. Lerner azt is elmondta, hogy mindenképpen női rendezőt akar a projekt mellé, a megfelelő személy jelenleg is keresik. Természetesen az írók is nők, a Doktor Szöszit is jegyző Karen McCullah Lutz és Kirsten Smith jegyzi a forgatókönyvet.

A szkript szerint Bruneiben játszódó ExpendaBelles forgatására egyébként a The Expendables 2. és 3. részéhez hasonlóan Bulgáriában kerül sor.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vanek úr2013. 10. 29.. 12:42||#5
Nem akciószínésznõk? A Kaptár nevû (akció)filmsorozatról hallottál már? Ott mintha valami Milla Jovovich lenne a fõszereplõ... 😊
© scagnetti2013. 10. 29.. 10:16||#4
Ja meg LINDA 😄
© Zombee2013. 10. 29.. 10:01||#3
Értelmetlen. A felsorolt színésznõk nem akciósztárok, mint a Feláldozhatók színészei. Cynthia Rothrock kellene ide.
© god252013. 10. 29.. 07:39||#2
Remek vígjtátek lesz..,. XD
© jawarider22013. 10. 28.. 22:32||#1
"nõi The Expendables..."

Hahahaha.