SG.hu·

Mindenki a Gravitációt akarja megnézni

Csak nem akar szűnni az érdeklődés Alfonso Cuaron új filmje, a Gravitáció iránt. A film harmadik hetes teljesítményénél idén csak a Vasember 3 produkált jobbat Amerikában, de már a nemzetközi piacokról is egyre több bevétel folyik be.

Amerikában továbbra is mindenki a Gravitációt akarja látni, a film harmadik hetében is a legnézettebb volt a hétvégi bevételek tekintetében. Sőt, az alacsony csökkenéseknek köszönhetően (először 22,6%, majd 30,5%) már 170 millió dollárnál tart az amerikai bevétel, ami azt jelenti, hogy már biztosan elér a scifi 270 millióig, de talán a 300 millió sem elérhetetlen. Ami ugyancsak nagyon beszédes, hogy idén mindössze a Vasember 3 tudott harmadik hétvégéjén ekkora bevételt elérni: Robert Downey Jr. filmje 35,7 milliós jegyeladást produkált, míg a Gravitáció 30 milliósat.

Nemzetközi viszonylatban is jól teljesít a Sandra Bullock és George Clooney főszereplésével készült film, már 114 millió dollár folyt be Amerikán kívülről. Ráadásul ezt az eredményt úgy érte el a scifi, hogy például Franciaországban csak e héten kerül bemutatásra, Angliában jövő héten, Kínában pedig csak novemberben. Az utolsó kiemelt nemzetközi bemutató szokás szerint Japánban lesz, decemberben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lammaer2013. 10. 24.. 11:14||#9
Nekem két haverom nézte meg és mindkettõ ki volt belõle ábrándulva, még úgy is hogy tudták, ez egy 3D demo film, sztori nélkül.

Igy - bár terveztem hogy megnézem, szerintem kihagyom. Anno IMAX 3D-bõl nekem elég volt 2 olyan 50 perces filmecske (az egyik asszem az ISS ûrállomást mutatta be, a másik meg a víz alatti világot)
© Wittgen2013. 10. 24.. 07:53||#8
Ez tipikusan az a film, amit az ember monitor/tv elõtt ülve nem tud(na) úgy élvezni, mint 3d-ben moziméretekben. Szerintem abszolúte moziban kötelezõ.
© Darth Sith2013. 10. 23.. 14:09||#7
én imax-ben láttam, és abszolút nagyon bejött. vannak benne technikai jellegû hülyeségek, pl. nem az ISS pályájával egy magasságban keringenek a kommunikációs mûholdak, meg messze nem ilyen szögben és helyzetben állnak dolgok, de ezektõl eltekintve nagyon tetszett. A kivitelezés, a színészi játék is kielégítõ volt. Csak ajánlani tudom 😊
© broman1912013. 10. 23.. 13:57||#6
Én sem tartozom a "mindenkibe", mivel rohanok a moziba szinten nem érdekel, késõbb talán megtekintem hogyha megérkezik a lemezes kiadás.
© IMYke2.0.0.02013. 10. 23.. 12:01||#5
"Mindenki a Gravitációt akarja megnézni" - nos, én nem rohanok veszettül, hogy megnézzem.
© narumon2013. 10. 23.. 11:02||#4
Szerintem jó film, mindenképpen megéri moziban megnézni. Most egy ideig azonban én biztos nem nézném meg mégegyszer - annyira azért nem jó. Egyébként a film néha kicsit sok - szerintem spoiler nélkül is tudja mire gondolok az aki látta. Mi egy 8 fõs társasággal néztük mindenkinek az volt a véleménye, hogy az ötlet és a történet jó, a kezdés fantasztikus, de a végére SOK-SOK-SOK.
© kissssss2013. 10. 22.. 16:43||#3
valahogy még mindig nem érzek zsigeri késztetést arra hogy el mennyek moziba megnézni... de még arra se hogy letöltsem torrentröl.
© wolruf2013. 10. 22.. 14:26||#2
Szerintem ez nem lehetséges 😊 Az ûrben nem álmodik az ember, fõleg nem oxigénhiányos állapotban... 😄
Amúgy nekem speciel nem tetszett a film. Megnéztem 4DX-ben, aztán sima 3D-ben is (azt hittem elsõre csak túl fáradt voltam), de nekem nem jött be. Konkrétumot nem tudnék mondani, hogy mi nem tetszett, pedig imádom az igazi Sci-Fit (Sunshine, 2001, 2010, Europa Report), valahogy az összhatás nem adta magát.
-1
© koschwarz2013. 10. 22.. 11:42||#1
Nekem annyira bejött a film, hogy kétszer néztem meg IMAX-ben.

(vajon mikor jön az elsõ, a magát ûrtudósnak képzelõ okostojás, aki szerint ez meg az nem lehetséges a filmben...)