Szekeres Viktor

Bebukott a WikiLeaks-film

Az elmúlt hetekben már számítani lehetett arra, hogy nagy bukás lesz a WikiLeaksről szóló mozifilm, azonban ekkora bukásra még a thriller gyártója és forgalmazója sem számított.

Pedig a bejelentés idején még elég nagy volt az érdeklődés a WikiLeaksről, illetve annak arcáról, Julian Assange-ról szóló filmnek, ráadásul a készítőknek sikerült megszereznie a The Fifth Estate főszerepére Benedict Cumberbatchet is. Azonban a filmből sem kritikai szempontból, sem a közönség érdeklődésiét tekintve nem lett akkora durranás, mint a Social Network - A közösségi hálóból. Amerikában például ritka nagyot hasalt a film. Nem csoda, hogy a hazai bemutató nincs is nagyon tervbe véve.


A forgalmazója számíthatott a gyenge szereplésre, ugyanis nem a megszokott 2500-3000 moziban indította el a filmet, hanem mindössze 1769-ben, de még így is minden idők legrosszabb nyitányát produkálta az 1500-nál több multiplexben bemutatott alkotások listáján. A dráma mindössze 1,7 millió dollár bevételt hozott nyitóhétvégéjén, ami csak a nyolcadik helyre volt elegendő a hétvégi amerikai mozis bevételi toplistán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #1
    Lehet, hogy azért nem mentek el az emberek, mivel féltek, hogy az NSA/CIA/FBI/gyéb3betű szervezet listájára egyből felkerülnek és folyamatosan szemmel lesznek tartva. :D

    Azért majd itthon meglesem, én bírom az ilyen összeesküvés-szerű filmeket.