Szekeres Viktor

Itt a Green Street Hooligans 3 előzetese

Hiába volt igazi kultfilm a 2005-ben készült Huligánok, mindössze egy pocsék folytatás követte. Talán a most bemutatásra került harmadik rész valamennyire visszaállítja a fociszurkolós film renoméját.

Angliában a napokban jelenik meg a lakossági piacon a Huligánok harmadik része, a Green Street 3: Never Back Down, melynek megnézhető az előzetese. Ki tudja, talán fel fogja kelteni egyesek érdeklődését a film, hiszen a 2005-ös első epizód, melynek Elijah Wood és Charlie Hunnam volt a főszereplője, komoly kritikai elismeréseket aratott, még akkor is, ha anyagilag nem volt túl nagy siker, mindössze 3 millió dollárt termelt világszerte. (De legalább a hazai mozikba is eljutott.)


A 2009-es folytatásra már nem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen az angol közegből egy amerikai börtönbe emelték át a történetet, mondhatni csak a foci kötötte össze a nagy előddel. A mostani folytatással talán ilyen gond nem lesz, bár a fenti előzetes nem sok mindent árul el a filmről. "Természetesen" a főszereplő megint más lesz, ezúttal Scott Adkins fog keménykedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!