SG.hu·

Az autó lehet a harmadik élettér

Az autó lehet a harmadik élettér
Az Audi által bemutatott koncepciójármű empatikus közlekedési partner.

A német gyártó a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show 2020 (CES) keretében állította ki futurisztikus gépkocsija prototípusát. Az elképzelések alapján az önállóan közlekedő Audi AI:ME személyes harmadik élettér lehet - az otthon és a munkahely mellett -, amely ismeri a felhasználók kívánságait és igényeit.

Az autóval a vezető és az utasok intuitív módon, szemvezérléssel kommunikálhatnak és a segítségével megrendelhetik például a kedvenc ételeiket. Lehetőség van arra is, hogy a jármű guruló wellnessközponttá alakuljon át: az elhelyezett virtuális valóság szemüveggel kirándulás tehető különböző tájakon és a valós időben megjelenített virtuális tartalmak automatikusan a gépkocsi mozgásához igazodnak.

Az új modell az Audi Intelligence Experience nevű koncepcióra épül, amelynek lényege, hogy az autó ismerje a felhasználóját és annak szokásait. Emellett az is nagyon fontos, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával növelje a biztonságot és a kényelmet. A jármű folyamatosan elemzi a megadott beállításokat, hogy így tudjon meg még többet a vezetőről és az utasokról, legyen szó az üléspozíciókról, a hőmérsékletről vagy a belső tér illatosításáról. A gépkocsi egy idő után eleve beállítja majd a kedvenc dolgokat, ha érzékeli, hogy az adott személy szállt be. A rendszer kérésre pedig még akár a vezetési stílust és az egészségügyi értékeket is figyelheti.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© t_robert2020. 01. 16.. 15:44||#5
Én már akkor röhögőgörcsöt kaptam mikor 20 éve is mondjuk egy fémből készült drága szeműveg keret bele került 35 ezerbe. miközben 35 ezerért kaptál simán egy 8 kilos komplett videómagnót távírányítóval stb. Aztán ahogy méregetted egymás mellett a kettőt. Úgy mint innováció)mennyi van egy viseómagnóban és mennyi egy drótból készült szemüvegkeretben. anyag igény és belefektetett munka az elállításba.....
és akkor mi a faxom kerül 35 ezerbe egy drótból készült szemüveg keretbe.... :9



© Thrawn2020. 01. 15.. 18:18||#4
Motort, kerekeket, egyéb mozgáshoz szükséges elemeket ki kell dobni. Minek? Ily módon lecsupaszítva bölcső, fészek, (vagy minek nevezzem) a mátrixban.
© Whysper2020. 01. 15.. 15:57||#3
Én már szó szerin thányok attól ami az autóiparban megy. 300000000 benzin és diesel typus és márka aztán jön a 30303300303 fajta elektromos fajta/márka. Észnélküli márka meg típus meg anyag pazarlás ami itt megy. Konkrétan autó ipar fogja felzabálni a Földet majdnem,hogy. Ennél már cskaa mobil meg a PC ezer fajta alaplap cpu vga stb gyártás még nagyobb tardság.

meglátok egy cikket már skippelem is el a jövőben . hja mgé egy autó ... hje. 3-t kréek aztán ahaldjunk tovább. az Én 40 milliós házamért már madjnem kapok egy AUDI S8-t 8)
© tom_pika2020. 01. 15.. 13:16||#2
Valami kva rossz irányba haladnak a dolgok... Szerencsére ezt csak én látom így.
© molnibalage832020. 01. 15.. 11:50||#1
Ezeknek elment az esze. Ha olyan szar a közlekedés, hogy arra élettérként kell tekinteni, akkor ott baj van a fejekben.