Berta Sándor

A Softbank lehet az Uber fő befektetője

A japán társaság több milliárd dollárt invesztálna be a közösségi utazásmegosztóba.

A The Wall Street Journal tudósításában bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy a Softbank japán telekommunikációs és médiakonszern komoly összeget akar befektetni az Uberbe. A két fél képviselői már egyeztetnek egymással, igaz, a tárgyalások még csak korai szakaszban vannak. Eddig sem a Softbank, sem az Uber nem akarta kommentálni a lehetséges üzletről szóló értesüléseket. Az viszont szintén kiszivárgott, hogy a beruházást csak akkor zárnák le, ha újra lesz vezetője az Ubernek, ez még akár hetekig is tarthat.

A mostani hír azért is különösen érdekes, mert a Softbank korábban a kínai Didi Chuxinggal közösen 2 milliárd dollárt invesztált a Grab nevű szingapúri Uber-konkurensbe. Emellett a japán óriáscég korábban szintén komoly összeget fektetett be a Didi Chuxingba és az indiai Olába.

A Didi Chuxing, az Ola és a Grab az Uber legerősebb vetélytársainak számítanak Délkelet-Ázsiában. A közösségi utazásmegosztó jelenleg agresszív módon próbálja növelni a piaci részesedését. Ugyanakkor Kínában az Uber összefogott a Didi Chuxinggal. Amennyiben megvalósul a Softbank befektetése, úgy a vállalat hasonló üzletet köthet a Grabbal és az Olával. A szakemberek az Uber piaci értékét 69 milliárd, a Didi Chuxingot 50 milliárd, míg a Grabot 6 milliárd dollárra becsülik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!