SG.hu

25 ezer ember életét menthetik meg évente az önvezető autók

Jelentősen csökkenthetik a balesetek számát és évente akár 25 ezer ember életét menthetik meg az európai utakon az intelligens, egymással együttműködő autók és egyéb közlekedési eszközök.

A mainál sokkal biztonságosabbá válthat a közlekedés, miután már ma is olyan szenzoros eszközök segítenek a járművezetőknek a balesetek elkerülésében, mint az automata fékezés, a sávkövetés, vagy éppen a holttér jelzés. Az iparági várakozások szerint 2024-ben az eladott új autók 89%-a fog rendelkezni a konnektivitás képességével és 2025-re mintegy 50 milliárd „összekapcsolódott” eszköz vesz majd körül minket.

A régiós kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot a Vodafone Magyarország is aláírta - mondta Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. Az együttműködés célja, hogy a digitális átalakulás kínálta lehetőségeket kihasználva, a Közép-Kelet európai régió és a régiós vállalatok minél aktívabban bekapcsolódjanak az intelligens közlekedési rendszerek, az autonóm közlekedés fejlesztésébe.

A budapesti Regional Digital Summit konferencián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a jövő termelése egyértelműen a gyártási folyamatok digitalizálására épül, ami különleges innovációs alkalmazkodást és minden korábbinál gyorsabb válaszokat kíván a gazdaság szereplőitől. Mint mondta: térségünk versenyképességét erősíti, ha országaink együttműködnek az autonóm vezetés szabályozási és infrastrukturális területein, valamint az autófejlesztés és a beszállítói hálózatok bővítésében.

A Vodafone már jelenleg is aktívan közreműködik a közlekedés automatizálását szolgáló fejlesztésekben, így az autonóm autózás kifejlesztésében is. A Vodafone Csoport az első távközlési szolgáltatóként csatlakozott a 2016 szeptemberében létrejött globális 5GAA (5G Automotive Association) szövetséghez, amelynek a célja az összekapcsolt és automatizált vezetés és az intelligens szállítási rendszerek fejlesztése. E cél érdekében a Vodafone már meg is kezdte a járművek közötti (vehicle-to-vehicle) kommunikáció, az LTE-V2X tesztelését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!