Berta Sándor

Egy éve nem kell senkinek a Blackberry

A kanadai okostelefon-gyártó közel egy éve keres új tulajdonosokat, azonban eddig kevés sikerrel. A stratégiai lehetőségekről egy különleges bizottság dönt.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség arról írt, hogy a Blackberry menedzsmentje befektetési bankokat bízott meg azzal, hogy találjanak számára egy új tulajdonost. Az elmúlt hónapokban a JPMorgan Chase & Co és az RBC Capital Markets titokban kapcsolatba lépett lehetséges vásárlókkal, de csak mérsékelt érdeklődést tapasztaltak a megbeszéléseken. Ennek ellenére nem reménytelen a helyzet, ugyanis Prem Watsa torontói üzletember, a társaság jelenlegi meghatározó részvényese szóba jöhetne új tulajdonosként. Ő már nem tagja a vállalat igazgatótanácsának, ezért elemzők abból indultak ki, hogy ez is azt valószínűsíti, hogy komoly szerepet akar játszani a Blackberry megmentésében.

A társaság egy ideje új stratégiával próbálkozik, hogy megerősítse a pozícióit az okostelefonok piacán, azonban nem tudnak mit kezdeni a Samsung és az Apple gőzhengerével, s akkor még ott a Windows Phone is, ami nemrég leváltotta a harmadik pozícióból a Blackberry OS-t.

Thorsten Heins, a Blackberry vezérigazgatója májusban még meglehetősen ambíciózus célokat fogalmazott meg, szerinte a táblagépek korszaka hamarosan leáldozhat és öt éven belül piacvezetők lesznek a mobil számítástechnika területén. Akkora piaci részesedésre akarnak szert tenni, amennyire csak lehetséges, de mindezt úgy szeretnék megvalósítani, hogy senkitől sem másolnak le semmit. A menedzser februárban azt mondta, hogy a Blackberry hosszú távon az Apple és a Samsung mögött az okostelefon-piac harmadik számú szereplője lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #2
    "Thorsten Heins, a Blackberry vezérigazgatója májusban még meglehetősen ambíciózus célokat fogalmazott meg, szerinte a táblagépek korszaka hamarosan leáldozhat és öt éven belül piacvezetők lesznek a mobil számítástechnika területén."

    Erosen homalyos elottem, hogy ekkora marhasagot hogy mondhat 1 szakmabeli. Vagy legalabbis szeretnem latni a "hamarosan lealdozhat" pontosabb idomeghatarozasat...1 ev? (aligha) 3? 5? 10? Persze elobb-utobb le fog, de hamarosan?
    Masreszt meg..a kollegam nagy BB fan...volt...vett 1 playbookot, meg 1 z10-est, ma a playbook sincs mar meg es a z10 is atvaltozott 1 galaxy s3-ra. Pedig o eroltette a BB markat....
  • dundiego86 #1
    Hmm. Ha nem xartak volna bele a világba annak idején amikor a nó kia meg akarta őket venni, plusz az elvileg a cég megmentésére szánt telefonjukat nem 200e Ft-ért adták volna, hanem mondjuk 50k-ért (Kis haszonnal sok darabot eladni jobb mint sok haszonnal pár darabot eladni), akkor most nem kéne siránkozniuk. Csődeljárást nekik, ezt érdemlik!