MTI

A Nokia kivásárolja a Siemenst közös vállalatukból

A Nokia kivásárolja a Siemens AG. 50 százalékos részesedését a Nokia Siemens Networks (NSN) mobil hálózati berendezés gyártó közös vállalatból.

Az 1,7 milliárd eurós kivásárlásról létrejött megállapodást hétfőn a Nokia jelentette be. Az NSN 2007 áprilisában jött létre mobil hálózati berendezések gyártására. A vállalat már 150 országban működött közre mobil hálózati infrastruktúra kiépítésében. A szükséges hatósági engedélyek megszerzése függvényében a Nokia az ügylet lezárására az idei harmadik negyedévben számít. A negyedik generációs (4G), más néven Long Term Evolution (LTE) mobil hálózati berendezések gyártására helyezett hangsúlynak és költségcsökkentési programjának köszönhetően az NSE nyereségesen működik, szemben az Apple és a Samsung által támasztott verseny miatt az okostelefon piacról gyakorlatilag kiszorult Nokiával. Az idei első negyedévben az NSN 196 millió euró üzleti eredményt ért el.

A finn Helsingin Sanomat napilap hétfői száma ugyanakkor a birtokában került bizalmas NSN-dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Nokia Siemens Networks szerződéses beszállító partnereinek értékesíteni kívánja termelő eszközeinek egy részét, egyebek között a Foxconn Technology Co., a Flextronics International Ltd., a Sanmina-SCI Corp. és a Jabil Circuit Inc. vállalatoknak. Az NSN finnországi szóvivője a Dow Jones hírügynökségnek nem kommentálta a lap értesülését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!