Berta Sándor

Besegít a Firefox fejlesztésébe a Foxconn

Az eddig hardvergyártóként ismert tajvani konszern több ezer programozót vesz fel. Az ok a Firefox OS-t futtató eszközök gyártása és a kapcsolódó alkalmazásbolt kínálatának bővítése lehet.

Az ITWorld tudósítása szerint a jövőben az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat a Foxconn stratégiájában a szoftverfejlesztés. Mindez komoly váltást jelentene, hiszen a gyártó eddig az Apple egyik legnagyobb hardverbeszállítójának számított. A társaság 2000-3000 új munkatársat akar munkába állítani azért, hogy erősítse a szoftverfejlesztést. Az új dolgozóktól azt várják, hogy felhőtapasztalatokat hozzanak magukkal és kiismerjék magukat a HTML 5-re épülő operációs rendszerekkel és programokkal kapcsolatban.


A HTML 5-re való utalás azért érdekes, mert ezen alapul a Firefox OS is és a Mozilla néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy együttműködési megállapodást kötött a Hon Hai Precision Industry csoporttal, amelynek egyik leányvállalata éppen a Foxconn. Ráadásul a cég üzemeiben készülnek majd a Firefox OS-t futtató mobil készülékek. Az új szakemberek feladata lenne, hogy továbbfejlesszék az operációs rendszert, valamint az is, hogy az alkalmazásokkal és a Cloud-szolgáltatásokkal foglalkozzanak.

A Firefox Marketplace jelenleg alig több, mint 1000 szoftvert tartalmaz. Az első Firefox OS-termékek belépőszintű okostelefonok lesznek és ezek az év közepén jelenhetnek meg a boltok polcain. Eddig 18 gyártó jelezte, hogy Firefox OS-t futtató készülékeket akar piacra dobni, köztük van a Sony, a Huawei Technologies és az LG Electronics is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nyerek01 #2
    Robotok, nem gyerekek dolgoznak.
  • Vazeratti #1
    Rájöttek, hogy a gyerekeknek a gyárban töltött a 10 óra munka után még van idejük programozni is?