Szekeres Viktor

Új robotok a Transformers 4-ben?

Ha Transformers-film, akkor Dinobotok. Legalábbis pletykaszinten, hiszen eddig mindegyik mozis epizód előtt szó volt arról, hogy láthatjuk őket. Ki tudja, talán most valóban eljött az idő a bemutatásukra.

A JoBlo értesülései szerint a legújabb Transformers-filmben, a Transformers 4-ben több klasszikus robot is fel fog tűnni. A lap egyik forrása úgy tudja, hogy Michael Bay filmjében szerephez fognak jutni a Dinobotok, köztük Grimlock (Mogorva) is. Sőt, a forrás szerint az egyik jelenetbe Optimus Fővezér és Űrdongó a Dinobotokon lovagolva indul egy "csatába".


Hogy mindebből mennyi igaz, azt egyelőre még nem lehet tudni (a dinobotokról szóló pletykák eddig minden epizód előtt felszínre kerültek), de az értesülések sora ezzel még nem ért véget. Ugyanis az is "kiderült", hogy az új robotok között lesz egy szamurájszerű Álca, valamint az Autobotok közül Hound (Vadászeb). Az utolsó infómorzsa az elpusztított Megatron utódjára vonatkozik, ő nem más lesz, mint Galvatron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A6 Intruder #4
    A pletyka szerint - ami itt kimaradt - a szamurájbot egy ex-álca autobot, szóval sanszosabb, hogy Driftre gondoltak.
    De amúgy meg felesleges ilyenkor találgatni, mert még a forgatást sem kezdték el. Bay-t ismerve a forgatókönyv max. csak év végére lesz kész, addig meg megy a robbantgatás.
  • cikasz #3
    Megatron nélkül ez lószar már :( Miért nem előzményt csinált a Cyebertron-on?
  • bcrics #2
    Az Epic lenne.
    Megnéznék már egy Unikron/Galactus szerű Cgi Pusztítást.
  • Zombee #1
    Szamurájszerű Álca: Husáng, az eredeti Marvel Vol1.-ben az utolsó Álca vezér.
    Galvatron: ő valójában Megatron egy olyan lehetséges jövőből, ahol látszólag Unikron szolgálatába állt, és új alakot kapott. Később Unikron kiemelte a jövőből, hogy a jelenben is őt szolgálja. Találkozott önmagával is.
    Ez felvet egy kérdést: a 4. az Unikron elleni küzdelmet dolgozná fel?