Berta Sándor

Júniustól négy országban kaphatók a Firefox-mobilok

A D: Dive Into Mobile konferencián kiderült, hogy a Mozilla operációs rendszerével ellátott első készülékeket nyártól európai és dél-amerikai államokban lehet majd először megvásárolni.

Gary Kovacs, a Mozilla vezérigazgatója a konferencián jelentette be, hogy az első Firefox OS-t futtató okostelefonok júniusban várhatóan Brazíliában, Venezuelában, Spanyolországban, Lengyelországban és Portugáliában jelennek meg. Később ugyanakkor olyan információ látott napvilágot, hogy Portugália mégsem lesz az első országok között, további tizenegy államban pedig az év végéig kerülnek a boltokba a termékek.

A szervezet választása azért esett pont Brazíliára és Spanyolországra, mert a Telefónica spanyol távközlési konszernnek - amely a projekt egyik fő támogatója - jelentős befolyása van az ibériai és a dél-amerikai piacokon, Lengyelországban pedig a Deutsche Telekom teszteli a fogadtatást. Kovacs elmondta, hogy a többi 11 állam jelentős része fejlődő ország, az Amerikai Egyesült Államokban a tervek alapján csak 2014-ben mutatkoznak majd be a Firefox OS-t futtató mobil eszközök. A menedzser a döntést azzal indokolta, hogy a Szilícium-völgy egyre inkább a csúcstechnikás készülékek szempontjából nézi a világot.

A másik ok pedig, hogy olyan régiókban akartak először megjelenni az operációs rendszerrel és az azt futtató termékekkel, ahol a böngészőjük különösen népszerű. Számukra nem lett volna célszerű, ha egyszerre tették volna világszerte elérhetővé a platformot, mely elsősorban az olcsóbb okostelefonokon lehet alternatíva a többi mobil operációs rendszerrel szemben. Egyébként még az idén lesz Firefox-mobil a Telenornál, erről a két fél már stratégiai megállapodást kötött. "Nagy öröm számunkra, hogy a magyar, szerb és montenegrói felhasználók az elsők között tapasztalhatják meg a Firefox operációs rendszerben rejlő lehetőségeket, és hozzájárulhatnak annak fejlődéséhez is" - nyilatkozta korábban a vezérigazgató.

A projektben a Mozilla partnerei között olyan gyártók is megtalálhatók, mint az Alcatel, az LG, a ZTE, illetve a Huawei. A Sony szintén igent mondott a Firefox OS-re, míg a Samsungot egyáltalán nem érdekli a kezdeményezés. A dél-koreai óriás minden erejével az Android és a Tizen platformokra koncentrál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #1
    "Gary Kovacs"

    Hahahaha :D