SG.hu·

Már meg is van az új Batman?

Lehet, hogy az Igazság Ligája-mozifilmben A sötét lovag: Felemelkedésben is látott Joseph Gordon-Levitt fog feltűnni Denevéremberként? az első hírek ugyanis erről szólnak.

A HitFix megbízható forrásokra hivatkozva még november végén írta meg a hírt, miszerint a Warner már eldöntötte, hogy legközelebb Joseph Gordon-Levittre fogják bízni Denevérember eljátszását a 2015-ös Igazság Ligája-mozfilmben. Az információval kapcsolatban az elmúlt hetekben sem érkezett semmi konkrétum, mindössze annyi, hogy a Hollywood.com kérdésére Levitt ügynöke cáfolta a fenti hírt. (Persze ez nem jelent semmit, hiszen akár igaz, akár nem, ezt tette volna.)


Mindenesetre erre alapozva akár el is lehet kezdeni a találgatásokat, miszerint az Igazság Ligája milyen mértékben fog építkezni Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiájára, melynek záró epizódjában, A sötét lovag: Felemelkedésben maga Levitt is szerepelt, s karakteréről ki is derült valami érdekes. Mivel a DC-s szuperhősök közös filmjének forgatását nagy valószínűséggel még 2013-ban el fogják kezdeni, így minden bizonnyal nemsokára a hivatalos bejelentésre is sor fog kerülni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© stremix2012. 12. 27.. 11:36||#17
Inkább Bruce és Selina gyereke.
© Loverman2012. 12. 17.. 14:56||#16
Visszahozták az eredetit, Dick Graysonból Nightwing lett, a legújabb Robin pedig Damian Wayne, Bruce és Thalia gyereke
© Loverman2012. 12. 17.. 14:56||#15
Te sem ismersz sokat a képregénybõl... Valóban, õ nem lehetne Bruce Wayne, Batman viszont lazán.
© Darth Sith2012. 12. 13.. 12:46||#14
Állítólag simán félre teszik nolan-féle batmant, és egy reboot-olt batman karaktert csinálnak, mivel nolan univerzumába nem férne bele superman és a többi nem földi eredetû, szuperképességû szuperhõs. Ergo olyan univerzum kell, ahol ezek lehetségesek, és az nem nolané. Sanszos, h lesz egy tök új batman, amely sehogy sem kapcsolódik ezekhez.
© G222012. 12. 13.. 12:41||#13
Ismeritek a jövõben játszódó Future the Batman rajzfilmet?Vékonyka Batman, Bruce segédje.Õt eljátszhatná.
Gondoljatok bele, mekkora ökörség lenne,ha sötét Lovag 3. része után õ lenne a Bruce Wayne, átiratná a nevét, vagyonát és az életrajzát magára?
Univerzum romboló bukás lenne az egész, ha a JL-ben õ lenne Bruce Wayne..😊
© Shiwo2012. 12. 13.. 10:51||#12
Dick Grayson is felvette a denevérruhát, mikor Batman elvileg elhalálozott

(azt mondjuk nem tudom pontosan, hogy õ maradt-e a denevérember, vagy valami úton-módon "feltámasztották" az eredetit? )
© Vereshegyi2012. 12. 13.. 09:24||#11
Lehet hogy Bruce Wayne halottnak van nyilvánítva, de Batman nem egyenlõ Bruce Wayne-nel. Batman hallhatatlan ikon. A csávó nyugodtan lehet Batman. Aztán mondjuk elõkerül Damien Wayne, Batman fia és máris megvan a képregényhûség.
© zoliii2012. 12. 13.. 08:17||#10
a sötét lovag - felemelkedés részben batmant-t eltemették õ max robin lehet. de nem lehet az, hogy az igazság ligája története, elõzmény lesz, és így viszont vissza hozhatják Batman figuráját nem 😊
© csgj2012. 12. 12.. 23:07||#9
Csak a Sötét lovag: Felemelkedés végére kell gondolni... ;-) Tulajdonképpen pont neki kéne Batmannek lennie.
© G222012. 12. 12.. 22:47||#8
Eléggé illúzió romboló lenne, ha õ lenne a Batman..😊