Gyurkity Péter

Galaxy S III, Droid RAZR HD és HTC Golf

Gyors ütemben érkeznek a hírek az újabb és újabb okostelefonokról: a Samsung hamarosan bemutatja legújabb üdvöskéjét, a Motorolánál az alkalmazottak szivárogtatnak, a HTC pedig a sajtónak ad ki hivatalos fotókat.

A Samsung Galaxy S család sorrendben harmadik generációjáról már több alkalommal írtunk, a készülék megjelenését ugyanis meglehetősen nagy érdeklődés előzi meg. Hivatalos információ ugyan továbbra sem elérhető, ám a holland Tweakers.net állítása szerint a cég megkezdte a meghívók kiküldését egy május 3-i rendezvényre, amelyen minden bizonnyal az S III mutatkozik majd be a nagyközönség előtt.


Egy Galaxyt mutat be a dél-koreai cég, de vajon melyiket?

Előfordulhat ugyan, hogy a gyártó egy újabb Galaxy Tab változatról rántja le a leplet, ám a jól értesültek szerint végre ismertetik majd az S III okostelefont, amelynek specifikációjáról korábban több eltérő hír is megjelent. Néhányan úgy vélik, hogy a készülék meglehetősen nagy, 4,8 hüvelykes érintőképernyővel jelenik meg, amelyet négymagos processzor, valamint egy 12 megapixeles hátoldali kamera kísér majd, ám a homályos pontok (és gyakorlatilag a teljes lista) végleges tisztázásával nyilván meg kell várnunk a hivatalos bemutatót. Az biztosnak tűnik, hogy az Android 4.0 alapesetben megtalálható lesz az új példányon, bár ez nem lenne túl nagy meglepetés.

A Motorola háza táján is szivárognak a hírek, ezúttal a Picasa portálon bukkantak fel bizonyos felvételek, amelyeket állítólag a Droid RAZR HD telefonnal készített a cég egyik alkalmazottja. A szóban forgó fotókat ugyan gyorsan eltávolították az oldalról, mindössze egyetlen képet hagytak ott meg, ám a gyorsan lementett EXIF adatokból kitűnik, hogy azokat az egyelőre Vanquish kódnévre hallgató változattal készítették. A szoftveres oldalon az Ice Cream Sandwich, egészen pontosan az Android 4.0.3 dolgozik, a többi részlettel azonban itt is meg kell várnunk a hivatalos megerősítést.


A HTC viszont már egyenesen a sajtóval közölte a Golf kódnévre hallgató telefon érkezését, amely 3,5 hüvelykes kijelzőt, egymagos chipet, 512 MB RAM-ot, valamint 4 GB-os belső tárolót kapott. A készülék várhatóan a Wildfire család tagjaként jelenik meg, belépő szintű változatként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!