Gyurkity Péter

Három Samsung Bada 2.0 újonc

A gyártó egyszerre három okostelefont mutat be saját operációs rendszerével az IFA alatt, amelyek egyrészt a közösségi élményre, másrészt pedig a mobil fizetésekre alapoznak.

Kétségtelen tény, hogy a Samsung háza táján is az Android kapja a főszerepet, hiszen ezen platform számíthat a legnagyobb érdeklődésre a vásárlók részéről. A cég mégsem hagyja veszni saját fejlesztését, a Bada 2.0 pedig három új okostelefonnal gazdagodik a még ebben a hónapban esedékes IFA alatt, mégpedig az új felhasználók, a közösségi funkciókra éhes vásárlók, valamint a vastagabb pénztárcával rendelkezők számára egyaránt.


Samsung Wave Y

Sorrendben eme három réteg igényeit szeretné kielégíteni a gyártó, így nem meglepetés, hogy ezen elgondolás mentén alakul a három új bemutatkozó funkcionalitása. A Wave Y egyértelműen belépő szintű változatként érkezik, 3,2 hüvelykes HVGA kijelzőt kap, valamint egyszerűbb egyénire szabási lehetőséget a Lock Screen, a Live Panel, valamint a Folder kezelés által, ezt pedig a Music Hub, a Social Hub, valamint az új ChatON szolgáltatás egészíti majd ki, a zenei tartalmak kezelése és a közösségi opciók elérhetővé tétele érdekében, kifejezetten azok számára, akik első ízben próbálnak majd ki valódi okostelefont.


Samsung Wave M

A Wave M némileg erősebb példány lesz, 3,65 hüvelykes HVGA érintőképernyővel és fémes külsővel, a közösségi opciókat előtérbe helyezve. Lehetőségünk lesz igénybe venni a ChatON platformot a kapcsolati lista, a beszélgetések, valamint a különböző tartalmak mobil készülékek és PC között történő megosztására, a group chat révén úgynevezett mikro-közösségek létrehozására, emellett pedig a gyártó szerint javított böngészés, opcionális NFC és WiFi appok is megjelennek a készüléken. A Wave 3 a legdrágább változat lesz a maga 4 hüvelykes Super AMOLED érintőképernyőjével, alumínium külsejével, amihez WiFi Direct, jobb multitaszk, valamint NFC társul majd.


Samsung Wave 3

A Bada 2.0 éppen ezt, vagyis az NFC és a WiFi Direct technológiát, valamint hangfelismerő funkciót kínál az érdeklődőknek, ezt pedig mindhárom okostelefonon a Samsung Apps online szoftverbolt egészíti majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csimmasz #4
    Ezért szemezek az sgs2 vel
  • NEXUS6 #3
    Szerintem a Samu elég félgőzzel támogatja a saját platformját. Pedig ugye a hw is a kezében van, pl a Wave S-AMOLED kijelzője azért nagyon ott van. A rendszer SW is nagyon jó szerintem, csak ha a többihez képest nézzük, akkor elég gyengus a programellátottság.
  • fergusonpapa #2
    néz róla videot ,elég pofás. Bár nem tudom softver támogatás mennyire jó.
  • csimmasz #1
    Inkább a bada 2.0 át tennék már elérhetővé, én és még sok wave tulaj úgy várjuk mint a messiást.
    Aztán lehet nagy pofára esés lessz ha végre meg is jön.