MTI

Hackertámadás az arizonai bevándorlási törvény miatt

Számítógépes kalózok behatoltak az egyesült államokbeli Arizona hatóságainak számítógépes rendszerébe, így tiltakozva a délnyugati állam bevándorlási törvénye ellen.

Az esetről a Lulz Security hackercsoport számolt be közép-európai idő szerint pénteken hajnalban. A hackerek feltörték az arizonai hivatali alkalmazottak magánlevelezését, és nyilvánosságra hozták a neveket, jelszavakat, emaileket, sőt titkos iratokat is. A Lulz Security a tavaly elfogadott jogszabály miatt rendőrállamnak nevezte Arizonát. A bevándorlási törvényt már eddig is rengeteg bírálat érte. Egy bírósági döntés azóta megsemmisítette a jogszabálynak azt a rendelkezését, hogy a rendőrség igazoltathat bárkit pusztán a kinézete alapján.

"A világ számítógépes kalózai egyesülnek, és akciókat hajtanak végre mindannyiunk elnyomói, a kormány, a konszernek, a rendőrség és a fegyveres erők ellen" - írták a Lulz Security hackerei a Pirate Bay internetes oldalra feltöltött közleményben. A Scotland Yard és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közös akciója nyomán kedden Londonban őrizetbe vették a hackercsoport 19 éves vezetőjét, miután a társaság állítólag feltörte egyebek mellett az idei nagy-britanniai népszámlálás adatbázisát. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy közzéteszi az interneten az összeírásba bevontak - vagyis gyakorlatilag az összes állandó nagy-britanniai lakos - adatait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!