Napi Online

Ingyen mobilhálózat a londoni metróba a kínaiaktól

A világ egyik vezető informatikai és távközlési berendezésgyártója, a kínai Huawei alkalmassá tenné a londoni metrót a mobiltelefonok használatára - írta a The Sunday Times.

A társaság 50 millió font értékben építené ki a metróalagutakban a szükséges hálózatot. (Az évente 1,3 milliárd utast szállító londoni metróban a felszín alatti szakaszokon jelenleg nem működnek a mobiltelefonok.) A magyarországi gyártóbázissal is rendelkező Huawei ingyen, "ajándékként az egyik olimpiai nemzettől a másiknak" ajánlotta fel a munkát a londoni tömegközlekedés fenntartásáért felelős Transport for Londonnak. (A Pekingben rendezett 2008-as nyári olimpia után jövőre London lesz a házigazda.) A kínai cég azt reméli, hogy a rendszer karbantartásából származó bevétel mellett további beruházásokhoz juthat Nagy-Britanniában.

A Huawei a kínai hadsereg számára is végez szolgáltatásokat, alapítója Zsen Cseng-fej pedig korábban a kínai fegyveres erőknél szolgált hadmérnökként - emlékeztetett a The Sunday Times. A brit lap úgy tudja, hogy a kínai cég tevékenységét az USA-ban is "gyanakvással szemlélik". A Zsen Cseng-fej pályájából levonható következtetéseket a Huaweinél rendszeresen cáfolják, hozzátéve, hogy bár továbbra is ő a cég vezérigazgatója, tulajdoni hányada már csak 2 százalékos.

A cikk szerint a brit elhárítás vezetői már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy Kínának módjában állhat a brit gazdaság megbénítása a távközlési és más közszolgáltatási rendszerek elleni támadásokkal, például a legnagyobb brit távközlési és internet-szolgáltató, a BT hálózatában a Huawei által eddig felszerelt berendezéseket is fel lehet használni "életfontosságú szolgáltatások" működésének lehetetlenné tételére.

A Huawei Magyarország Kft. - a cég Brazílián kívül második külföldi gyártó és szolgáltató bázisa - a tavalyi próbaüzem után az idén 2,5 milliárd, jövőre 3,5 milliárd dollár bevételre számít az európai, az oroszországi és az észak-afrikai exportból. A Huawei Pécsett az Elcoteq és Komáromban a Foxconn üzemeiben gyártat különböző távközlés-technikai eszközöket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #2
    meg zavarná úgy is a vontatómotorok/dízelmotorok működését, meg szikrázna tőle az áramszedő é sazé.
  • jeti00 #1
    ha sztem a mávnak vagy bkv-nak ajánlották volna fel, rögtön elutasítják mert ebből nem lehet mit lopni :D