MTI

Robbanásszerűen nő a mobil adatforgalom

A Nokia Siemens Networks előrejelzése szerint 10 ezer százalékkal nő világszinten 2015-re az okostelefonok és a hordozható számítógépek által generált adatforgalom a mostanihoz képest - mondta Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója egy budapesti sajtótájékoztatón.

A 2015-re megvalósuló éves szintű 23 exabyte forgalom egyenlő lesz azzal, mintha a Föld minden lakosa minden nap letöltene egy átlagos könyvet elektronikus úton. Hozzátette, az adatforgalom kiegyenlítődik 2015-re, s a hordozható számítógépek és az okostelefonok egyformán részesülnek belőle. Most még más a helyzet, mert az utóbbiak csak a töredékét, néhány százalékát adják a forgalomnak. A mobil kommunikáció jövőjét a folyamatos hálózati kapcsolatot igénylő alkalmazások határozzák meg, mint például a zenei letöltések, a navigáció, a levelezés és a közösségi megosztások.

Az eseményen bemutatott ábrák szerint Magyarországon napjainkban 6,2 millióan interneteznek, míg a Facebookot 1,8-2 millióan használják. A mobilosok száma 11,8 millió, akiknek tábora 2015-re 13 millióra bővül. A Nokia Siemens szerint ma 1,7 millió okostelefont használnak a magyar piacon, míg 2015-ben már minden második készülék ilyen lesz. Gyorsan nő a magyar adatforgalom is, 2015-ig éves szinten 54-58 százalékkal. Ésik Róbert elmondta, világszinten már tavaly elérte a mobil szélessávú előfizetések száma a 600 milliót, s ezzel a mobil internetezők száma meghaladta a vezetékes előfizetőkét. Az okos készülékek piaca tovább erősödött, 2009 végén közel 400 millió okostelefon-felhasználót regisztráltak világszerte.

Ezzel együtt egyre népszerűbbek azok a szolgáltatások, amelyek folyamatosan ellenőrzik a felhasználó e-mail fiókját, helyzetét, valamint státusát. A trend jól látható: az 500 millió aktív Facebook-felhasználó közül mára már több mint 150 millióan mobil készüléken keresztül is használják a közösségi oldalt, és ezek a mobil-felhasználók kétszer olyan aktívak, mint társaik.

Az elemzések szerint világszerte négyszer több felhasználó internetezik mobiltelefonról, mint laptopról, ami tovább nehezíti a hálózatüzemeltetők helyzetét, hiszen az okostelefonok jelforgalma akár 15-ször nagyobb, mint a laptopoké. Egy YouTube videó letöltése okostelefonon keresztül például akkora hálózati kapacitást igényel, mint 500.000 darab SMS egyidejű továbbítása. A folyamatos hálózati kapcsolatot igénylő alkalmazások, például az azonnali üzenetküldés, illetve a helymeghatározáshoz kötött szolgáltatások miatt a készülékek akár minden 15 másodpercben újra kapcsolódhatnak a hálózatra.

A növekvő adatforgalomnak vannak hálózati hatásai is. A hálózattal való folyamatos jelforgalom ugyanis rontja a felhasználói élményt. Sőt, ez a folyamat feleslegesen foglalja le a szolgáltatók kapacitását, aminek következtében hálózati túlterheltség alakulhat ki, ami az okostelefon felhasználók számára gyengébb minőségű szolgáltatást eredményez. A Nokia Siemens erre a problémára is talált megoldást: kifejlesztett egy olyan, a mobilhálózatokba beépített technológiát, ami kiküszöböli a felesleges jelforgalmat, és növeli az okostelefonok akkumulátorainak üzemidejét. Egy régebbi definíció szerint okostelefon az, amiben van böngésző, míg egy újabb szerint az okostelefonokban szabványosított interfésszel rendelkező beépített operációs rendszer található, amely harmadik fél programjait is tudja futtatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!