Szekeres Viktor
Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás
Eddig egy film emelkedett ki az éves termésből, de múlt héten megérkezett az Amélie csodálatos élete rendezőjének legújabb agymenése.
Ó, be szép is lenne, ha azt mondhatnánk, hogy Jean-Pierre Jeunet egyszerűen nem tud hibázni. Az 57 éves francia rendezőzseni a 70-es évek végén és a 80-as évek elején rövidfilmekkel szerzett magának ismertséget, ezeket Marc Caróval forgatta, s ma már szinte mindegyiket megnézhetjük a YouTube segítségével. Ezekben pedig láthatjuk, hogy nem első játékfilmjével, az 1991-es, szintén Caróval rendezett, Delicatessen című szürreális mesével szabadult el a jeunet-i fantázia, hanem már jóval korábban.
Jeunet sajnos az ugyancsak zseniális Elveszett gyerekek városa után kiruccant Hollywoodban, ahol kapott hideget-meleget és persze sok rajongói elismerést is az Alien negyedik epizódjáért, a Feltámad: a Halál című részért. Az Alien 4 nagyot bukott, Jeunet visszatért Franciaországba filmet készíteni, s 2001-ben megszületett minden idők legszebb filmje, az Amélie csodálatos élete. Mindenki arra számított, hogy innen már csak lefele vezethet út, de a rendező 2004-ben ismét villantott és a Hosszú jegyességgel megint csak a tökéleteshez közeli filmet alkotott, ezúttal háborúsat. És ekkor újabb 5 év hallgatás következett.
A rendezési moratórium 2009-ig tartott, ekkor mutatták be Franciaországban a Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás című Jeunet-opust, s bizony minden elfogultság nélkül ismét csak azt lehet állítani, hogy a rendező megcsinálta. Megcsinálta, mert ismét alkotott egy szürreális, ám mégis élő, lélegző világot, egy mikrokozmoszt, ráadásul ezeket ismét csak szürreális, totálisan különc, de imdánivaló karakterekkel tömte tele, vagyis az előző két filmje után ismét csak visszatért gyökereihez. (Ismert színészeit is hozta természetesen magával.)
A Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás, ha lecsupaszítva nézzük, akkor ráadásul még közönségbarát film is, hiszen az összeesküvős - rablós műfajból építkezik, a jó és a gonosz harcát jeleníti meg stilizáltan. A történet főhőse Bazil, aki véletlenek gonosz összjátéka folytán kap egy golyót a fejébe. A jó hír, hogy túlélte a lövést, a rossz hír, hogy az orvos egy fej vagy írásra alapozva inkább nem kockáztatja meg a lövedék kiműtését, és benne hagyja emberünk agyába. Bazil így két lábon járó időzített bombaként éli tovább életét tudván, hogy az "agygolyó" bármelyik pillanatban végezhet vele. Innentől kezdve az (is) élteti, hogy valamiképp bosszút álljon a golyó gyártóján, s ezzel párhuzamosan megbosszulja apja halálát, a vele végző taposóakna gyártóján, a gyolót gyártó cég konkurensén.
Hogy tetszett a Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás?
A film már az első percben kegyetlenül berántja az ember és onnantól fogva nem is ereszti - kár, hogy csak nagyjából 100 perc a játékidő. Ahogyan azt Jeunetől várhattuk, egy-két perc alatt, pár snittel, néhány gyermekkori epizóddal sokkal jobban felépíti a fő karaktert, mint némelyik amerikai film másfél óra játékidő alatt. Igaz, hogy kissé együgyű hősét ezután elég mostohán kezdi el kezelni, de amint befogadja őt egy a szó szoros értelmében underground "család", megindulhat az igazságosztó hadművelet.
Jeunet filmje, ahogyan azt már megszokhattuk a rendezőtől, ismét csak úgy próbál megmaradni a valóság talaján, hogy már-már elszakad tőle és mesei magasságokba emelkedik. Naná, a varázslatosság, a kütyük, a hihetetlen részletgazdag történet, no meg a hangulatos muzsika segítségével a néző a fantázia világa felé veszi az irányt, s ezen utazás során csak az olykor komolyra, tragikomikusra váltó sztori zökkentheti ki.
Bár a Micmacs történeti elemei és párbeszédei is jópofák, természetesen a prímet ismét csak a vizuális megoldások viszik el, legyen szó a családi otthonról, vagy akár a külvilágról, a párizsi utcákról, no meg persze a szereplőkről. Sőt, mindezekre Jeunet még animációközeli megoldásokkal is ráerősít, így emelve ki a Micmacs szürreális jellegét. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy az ilyen filmekért találták ki a mozit, az ilyen alkotások miatt működik még ma is a vizuális műfaj.
Persze a szuperlatívuszok ellenére sem tökéletes film a Micmacs. Ó, közel sem. Ugyan remek szórakozás és tömör gyönyör a szemnek, de olykor mégiscsak leül, megpihen, hogy utána döcögve haladjon tovább. Ráadásul a néző sem kerül olyan közel a viszonylag könnyen emészthető történethez, mint mondjuk az Amélie-ben vagy a Hosszú jegyességben. Viszont minden tökéletlensége ellenére is a Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás az év egyik legnagyobb filmes élménye volt.
Igaz, más előjellel, mondhatnánk azt is, hogy Jeunet leggyengébb francia mozifilmje, ami tény, de ettől még így is magasan veri a jelenlegi mezőnyt és nem tudnánk indokot mondani amellett, hogy valaki más filmet nézzen meg a Micmacs helyett. Hihetetlenül bájos és nagyon szerethető meséről van szó - és mi többet kéne várnunk egy mozifilmtől, mint a szerethetőséget?
Ó, be szép is lenne, ha azt mondhatnánk, hogy Jean-Pierre Jeunet egyszerűen nem tud hibázni. Az 57 éves francia rendezőzseni a 70-es évek végén és a 80-as évek elején rövidfilmekkel szerzett magának ismertséget, ezeket Marc Caróval forgatta, s ma már szinte mindegyiket megnézhetjük a YouTube segítségével. Ezekben pedig láthatjuk, hogy nem első játékfilmjével, az 1991-es, szintén Caróval rendezett, Delicatessen című szürreális mesével szabadult el a jeunet-i fantázia, hanem már jóval korábban.
Jeunet sajnos az ugyancsak zseniális Elveszett gyerekek városa után kiruccant Hollywoodban, ahol kapott hideget-meleget és persze sok rajongói elismerést is az Alien negyedik epizódjáért, a Feltámad: a Halál című részért. Az Alien 4 nagyot bukott, Jeunet visszatért Franciaországba filmet készíteni, s 2001-ben megszületett minden idők legszebb filmje, az Amélie csodálatos élete. Mindenki arra számított, hogy innen már csak lefele vezethet út, de a rendező 2004-ben ismét villantott és a Hosszú jegyességgel megint csak a tökéleteshez közeli filmet alkotott, ezúttal háborúsat. És ekkor újabb 5 év hallgatás következett.
A rendezési moratórium 2009-ig tartott, ekkor mutatták be Franciaországban a Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás című Jeunet-opust, s bizony minden elfogultság nélkül ismét csak azt lehet állítani, hogy a rendező megcsinálta. Megcsinálta, mert ismét alkotott egy szürreális, ám mégis élő, lélegző világot, egy mikrokozmoszt, ráadásul ezeket ismét csak szürreális, totálisan különc, de imdánivaló karakterekkel tömte tele, vagyis az előző két filmje után ismét csak visszatért gyökereihez. (Ismert színészeit is hozta természetesen magával.)
A Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás, ha lecsupaszítva nézzük, akkor ráadásul még közönségbarát film is, hiszen az összeesküvős - rablós műfajból építkezik, a jó és a gonosz harcát jeleníti meg stilizáltan. A történet főhőse Bazil, aki véletlenek gonosz összjátéka folytán kap egy golyót a fejébe. A jó hír, hogy túlélte a lövést, a rossz hír, hogy az orvos egy fej vagy írásra alapozva inkább nem kockáztatja meg a lövedék kiműtését, és benne hagyja emberünk agyába. Bazil így két lábon járó időzített bombaként éli tovább életét tudván, hogy az "agygolyó" bármelyik pillanatban végezhet vele. Innentől kezdve az (is) élteti, hogy valamiképp bosszút álljon a golyó gyártóján, s ezzel párhuzamosan megbosszulja apja halálát, a vele végző taposóakna gyártóján, a gyolót gyártó cég konkurensén.
Jeunet filmje, ahogyan azt már megszokhattuk a rendezőtől, ismét csak úgy próbál megmaradni a valóság talaján, hogy már-már elszakad tőle és mesei magasságokba emelkedik. Naná, a varázslatosság, a kütyük, a hihetetlen részletgazdag történet, no meg a hangulatos muzsika segítségével a néző a fantázia világa felé veszi az irányt, s ezen utazás során csak az olykor komolyra, tragikomikusra váltó sztori zökkentheti ki.
Bár a Micmacs történeti elemei és párbeszédei is jópofák, természetesen a prímet ismét csak a vizuális megoldások viszik el, legyen szó a családi otthonról, vagy akár a külvilágról, a párizsi utcákról, no meg persze a szereplőkről. Sőt, mindezekre Jeunet még animációközeli megoldásokkal is ráerősít, így emelve ki a Micmacs szürreális jellegét. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy az ilyen filmekért találták ki a mozit, az ilyen alkotások miatt működik még ma is a vizuális műfaj.
Persze a szuperlatívuszok ellenére sem tökéletes film a Micmacs. Ó, közel sem. Ugyan remek szórakozás és tömör gyönyör a szemnek, de olykor mégiscsak leül, megpihen, hogy utána döcögve haladjon tovább. Ráadásul a néző sem kerül olyan közel a viszonylag könnyen emészthető történethez, mint mondjuk az Amélie-ben vagy a Hosszú jegyességben. Viszont minden tökéletlensége ellenére is a Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás az év egyik legnagyobb filmes élménye volt.
Igaz, más előjellel, mondhatnánk azt is, hogy Jeunet leggyengébb francia mozifilmje, ami tény, de ettől még így is magasan veri a jelenlegi mezőnyt és nem tudnánk indokot mondani amellett, hogy valaki más filmet nézzen meg a Micmacs helyett. Hihetetlenül bájos és nagyon szerethető meséről van szó - és mi többet kéne várnunk egy mozifilmtől, mint a szerethetőséget?
|
Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás (Micmacs a tire-larigot)
színes, feliratos, francia vígjáték, 105 perc, 2009 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Jean-Pierre Jeunet forgatókönyvíró: Jean-Pierre Jeunet, Guillaume Laurant zeneszerző: Raphaël Beau operatőr: Tetsuo Nagata producer: Frédéric Brillion, Jean-Pierre Jeunet, Gilles Legrand szereplők: Dany Boon (Bazil) André Dussollier (Nicolas Thibault de Fenouillet) Nicolas Marié (François Marconi) Jean-Pierre Marielle (Placard) Yolande Moreau (Tambouille) Omar Sy (Remington) Dominique Pinon (Fracasse) Michel Crémadés (Petit Pierre) |
