Szekeres Viktor

Páros mellékhatás

Ilyen se gyakran történik meg Hollywoodban, de csak a komédiának indult film forgatásának végén vették észre, hogy a poénokat elfelejtették felvenni a színészekkel. Feljegyzések szerint ez mindössze a harmadik eset az Álomgyár több évtizedes történetében.

Az épeszű ember előre tudta, hogy katasztrofális lesz a Páros mellékhatás - annak volt igaza, aki a premier hetében a mozik környékére sem ment. Ha mindez az előzetesek alapján nem is volt azonnal nyilvánvaló, akkor az első nézői és kritikusi vélemények után bizonyossá válhatott, hiszen cikkünk tárgya tipikusan a marketinggel eladott filmek közé tartozik. Ez az, amikor az embernek, a potenciális nézőnek, ígérnek fűt-fát, Vince Vaughnt és más ismert arcokat mellékszerepben, egy érdekes, igaz egypoénos alaphelyzetet, majd pedig a trailerben felhalmozzák a poénokat. Ez utóbbi gyanús lehetett, hiszen ilyenkor általában az a helyzet, hogy minden humoros momentumot felhasználtak az előzetes készítéskor.

A trükk persze fényesen bevált, a Páros mellékhatás már most az év negyedik legsikeresebb komédiája Amerikában és itthon is özönlenek rá a nézők. Vince Vaughn pedig végérvényesen megragadt az A-listás hollywoodi színészek között, hiszen a legutóbbi 5 közönségfilmje közül 4 nyitott 30 millió dollár fölött és ért el 100 millió dollárt meghaladó bevételt Amerikában. Ezt pedig nem sok férfi színész mondhatja el magáról.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Páros mellékhatás alapsztorija - ahogy a sikerfilmeknél szokás - egy mondatos: négy barát partnerével együtt felkerekedik, hogy a paradicsomban töltsön el egy hetet, miközben pártanácsadáson vesznek részt afféle mellékes időtöltésként. A bibi mindössze az, hogy csak egy párnak van szüksége tanácsadásra, a többiek jól elvannak egymással házasságban vagy egyéb viszonyban. Ééééés, ahogy az lenni szokott, kedves gyerekek - búghatnánk Szabó Gyula bársonyos hangján - természetesen válogatott bonyodalmak támadnak ezen a vakáción.

Az alaphelyzet korrekt, ígéretes, a lehetőségek száma is végtelen, sőt, még a karakterek is jópofák, így minden adott, hogy poénhalmaz zúduljon ránk. Az első sokk akkor éri az embert, amikor már majdnem fél óra eltelik a filmből és még mindig a kétdimenziós figurákat polírozzák, mindenki otthon van, Paradicsomnak pedig se híre se hamva, mindössze a hűtőben található pár darab. Persze idővel a rendező is indítványozza, hogy ideje nekikezdeni a filmnek, vagyis a terápiának, viszont a poénhegyek, mint utólag a gyártó stúdió sajtóközleményben is tudatta a nagyérdeművel, elkeveredtek a repülőtéren. (Valami csomagfelcserélésről szól a fáma, de még tart a vizsgálat.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A poénok teljes hiánya magyarázható a fentiekkel, az azonban, hogy miképp kerülhettek vászonra ennyire ellenszenves és hiteltelen karakterek és helyzetek, már nem nagyon. Na, nem mintha dokumentumfilmet vártunk volna a Páros mellékhatástól, de az valahol ciki, hogy nem tudtak semmit kitalálni az írók annak érdekében, hogy összehozzák a hősöket az események helyszínére. Inkább valami véletlenszerű hazugságot tolnak elénk ("azt hittük, más helyre jövünk"), ami eleve trehányságot feltételez részükről.

A Páros mellékhatás tipikus bratyizós film (lehetett volna). Lerí róla, hogy Vince Vaughn-ék összeszedték a brancsot, a haverokat, pár tévés színészt, utána pedig elhúztak nyaralni a stúdió pénzén - a filmre magasról tettek, tudták, hogy a marketing nyáladzó idiótákat csinál a potenciális nézőkből. Mindehhez egy laza rendezőre volt szükség, ez meg is lett Peter Billingsley (Négy karácsony, Szakíts, ha bírsz, Elf) személyében, aki elsőfilmes és Vaughn országos haverja. Szerencsére a másik cimbora, Jon Favreau (Négy karácsony, Szakíts, ha bírsz, Elf) is ráért a Vasember 2. rendezése előtt (vagy közben), így beugrott egy kicsit színészkedni, olykor kisegíteni a botladozó Billingsley-t, cserébe némi segédrendezői jutalékért.

A bratyi nem lenne rossz, azt általában szeretik a nézők is, ha a színész élvezi a játékot, azonban a Páros mellékhatásnál sokkal hangsúlyosabb az, hogy mennyire nem érdekelt senkit a munka. Nem arról van szó, hogy küzdenek, szenvednek szerepeikkel a jó munkásemberek, hanem (tisztelet a kivételnek) inkább magasról tesznek rá. Felszavalják a rémisztően szép Bora Borára vezető úton a Favreau és Vaighn által a repülőgép szalvétáira írt forgatókönyvet, majd pedig dolguk végeztével megmártóznak, a nap végén a tengerben. Ennyi. A néző semmibe véve, Jean Reno kutyában, az Activision tapsolhat a filmből eléggé kilógó Guitar Hero-reklámnak, elnézést pedig mi kérünk azért, hogy a végén még a drámába forduló tanulságot is le kell mélytorkoznunk, ami nem megy öklendezés nélkül.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Páros mellékhatás pocsék, poéntalan, épp ezért komédiaként már-már nézhetetlen film, ami leragadt azon a szinten, hogy filmvásznon a nyílt színi erekciók és a külföldi "ákcentuszok" a legviccesebbek - mi megsúgnánk, hogy ezt kevesen gondolják így. A bevételekből azonban kiderül, hogy Hollywood ismét győzedelmeskedett az átlagember felett. Sok-null nekik.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Páros mellékhatás (Couples Retreat)
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 2009

Rendező: Peter Billingsley
Forgatókönyvíró: Jon Favreau, Vince Vaughn, Dana Fox
Operatőr: Eric Alan Edwards
Producer: Scott Stuber, Vince Vaughn

Vince Vaughn (Dave)
Jason Bateman (Jason)
Kristen Bell (Cynthia)
Kristin Davis (Lucy)
Malin Akerman (Ronnie)
Jon Favreau (Joey)
Kali Hawk (Trudy)
Faizon Love (Shane)
Jean Reno (Marcel)
Carlos Ponce (Salvadore)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pusee #10
    Szerintem szuper egyszer nézhető film. Nekem tetszett. Felesleges fikázni, akinek uncsi az kattintgassa végig otthon lejátszón. Ennyi!
  • sandor4 #9
    nagggggyon rossz
    de sebaj, utána a westendben átlógtunk egy másik filmre, ami, mint kiderült a gamer volt, ami hasonló kaliberű mint ez (sz*r), én már láttam, de a csaj, aki velem volt még nem, úgyhogy nézhettem meg még egyszer...
    kicsit lúzernek éreztem magam
  • Braghar #7
    Ize... szerintem jo film volt, egyatalan nem bantam hogy beultem es megneztem. Lehet hogy ritkan jarok moziba es kicsik az igenyeim?
  • silanor #6
    Sajnos egyet kell értenem a cikk szerzőjével. Végig szenvedtem a filmet, csak a csajom miatt maradtam bent. A gitározós résznél már gondolkodtam, hogy inkább bealszom...
  • chase #5
    Tökmindegy milyen a film, Kristen Bell játszik benne, tehát kötelező darab. :)
  • Etinger #4
    Azért a cikk első bekezdése se valami erős :D:D
  • kalapos01 #3
    Egy vigaszom volt, hogy idén volt egy, azaz 1 szarabb komédia is. Annak fényében ez minimum kettő per tíz. Értékeltem, de értékelhetetlen vacak. De legalább nem a legrosszabb. Nálunk is röhögött mindenki, amikor csórikámnak felállt a fasza a masszázstól.
  • BaliBoy #2
    Valószínűleg nem egy filmet nézhettünk mert én néhány részen sírtam a nevetéstől. A moziteremben helyet foglalókkal egyetemben. Ráadásul 1 másodpercnyi előzetest nem láttam belőle. Szóval engem biztos, hogy nem a marketing vitt be. (hanem a barátnőm :D)
    Gondolom a nevét elhallgató cikkíró a szarós, hányós, trágár szavaktól hemzsegő filmeket tartja a vígjátéknak....
  • Broafka #1
    hát jó gyönge film, pedig a bemutatója az tetszett.