MTI

A filmstúdiók visszatartanák a DVD-kölcsönzést

Mivel alaposan visszaestek a DVD-filmek eladásai, ezért a nagy filmstúdiók ahhoz a módszerhez folyamodnak, hogy a forgalomba került új filmek kölcsönzését pár hétig visszatartják. Így próbálják rávenni a vásárlókat arra, hogy inkább vegyék meg a nemrég boltokba került DVD-ket.

A jövő évtől életbe lépő rendelkezés értelmében a filmstúdiók csak a boltba kerülés után eltelt néhány héttel engedélyeznék az olyan cégeknek, mint a Blockbuster Inc., vagy a Netflix, hogy a DVD-filmeket a fogyasztóknak bérbe adják - adta hírül a Los Angeles Times. Míg korábban a DVD-eladások hatalmas bevételt jelentettek a filmstúdióknak - sőt, bizonyos filmek esetében még ki is egyenlítették az esetlegesen gyenge jegybevételeket - addig manapság ezekből is egyre kevesebb pénz kerül a kasszákba.

"Miközben a stúdiók küzdenek a gyenge DVD-bevételekkel, addig a kölcsönző piac szerény növekedésről beszélhet" - nyilatkozta Reed Hastings, a Netflix nevű internetes filmkölcsönző hálózat vezérigazgatója. Hastings azt a nem csekély eredményt is megemlítette, amelyet saját cége könyvelhet el: 24 százalékkal növekedtek a Netflix bevételei az elmúlt negyedévben, a 11,1 milliós előfizetői hálózatáról már nem is beszélve.

A DVD-eladások visszaesésének egyik legfőbb oka a gazdasági válság, melynek következtében vásárlás helyett még a filmrajongók is inkább az olcsóbb kölcsönzést választják. Hollywood azonban - érthető módón - a nagyobb bevétellel kecsegtető vásárlásra próbálja ösztönözni a fogyasztókat.

Éppen ezért a 20th Century Fox, a Universal Pictures és a Warner Bros. megpróbálták arra kényszeríteni a Redbox nevű amerikai hálózatot, hogy a cég egy hónapig ne kölcsönözhesse a frissen boltokba került filmeket. A Redbox kifejezetten olcsón - mindössze egy dollárért - kínálja egy estére a filmek kölcsönzését és a három filmstúdió meg volt arról győződve, hogy ez okozhatta saját DVD-eladásaik visszaesését. A Redbox ezért beperelte a filmstúdiókat, azt próbálván elérni, hogy azok továbbra is eladják a cégnek a DVD-filmeket. Ameddig a pereskedés folyamatban van, a kölcsönző-hálózat kiskereskedőktől szerzi meg és árusítja a filmeket. A filmstúdiók félelmeit igazolja a Redbox gyors üzleti felemelkedése: 113 százalékkal nőttek a cég bevételei, miközben a stúdióké 13.5 százalékkal csökkentek.

A nagyobb kölcsönző-hálózatok vezetői azonban nincsenek feltétlenül megijedve Hollywood törekvéseitől, ugyanis egy jó egyezséggel mindkét fél jól járhat. Hastings azt szeretné elérni, hogy a visszatartásért cserébe a stúdiók csökkentsék azt az árat, amennyiért a DVD-ket a kölcsönzőknek eladják. Még a Redbox is fejet hajtana az intézkedés előtt, amennyiben ez nem kizárólagosan csak rájuk vonatkozna, hanem mindegyik kölcsönző-hálózatra.

Az egyedüli kérdés pusztán az maradt: a fogyasztó mennyire hajlandó megváltoztatni az utóbbi időben kialakult kölcsönzési szokásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • karit #2
    "a nagy filmstúdiók ahhoz a módszerhez folyamodnak, hogy a forgalomba került új filmek kölcsönzését pár hétig visszatartják. Így próbálják rávenni a vásárlókat arra, hogy inkább vegyék meg a nemrég boltokba került DVD-ket."

    Így viszont aki némi pénzt még éppen rááldozna a kölcsönzésre, nem fog várni heteket, inkább letölti és kiírja DVD-re. Van arról adat, hányan vesznek meg / kölcsönöznek / töltenek le egy-egy jobb filmet?
  • djstefi #1
    ez igy jol hangzik, sot ! szerintem meg igazuk is van, de... nem itt kene sporolni hanem a "sztarok" fizetesen, mert nem hiszem , hogy meg erdemelnek dolar miliokat par honap melozasert. annyira nem tehetsegesek ( meg DeNiro es Pacino sem)kapjon az 20 milios fizut aki fel talalja a rak vagy aids eleni gyogyszert ! na az igen, az meg erdemelne. de szineszek? zeneszek ? sportolok? pfff... es most az kezdjen el velem veszekedni aki ugy erzi hogy o a napi 8-10-12 ora robotolase meg van fizetve es szerinte az jo hogy 1 ember 1 filmen keressen 20 milio dolart !