MTI

Pénzt kér a CNN iPhone-os hírszolgáltatásáért

A CNN hírtelevízió a közeljövőben olyan, külön letölthető szoftvert jelentet meg iPhone-telefonokra, amelynek segítségével fizetőssé teszi mobil hírszolgáltatását.

A média és a kommunikációs szektor vezetői ebben az évben már többször is megemlítették, hogy a hírszolgáltatásért pénzt kérnének a felhasználóktól - elsőként legalább a mobilkészülékek felhasználóitól, akiket talán könnyebben lehet rávenni, hogy pár dollárt fizessenek a folyamatos hírszolgáltatásért. Ezen törekvés úttörője a CNN: a hírtelevízió és hírügynökség iPhone-szoftvere két dollárba kerül.

A program egy hónappal azután kerül ki, hogy a News Corp. vezérigazgatója, Rupert Murdoch bejelentette: előfizetési díjat kér majd a Wall Street Journal mobil hírszolgáltatásáért: október 24-től hetente 2 dollárt kell majd kiadni érte, illetve egyet, ha a felhasználó előfizeti a papíralapú vagy internetes WSJ-verziót is. A CNN vállalkozásának sikere vagy bukása iPhone-os fizetős alkalmazása terén mindenesetre precedenst teremthet többi médiatársaság számára is. Mivel a reklámbevételek egyre inkább átvándorolnak tőlük a honlapokhoz, ezért nekik is mindent meg kell tenniük, hogy másféle forrásokhoz jussanak.

A CNN vezetősége meg van arról meggyőződve, hogy fizetős szoftverük sikeres lesz, ugyanis úgy gondolják: az általuk nyújtott szolgáltatás sokkal jobb, mint az ingyenesek. A CNN-program egyik nagy vonzereje például, hogy az olvasók tulajdonképpen csatlakoznak a riporterek csapatához azáltal, hogy saját képeiket és videóikat feltölthetik az iReport segítségével - hasonlóan a CNN honlapjához. Emellett a CNN a televízióshoz hasonló szolgáltatásokat is tervez: élőben nézhetik a mobiltulajdonosok a legfrissebb és legfontosabb híreket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!