Szekeres Viktor
Mamma Mia! - A nyár partifilmje
A nyár egyik leginkább várt filmje hozta a papírformát és az egyik legszórakoztatóbb is lett. Most már jöhet a Sötét lovag, hogy szétvágjon a mulatozók között.
A kritikus a Mamma Mia!-típusú filmek esetében páholyban van, hiszen ezekről a legkönnyebb kritikát írni, nehéz elképzelni (de nem lehetetlen), hogy valaki csalódjon, hiszen a Mamma Mia!-szerű bolondozós musicalek esetében a néző vagy felhőtlenül élvezi Hollywood legújabb színpadi musicaladaptációját vagy pedig azt élvezi felhőtlenül, hogy a szomszédos terembe ül be, mert tudja, ha csak két percnél is többet nézne a filmből, akkor kénytelen lesz kiskanállal kikaparni a szemét.
Ha van olyan, aki nem ismerné a musicalt, ha van olyan, aki nem volt képes kiadni egy fapados repülőjegy árát, hogy Londonban megtekintse és még csak a tavalyi világkörüli turné Arénabeli hazai állomásán megtartott előadásokra sem vett jegyet, annak csak annyit súgnánk meg, hogy az utóbbi évek legnagyobb sikeréről van szó, mely nem csak világkörül hódít, hanem természetesen a Westendet és a Broadway-t is bevette. És mint ilyen, muszáj volt belőle filmet készíteni.
A sztori rém egyszerű: Sophie, aki egy görög szigeten él, esküvőjére készül és meghív három férfit, akik feltételezhetően az apjai lehetnek, hogy az igazi apa kísérje őt az oltárhoz. A zenés-énekes-táncos darabok esetében a dalok milyensége meglehetősen sokat nyom a latban - azonban, ha létezik musical, mely 100%-os biztonsággal hozza a slágerarányt, az a Mammi Mia!, hiszen minden egyes felcsendülő dal az ABBA repertoárjából való, az írók a dalok köré szőtték a történetet. Fura koncepció, melynek sikerében nem sokan bíztak és a siker érdekében mindenét kockára tevő írónő, Catherine Johnson meglehetősen jól választott, hiszen a siker őt is fontmilliomossá tette.
A remek dalokkal és a nagyszerű szereposztással (Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgaard) szinte lehetetlenség is volt mellényúlni, nagy kár, hogy a musicalt színpadra állító Phyllida Lloyd kvázi elsőfilmesként megkapta a direktori marsallbotot. Bár Lloyd remekül ismeri az alapanyagot, de filmesként úton-útfélen bizonyítja esetlenségét - és ez nemcsak a színpadiasságon érhető tetten, hanem a zeneszámok és az összekötő jelenetek közti bizonytalankodásban is.
Szerencsére a színészhadon látszódik, hogy mennyire élvezte a görögországi nyaralással egyenértékű forgatást, az ő bolondozásuk átragad a nézőkre, akik remélhetőleg tisztában vannak, minden ami elhangzik, szigorúan idézőjelben értelmezendő, hiszen a Mamma Mia! nem más, mint egy nagyobb mondanivalóktól mentes nyári, majdhogynem ostoba idétlenkedés, s mint ilyen működőképes. Igazi jutalomjátékkal van dolgunk, ahol másodlagos, hogy X vagy Y milyen jó énekes.
És ez a musicalek egyik lényege: jó kedvet teremtenek. Hülye egy helyzet, de a Mamma Mia! annak ellenére, hogy technikailag, mint film olykor valóban rém gyenge, maximum közepes tud lenni, hangulatilag több, mint tökéletes és olyan szinten szórakoztat, feledtet el bút, s bánatot, hogy ihaj és az ember azon kapja magát, hogy sokadjára nézi meg. (Itt jegyezzük, mert muszáj, hogy a Speier Dávid-féle dalszövegek egyszerűen pazar módon sikerültek. A fordító összehozta a lehetetlent, hiszen nem csak szótagszámra és rímre, de még magas és mély hangrendre is kijönnek a tökéletesen énekelhető dalok szüvegei - kíváncsiak vagyunk, ha végre bemutatják a darabot Budapesten, akkor új szövegkönyvet írnak-e hozzá.)
Akárcsak tavaly a Hajlakk, idén a Mamma Mia! bizonyította, hogy a hollywoodi musicaleknek nem csak a téli Oscar-szezonban, hanem a nyári forróságban is helyük van a mozik műsorán. A siker garantált, az alapanyag kitűnő, a film is jól sikerült - elsőrangú szórakozás. (Még egyszer mondjuk: annak, akik hajlandóak elviselni a műfajt, hiszen a rajongók meg vannak véve.)
Magyar nyelvű filmelőzetes
A kritikus a Mamma Mia!-típusú filmek esetében páholyban van, hiszen ezekről a legkönnyebb kritikát írni, nehéz elképzelni (de nem lehetetlen), hogy valaki csalódjon, hiszen a Mamma Mia!-szerű bolondozós musicalek esetében a néző vagy felhőtlenül élvezi Hollywood legújabb színpadi musicaladaptációját vagy pedig azt élvezi felhőtlenül, hogy a szomszédos terembe ül be, mert tudja, ha csak két percnél is többet nézne a filmből, akkor kénytelen lesz kiskanállal kikaparni a szemét.
Ha van olyan, aki nem ismerné a musicalt, ha van olyan, aki nem volt képes kiadni egy fapados repülőjegy árát, hogy Londonban megtekintse és még csak a tavalyi világkörüli turné Arénabeli hazai állomásán megtartott előadásokra sem vett jegyet, annak csak annyit súgnánk meg, hogy az utóbbi évek legnagyobb sikeréről van szó, mely nem csak világkörül hódít, hanem természetesen a Westendet és a Broadway-t is bevette. És mint ilyen, muszáj volt belőle filmet készíteni.
A sztori rém egyszerű: Sophie, aki egy görög szigeten él, esküvőjére készül és meghív három férfit, akik feltételezhetően az apjai lehetnek, hogy az igazi apa kísérje őt az oltárhoz. A zenés-énekes-táncos darabok esetében a dalok milyensége meglehetősen sokat nyom a latban - azonban, ha létezik musical, mely 100%-os biztonsággal hozza a slágerarányt, az a Mammi Mia!, hiszen minden egyes felcsendülő dal az ABBA repertoárjából való, az írók a dalok köré szőtték a történetet. Fura koncepció, melynek sikerében nem sokan bíztak és a siker érdekében mindenét kockára tevő írónő, Catherine Johnson meglehetősen jól választott, hiszen a siker őt is fontmilliomossá tette.
A remek dalokkal és a nagyszerű szereposztással (Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgaard) szinte lehetetlenség is volt mellényúlni, nagy kár, hogy a musicalt színpadra állító Phyllida Lloyd kvázi elsőfilmesként megkapta a direktori marsallbotot. Bár Lloyd remekül ismeri az alapanyagot, de filmesként úton-útfélen bizonyítja esetlenségét - és ez nemcsak a színpadiasságon érhető tetten, hanem a zeneszámok és az összekötő jelenetek közti bizonytalankodásban is.
Szerencsére a színészhadon látszódik, hogy mennyire élvezte a görögországi nyaralással egyenértékű forgatást, az ő bolondozásuk átragad a nézőkre, akik remélhetőleg tisztában vannak, minden ami elhangzik, szigorúan idézőjelben értelmezendő, hiszen a Mamma Mia! nem más, mint egy nagyobb mondanivalóktól mentes nyári, majdhogynem ostoba idétlenkedés, s mint ilyen működőképes. Igazi jutalomjátékkal van dolgunk, ahol másodlagos, hogy X vagy Y milyen jó énekes.
És ez a musicalek egyik lényege: jó kedvet teremtenek. Hülye egy helyzet, de a Mamma Mia! annak ellenére, hogy technikailag, mint film olykor valóban rém gyenge, maximum közepes tud lenni, hangulatilag több, mint tökéletes és olyan szinten szórakoztat, feledtet el bút, s bánatot, hogy ihaj és az ember azon kapja magát, hogy sokadjára nézi meg. (Itt jegyezzük, mert muszáj, hogy a Speier Dávid-féle dalszövegek egyszerűen pazar módon sikerültek. A fordító összehozta a lehetetlent, hiszen nem csak szótagszámra és rímre, de még magas és mély hangrendre is kijönnek a tökéletesen énekelhető dalok szüvegei - kíváncsiak vagyunk, ha végre bemutatják a darabot Budapesten, akkor új szövegkönyvet írnak-e hozzá.)
Akárcsak tavaly a Hajlakk, idén a Mamma Mia! bizonyította, hogy a hollywoodi musicaleknek nem csak a téli Oscar-szezonban, hanem a nyári forróságban is helyük van a mozik műsorán. A siker garantált, az alapanyag kitűnő, a film is jól sikerült - elsőrangú szórakozás. (Még egyszer mondjuk: annak, akik hajlandóak elviselni a műfajt, hiszen a rajongók meg vannak véve.)
Magyar nyelvű filmelőzetes
|
Mamma Mia! (színes magyarul beszélő angol-amerikai zenés vígjáték, 109 perc) rendező: Phyllida Lloyd forgatókönyvíró: Catherine Johnson zeneszerző: Stig Anderson, Benny Andersson, Björn Ulvaeus operatőr: Haris Zambarloukos producer: Benny Andersson, Tom Hanks szereplők: Meryl Streep (Donna) Colin Firth (Harry Bright) Pierce Brosnan (Sam Carmichael) Amanda Seyfried (Sophie) Stellan Skarsgard (Bill) Julie Walters (Rosie) Christine Baranski (Tanya) |
