Gyurkity Péter

Intel: 150 ezer olcsó laptop Líbiának

Az Intel a Classmate PC program eddigi második legnagyobb megrendeléséről számolt be, amelyet Líbia juttatott el a cégnek. Az Asus Eee PC-je a héten rajtol Észak-Amerikában, Európa a jövő héten következik.

Zajlik az élet az olcsó laptopok szegmensében, hiszen míg az OLPC némi csúszás és áremelkedés után decemberben rajtolna el, az Intel és az Asus - a két nagy rivális - már most szállítja saját megoldását. A processzorgyártó a Classmate PC projekt második legnagyobb megrendelésének teljesítését kezdte meg az elmúlt hetekben, Líbiába ugyanis összesen 150 ezer olcsó laptopot kell leszállítaniuk.

A második legnagyobb, a prímet ugyanis a Pakisztán viszi tavaly bejelentett 700 ezres igényével. Líbia ezzel szemben "mindössze" 150 ezerre tart igényt, ezt még augusztusban jelezték, az Intel pedig szeptember végén kezdte teljesíteni a megrendelést. Ez sem kis szám azonban és a darabonként 200 dollárba kerülő laptopok (egészen pontosan a gyártási költség ennyi) nagyszámú értékesítése jelentős előrelépést jelent a cégnek, amely ezzel jócskán megelőzi az ötlettel először előállt OLPC alapítványt. Azt nem árulták el, hogy az ország oktatási minisztériuma pontosan mennyit fizet a készülékekért.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Eközben az Asus is készül az újabb rajtra, hiszen az Eee PC eddig egyedül Ázsiában indult útjára, az észak-amerikai és európai megjelenés váratott magára. Az Egyesült Államok és Kanada több nagyvárosában már holnap (november 1-én) megjelenik a fejlesztés, Európa, azon belül először Németország, pedig a tervek szerint november 9-én következik, hogy azután a hónap közepén a kínai nagyvárosokban is felbukkanjanak az első példányok. A 7 hüvelykes kijelzővel szerelt készülék már drágább, Tajvanon 340 dollárt kóstál, azt azonban még nem közölték, hogy az újabb régiókban milyen áron jelennek meg.

Az első sorozat példányai még Xandros Linuxon futnak majd, ám az év végén itt is felbukkan a Windows. Az árkülönbség a két változat között a cég ígérete szerint nem lesz jelentős, ez az eddigi nyilatkozatok alapján 30-40 dollár közé tehető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nudly #5
    hello

    engem az érdekelne h miket tudnak (proci , memória, hdd)
  • smv #4
    Dettó. :)
  • Epikurosz #3
    Scheiße!

    Két hete sincs, hogy megvettem a notim 160 kilóért.

    Amúgy, meg minek azoknak a rohad... (cenzúrázva) líbiaiaknak notebook?
    Ezzel hálálja meg az a gátlástalan Intel a bolgár ápolónők megkínzását?
  • sgember #2
    Pssz! Lehet hogy most minket is épp terroristák figyelnek. Megmondta az rtlklub meg a tv2 is! Bizony.
  • digital #1
    Csak nehogy terroristák kezébe kerüljön...