Ötvös Tibor

Készül a Fűrész 5 sztorija

Bár még a negyedik rész sem került a mozikba, a Fűrész alkotói már a következő epizód sztoriját írják. Ráadásul a rendező, David Hackl további két film készítésére szerződött le.

Nemrég elérhetővé vált a legújabb, Jigsaw negyedik játékának feltehetően utolsó előzetese, mely kapcsán már felvetődött egy "apróság" a következő epizódot illetően. A rendező, David Hackl akkor elkotyogta, hogy már folyik a Fűrész V forgatókönyvének alkotása.

Tegnap azonban pár részletet is elárultak a következő részről. Azt már régóta tudni, hogy a franchise - jelen pillanatban - hat részes lesz, hiszen a főszereplő Jigsaw-t Tobin Bellnek még további három részre szóló szerződése van. A Lions Gate azonban David Hackl rendezőt is leszerződtette a hátralévő epizódok megrendezésére.


Egy játékterem Jigsaw módra

"Olyan egy hetünk van megírni a vázlatot" - kezdte Hackl. "A forgatókönyvet a hónap végére kell befejeznünk. Elég gyorsan haladunk, jobbnál jobb ötletek jutnak az eszünkbe. Azonban az eddigi tapasztalatok alapján már most tudom, hogy a most megalkotott sztori a forgatásig bizony sokszor változik majd."

Darren Lynn Bouseman jelenleg a Scanners remake-n dolgozik, ám - saját bevallása szerint - arra mindig lesz ideje, hogy a kész forgatókönyvet átnézze. Sőt, Hackl és csapata addig el sem kezdheti a forgatást, míg a Bouseman - James Wan - Leigh Whannell trió jóvá nem hagyja azt.

A Fűrész IV október 26-án támadja be a mozikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asztosz #9
    Ugyis addig csinálják amég van rá kereslet és nyereséget termel. Egy esetleges 7. részt el tudom képzelni h. már csak dvdre fogják csinálni.
  • DoctorJohnson #8
    Hogy én mennyire unom ezt a frencsájzt. Gusztustalan, öncélú és már nélkülöz mindenféle stílusosságot és frappáns ötleteket ami az első részt jellemezte.
    Le vele.
  • Wittgen #7
    Igen, eddig kb volt realisztikusság, de ez a feltámad halottaiból dolog már gáz.
  • Atisz #6
    De utálom azokat a horrorfilmeket ahol mindig feltámad a gyilkos...
  • peterx #5
    Ezek a filmek arra jók, hogy a barátnőd szörnyülködve az öledbe ugorjon egy keményebb jelenet után :)
  • LowEnd #4
    Ez a fűrész sorozat engem a nyilvános kivégzések lényegére emlékeztet.

    Az emberek megnézik, mert:
    - jobbnak érezhetik magukat az áldozatnál,
    - büntetlenül szórakozva kiélhetik aljas ösztöneiket.

    (Mondom ezt úgy, hogy az eddigi részeket megnéztem.)
    Mi másról szól a Saw sorozat szerintetek?
  • opeca #3
    Mikor jön a 128. rész?
  • supi007 #2
    Kit érdekel?! Szórakoztató. Egyszer elmész a moziba veszel kukoricát és jókat ámuldozol a digitális borzalomkeltés fantáziadús változatain. A lényeg, hogy add meg a módját. Nem kell belemagyarázni semmit.
  • Prof William #1
    "főszereplő Jigsaw-t Tobin Bellnek még további három részre szóló szerződése van."

    Ezek szerint majd átmegy a cucc olyan Jasonféle mindig felkel és nem lehet megölni cuccba? :)

    "Olyan egy hetünk van megírni a vázlatot" - kezdte Hackl. "A forgatókönyvet a hónap végére kell befejeznünk. Elég gyorsan haladunk, jobbnál jobb ötletek jutnak az eszünkbe.

    Ez nem valami bizalomgerjesztő...

    - Hmm hmm... Akkor tépje szét a csajt egy nagy kampó! - Ok. A Következő jelentben meg kelljen élvebonvolni magát a csákónak ha élni akar.... Aztán egy fűrész szép lassan vágjon ketté egy ,ásik csaj...

    A SAW filmek kb erről szólnak. Nézzük hogy egy csapat szerencsétlen iszonyatos kínok között emberi méltóságát elvesztve kiszenved. Ez a JÁTÉK meg BECSÜLD Az életed csak körítés. Persze a neten már évek óta vannak fizetős GORE honlapook ahol pénzért tölthetsz le jó kis klippeet amiben (persze nem igaziból) emberek kínzódnak halálrra...

    Szóval nem tudom mi a különbség...