SG.hu·

A 13-as - 101% feszültség Franciaországból

Az európai film ismét bebizonyította, hogy mennyire ért a feszültségteremtéshez. Amerika csak hápog és remake után kiált.

Ha feldolgozzák a 13-ast akkor majd mindnyájan látni fogjuk, mert addig csak egy szűk körnek okozhat élményt a francia film, hiszen mikor néz európai filmet a hazai fogyasztó? És fekete-fehér filmet? A fekete-fehér európai filmre vonatkozó költői kérdést már fel sem teszem, inkább megpróbálom azon olvasókat összeszámolni egy kezemen, akik már hallottak a premiert megelőzően is a 13-asról, és később meg is nézték azt a moziban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Persze túlzás az egész, hiszen nem a semiből tört be hozzánk Géla Babluani első filmje, mely nagyjából amelyik filmfesztiválon elindult (legyen az Tbilisziben vagy Erdélyben), onnan díjjal térhetett haza. A 13-as legnagyobb megmérettetésének az amerikai független filmes seregszemle, a Sundance számított, ahonnan ugyancsak elhozta a fődíjat, a nemzetközi kategóriát. Vagyis ha rosszmájúak lennénk, el is könyvelhetnénk az alkotást valami erőteljesen lila művészfilmnek.

És nagyobbat nem is tévedhetnénk, hiszen a 13-as nem művészfilm, hanem inkább a szó szoros értelmében vett filmművészet. Főhősünk egy a társadalom perifériáján élő fiatal srác, Sebastian, aki, hogy családjának biztosítsa a mindennapi kenyeret, ács és tetőfedő munkákat vállal. A nagy szegénységben élő fiú kihallgatja kenyéradó gazdájának egy beszélgetését, melyben egy hatalmas összeg villámgyors megnyeréséről esik szó. A morfinista gazda ezek után nem sokkal elhalálozik, Sebastian meg kapva kap az alkalmon és a halottnak kiadva magát, az ő nevében az emlegetett nagy pénz nyomába ered. Körülbelül itt kezdődik a lidércnyomás, melyben a 13-as szám, pár lőfegyver, sok embernek már nem is nevezhető embertelen vadállat és egy kedvelt orosz népi játék egy fura variánsa játssza a főszerepet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ritka egy nyomasztó filmet sikerült összehoznia a rendezőnek a maga fekete-fehér valójában. A színek és minden egyéb könnyedség fullasztó hiánya viszonylag hamar átjárja a nézőt, aki kisvártatva azon veszi észre magát, hogy erőteljesen szorítja a moziszék karfáját és átérzi a főhős ismertetlentől való félelmét és totális kiszolgáltatottságát. Iszonyatosan minimalista alkotás, és éppen ezért annyira hatásos. Alapvető családi drámát vázol fel a néző előtt, hogy aztán bődületes lassúsággal átbillentse a filmet egy feszült és felkavaró thrillerré, amely minden bizonnyal nehezen emészthetővé teszi a 13-at, igazi ínyenccsemegévé.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


Szinte látjuk lelki szemeinkkel ahogyan a rendező lefitymálva néz ki a kamera mögötti "le directeur" feliratú kisszékéből, megvető pillantással szemléli a világot, miközben forgatja sallangoktól mentes, szinte dokumentarista valóságshow-ját. A filmben egy emberi élet annyit sem számít, mint a körmünk hegyéről lepöckölt zsebpiszok. (A 13-as a mozikba kísérőfilmmel, a La Belle Époque-kal kerül bemutatásra. Szekeres Csaba kisjátékfilmjében egy terrorista csoport elfoglal egy iskolát, azonban a fogva tartott gyerekek közül két kislány megszökik. Üldözőjük különös módon büntet: átadja fegyverét áldozatának, és vár, képes-e meghúzni a ravaszt egy gyereklány.)

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A 13-as (13 - Tzameti)
fekete-fehér feliratos francia thriller, 93 perc, 2005

Rendező: Géla Babluani
Forgatókönyvíró: Géla Babluani
Operatőr: Tariel Meliava
Látványtervező: Bernard Péault

Szereplők:
George Babluani (Sébastien)
Aurélien Recoing (Jacky)
Fred Ulysse (Alain)
Vania Vilers (Mr. Shloendorff)
Olga Legrand (Mme Godon)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2007. 05. 19.. 10:03||#16
az imdb-n a userek szavazhatnak a filmre. õ 7-essel szavazott.
© Tetsuo2007. 05. 19.. 00:41||#15
IMDBn vagy nálad??
© wanek2007. 05. 18.. 21:08||#14
Megnéztem én is, de annyira nem ájultam el tõle. Talán azért nem, mert a srác hülye volt a végén. Legalábbis én az õ helyében, ha ennyi pénzt nyerek, akkor az a minimum, hogy taxival megyek haza, nem vonat 2. osztályon...
© kricsi2007. 05. 18.. 20:28||#13
Ma néztem meg, hihetetlen nagy film.Kicsit iszogattunk, de úgy is élvezhetõ nagyon.

Iwant2Believe: Csak a haverokról beszéltem, a barátkról nem.

Itt található meg.(Spoiler)

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
www.isohunt,com ->torrent->keresõ

Feliratok ITT
© kristo p2007. 05. 17.. 18:59||#12
régebben láttam , zseniális film 😊
© Atisz2007. 05. 17.. 15:17||#11
Úgy értem a nagyobb mozik, a sok szemét helyett.
© dawinD2007. 05. 17.. 11:28||#10
mondjuk nyugodtan adhatott volna vmi linket is .. sebaj 😊
http://imdb.com/title/tt0475169/
és a remake: (?!) http://imdb.com/title/tt0798817/
© dawinD2007. 05. 17.. 11:21||#9
- a
plusz utolsó mondat elég gyérül sikerült

vki vmi helyet ahonnan letölthetõ ?
© winnie2007. 05. 17.. 09:44||#8
atisz: miért ne adnák a mozik? ez mozifilm.
© Atisz2007. 05. 17.. 09:42||#7
Ilyen filmeket miért nem adnak a mozik?

Epic Movie-ra van igény, erre nincs? <#szomoru1>