Dojcsák Dániel

Bezzeg Észtország!

Nem tellik el úgy hét, hogy valamelyik média vagy politikus ne példálózna azzal, hogy Magyarország le van maradva vagy éppen előrébb jár a többi újonnan csatlakozott EU tagországhoz képest. A statisztikák mellett személyesen is meggyőződtünk arról, hogy milyen is az a bizonyos fejlettség a honfitársaink által ritkán látogatott Északon. Az eredmény sokszor meglepő, de a politkusok kirohanásaihoz képest azért jóval árnyaltabb.

A balti államok (Észtország, Lettország és Litvánia) Magyarországgal egy időben csatlakozott az Európai Unióhoz, bár az uniókkal nekik nagyobb tapasztalatuk van, mint nekünk, hiszen alig másfél évtizede estek ki a Szovjetunió nevű csodából. Ahhoz képest viszont egész jól állnak, legalábbis fővárosaik állapotát és technológiai fejlettségüket tekintve. A három ország közül Észtország GDP-je a legmagasabb, ami 16 ezer dollárt jelent fejenként évente.

A Magyarországhoz hasonló érték nem meglepő, mivel külön iparággá nőtte ki magát, hogy a finnek minden hétvégén oda járnak át piálni és bevásárolni, mivel otthon minden jóval drágább, különösen a szesz, a két főváros közti 82 km pedig nem távolság még tengeren sem. A másik két ország GDP-je ennél jóval alacsonyabb, körülbelül 15-15 ezerre rúg. Persze könnyű nekik, mert kevesen vannak, hisz Észtország mindössze 1,3 - Lettország 2,3 - Litvánia pedig 3,5 millió lakossal bír, tehát összesen nincsenek annyian, mint a magyarok. És nem is keresnek annyit, hiszen az átlag bérek a statisztikák és a helyiek beszámolója szerint is mindhárom országban 2-400 dollár körül mozognak, ami valóban átlag, hiszen egy bolti eladó ennél jóval kevesebbet, egy menedzser pedig nagyságrendekkel többet keres.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A fizetésük viszont paritásos értéken számolva jóval többet ér, mivel minden nagyon olcsó. A turistahelyek árazása közel azonos a hazai árakkal, de egy doboz Marlboro 1 euro, egy Big Mac közel 2 euro, a gyorshajtást Észtországban pedig 60 euroval büntetik. Az ételek és a ruházati cikkek ára szintén alacsonyabb, bár náluk is jellemző a hazai tesco-gazdaságos vonal más cégnevekkel, azaz gyenge minőségű élelmiszereket hiperolcsón lehet vásárolni. A három ország megvizsgált műszaki boltjai szerint viszont a számítógép alkatrészek és a műszaki cikkek közel azonos árban vannak. Alaplap, grafikus kártya, egér, monitor, LCD TV árakban mindössze +-10%-os eltérést tapasztaltam, ami akár a valuta árfolyam ingadozás javára is írható.

Internet

Itthon nagyon büszkék vagyunk arra, hogy immáron minden harmadik ember rendszeres internet használó, azaz a penetráció elérte a 30-33%-os értéket a tavalyi évben. Ez nagyon dicséretes dolog, de az előző bekezdésből kiderült, hogy a három balti ország valamivel szegényebb, mint mi vagyunk, ehhez képest a penetráció értéke Észtországban 51%, Lettországban 45%, Litvániában pedig 35%. Ehhez azért tudni kell azt is, hogy Litvániában van körülbelül 5 nagyváros, de a vidék 2-10 házas tanyák ezreit rejti elszórva néhány kisebb várossal megfűszerezve. A főváros szép, ápolt és felújított, a vidék és a külváros viszont sokszor úgy fest, mintha a Stalker nevű játék díszletei keltek volna életre a csernobili valóságot ábrázolva.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A letteknél is az ADSL a legelterjedtebb kapcsolódási forma az internetre, s általában 1 Mbit a legalacsonyabb sávszélesség amit kínálnak a szolgáltatók, körülbelül 5000 Ft-os áron, a legnagyobb pedig 10 Mbit, amiért nem sokkal többet, 9-10 000 Ft-ot kérnek. A vidéki ADSL helyzet náluk úgy tűnik megoldott, hiszen minden 1-2 ezer fős településen már elérhető a DSL, az annál kisebb helyeken maradt a betárcsázós kapcsolat.

Az infrastruktúra sok helyütt fejletlen, hiszen több nagyobb kábeltv/internet szolgáltató kizárólag új építésű lakóparkok, belvárosi övezetek részére kínálja a szolgáltatását. Ugyanakkor az Elion nevű szolgáltató vezeték nélküli kapcsolatot kínál 5-9 ezer forintnyi pénzért a nagyon vidéki embereknek is, igaz ez csak 256-512-1024 kbit/s sávszélességet jelent és egy legalább 7 méter magasra állított antennát, amit még plusz 2 ezerért kell bérelni havonta. Ezek a megoldások főként WiMax technológiára épülnek, ami itthon még szűz terület.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Érdekes, hogy arrafelé a fiatalok körében nem olyan népszerű a notebook annak ellenére, hogy a legtöbben megengedhetnék maguknak. Barátaink becslése szerint mindössze minden 10. fiatal rendelkezik hordozható számítógéppel, még mindig inkább az asztali megoldásokra esküsznek. A World of Warcraft közepesen népszerű náluk, játszanak vele sokan, de nem számottevő, inkább az FPS tábor a nagyobb, akik még mind a mai napig CounterStrike őrületben szenvednek.

Online területen náluk is az MSN (kevésbé) és a Skype (nagyon) a legnépszerűbb netes kommunikációs felület, de van saját "iwiw"-ük a Draguliem.lv, amit itthon baratikor.com néven ismerhetünk. Igaz, hogy a szomszédos országok is ide csatlakoztak, de a jelenlegi közel egy millió felhasználó igen szép szám egy kétmilliós országhoz képest. WiFi

Mindhárom ország fővárosában egy PDA-val mini-wardriving akciót rendeztem városnézés közben, s arra jutottam, hogy a helyzet nagyon hasonlít a hazai szituációra. A város véletlenszerű pontjain keresve szinte mindenhol találtam hálózatot és a nagy része nyitott is volt, tehát azonnal tudtam csatlakozni. Vilniusban például egy templom kijáratánál találtam egy nagyon gyors kapcsolatot, amit még a mise után kitóduló hívek tömege sem tudott megzavarni, maximum azzal, hogy folyton meglöktek miközben emailt próbáltam írni.

Lettországban és Észtországban a helyzet szintén pozitív, a fővárosban szinte mindenhol találtam hálózatokat, sőt szinte minden benzinkút és minden telefonfülke 100 méteres körzete hotspotként is funkcionált, igaz, a telefonfülkék közelében lévőek valószínűleg fizetősek vagy valamilyen regisztrációhoz kötöttek voltak. A lakóövezetekben viszont nagyon sok nyitott hálózatot lehet találni, ami magyarázható azzal, hogy a fizetések alacsonyak és a szélessávú net árazása pedig megegyezik a hazaival. Így minden boldog-boldogtalan megosztja a szomszédokkal a net kapcsolatát, levédeni persze kevesebb embernek jut már eszébe.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

VISA-Maestro

A net helyzet mellett a másik igen meglepő dolog a magyar látogató számára, hogy a három országban mindenhol, szinte kivétel nélkül mindenféle üzletben elfogadnak bankkártyát. A kis kávézóktól kezdve a kocsmákig szinte mindenhol ki tudtuk egyenlíteni a számlánkat anélkül, hogy kellett volna helyi pénzt váltani. Észtországban jogos a dolog, hiszen a finnek nem valószínű, hogy sokat akarnának szívni az észt koronával, egyszerűen oda mennek, ahol elfogadják a műanyagot is. Viszont a másik két ország sincs lemaradva.

Érdekes módon náluk a műszaki boltokban is lehet kártyával fizetni, ami azt jelenti, hogy az ő bankjaik nem olyan rabló módon osztják a POS terminálokat, mint a nálunk lévők, melyeknél a fizetett összeg 3-4%-át le kell perkálni a tétel nagyságtól függetlenül. Ez a számítástechnikai árucikkek csekély árréséből kivitelezhetetlen. Nem ijednek meg a benzinkúton sem, ha a tankolás után jut eszembe, hogy egy üveg sört vennék még kártyával, sőt a kocsmában ha úgy tartja kedvem, akkor rundónként vagy akár egyben is egyenlíthetek. A saját bankomnak annyira fura volt a kártyás ámokfutásom, hogy néhány nap múlva le is blokkolták a kártyámat egy rövid időre, mert gyanúsnak ítélték a tevékenységet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A benzinkutak jó része kiszolgáló személyzet nélkül is működik: semmi más dolgunk nincs, csak bedugni a kártyát, PIN kódot ütni, tankolni, majd még egyszer betenni a kártyát a bizonylatért cserébe. Észtországban 1,4 millió elektronikus fizetésre alkalmas kártya van használatban és 13 ezer helyen lehet POS terminálnál fizetni. Emlékeztetőül: alig 1,3 millióan laknak az országban. A kártyás fizetések száma 1998-2005 között tizenkilencszeresére növekedett, míg a készpénz vagy papír alapú megbízások száma a negyedére csökkent. Bravó.

A három ország ugyan mélyről kezdett pár évtizeddel ezelőtt, de úgy tűnik komoly energiákat fektettek városaik rendbetételére. Autópályák ugyan nincsenek, de nem is nagyon van szükség rájuk. A széles és legtöbb esetben jó minőségű utakon bőven elfér a forgalom, noha a lettek igen kaotikus módon vezetnek, ezért a balesetek száma is kiugróan magas arrafelé. Öngyilkossági statisztikákban is jó helyen állnak az északiak, minden ezredik ember kísérli meg kioltani saját életét, de ennek ellenére a gazdaság dübörög, legalábbis fejlődik. A három országban mindenhol egykulcsos jövedelemadó van, ami jelenleg 24-28% körüli sarcot jelent, de ez folyamatosan csökken 2-3 évenként. Az EU eldugott sarkában lévő három ország szép lassan lehet, hogy mégis megeszi Magyarországot reggelire.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • maestro85 #102
    Felhoborodni igen is kell, különben hogy véded meg a jogaidat, persze a jogos jogokat. A többit most ne említsük. Csak az nem mindegy hogyan tesszük.
    A legnagyobb promléma szerintem az, hogy a magyar tipikusan ilyen.
    A legjobb, a legnagyobb(értsd pénzben hatalommban) akar lenni, tele büszkeséggel. És azt, hogy kihasználják saját részre az állami vagyont, nem csak a politikusra, igaz, hanem meinden magasabb beosztású emberre, nem csak a politikusok miatt folyik a pénz. Akik fent vannak nagyobb-kisebb cégek vezetőiként, ők is kevekerik a sz*rt. Ha az ő jellemük is megváltozna, akkor lenne változás, de mivel ők befolyásolhatják az ország működését, és csak a saját hasznukra, nem a tisztességes működés felé fordíjták ez lesz. A köznép pedig marad olyan amilyen, mindig-mindent lenyel. Én sem rohanom le a parlamentet, úgy sem lenne eredménye. Szerintem mi csak a jéghegy csúcsát látjuk, és maga a jéghegy csúcs(parlament) sem tudja mi van még a víz alatt.
  • maestro85 #101
    Nem tudom ki hozata fel a politikai hovatartozást... Szerintem ennyit erről inkább... PONT
  • remark #100
    "2 palyazatbol 1 kamu palyazat peldadban pl. hol a serelem?"
    Raadasul: ott volt a kezedben hogy valtoztass a dolgokon, es nemet mondj egy ilyen felkeresre. Es megse tetted. Kivancsi vagyok hogy miert?
  • remark #99
    "Igen, szabadverseny kell..."
    Csak arra reagaltam hogy AranyKéz (ha jol ertem, de lehet hogy nem, ezert probaltam kiprovokalni egy magyarazatot...) rendszeresen az allami beavatkozas ellen, a szabadverseny mellett, az anti-globalizmus es a monopolium ellen emel szot, mikozben ezen dolgok nemelyike azert uti egymast. Csak kivancsi lettem volna hogy most mi a velemenye.

    "gyakorlatilag senki se tudja magyarországon, hogy pl a tescora vagy audira milyen adókulcsok vonatkoznak, és mi alól van mentessége"
    Mondom en mindig, hogy a legnagyobb problema az atlathatosag, elszamoltathatosag hianya. Pl. nem az a lenyeg hogy most allami vagy mas ceg kolti-e a penzt hanem hogy a penzugyi reszletek nyilvanosak-e vagy egyszeruen uzleti titokkent kezelik. Utobbit ugye egy nem allami ceg megteheti, az allami cegeknel meg szabad mashogy trukkozni. Melyik a jobb? A lenyeg hogy nincs valos kepunk arrol hogy mi a fene a palya.

    "Ezért ezek a multik másra nem jók, csak statisztika javításra, nettóban az állam számára veszteségesek."
    Egyetertek veled. Rengeteg kozgazdasz allitja/allitotta azt hogy a multi befogado orszagban vegzett beruhazasai vegul az orszag gazdasagat erositik. Mara mar szep peldak vannak arra is, hogy csak es kizarolag a nyomort noveli egyes esetekben (pl. tavol kelet). A kezdeti optimuzmus (hurra jon a tőke! gazdagok vagyunk!) eltunoben van es sokan azon toprengenek hogy hogy lehet ebbol a lehetetlen helyzetbol kitorni.
  • remark #98
    "mondjuk arról lenne szó hogy nem tudsz külföldre menni, mert nincs aki meghosszabbítsa a személyid érvényességét, akkor gondolom megintcsak volna fújolás"

    Nem az a baj hogy van allamapparatus, hanem hogy a mukodese nem hatekony. Legalabbis szamomra ezt jelenti a burokracia.
  • remark #97
    "Azt elhiszem, hogy aki nem akar változást, az azt mondja hogy nem kéne politizálni - hát hogyne, a birka is jobb ha nem béget meg ficánkodik mikor nyírják."

    En nem azt mondom hogy ne begessen a birka, hanem azt hogy ne a problemat ismetelgesse hanem a megoldast. A hulyeseget begeto birka az epp aktualis ellenzeknek jo csak, de a birkanak csak az jo, ha ertelmes dolgokat beget (mar ha feltetelezzuk hogy a begetes az aktualis kormany elleni velemenynyilvanitas).
  • remark #96
    Meggyoztel, elismerem hogy nincs megoldas a helyzetre, es igy marad minden meg 1000 evig. :-( Megbunhodte mar e nep a multat es jovendot. Megse segit meg az isten.

    De most komolyan.
    Meddig folytatjuk meg magunk es egymas sajnalasat? Komolyan azon versengunk hogy kinek szarabb, kivel szurtak ki jobban, es kit kell jobban sajnalni? Nem lehetne esetleg javaslatokkal eloallni hogy mit lehetne csinalni? De ne a szokasos elszallt agymeneseket halljam, hogy: monnyon le! meg szuntessuk meg az allamot! meg vandoroljunk ki mert itthon semmise jo! ... PLEASE!!!

    Egyszer fordulna elo hogy egy prolemat felhozo cikkre ne csak a k***a anyazok meg a nehezsegeket felhozok, kilatastalansagot szajkozok irjanak be! Persze elnezest/tisztelet a kiveteltol/nek.

    Munka megbecsulese meg fair-seg? Politikusnak kellene menned ha ilyen frazisokban gondolkodsz, mert ez masra se jo mint az elkeseredett buta tomeget magad melle allitani.
    Megoldast ki nyujt? Tajekoztatast ki ad? Tudod, a demokraciarol, meg a kapitalizmusrol, meg a jogainkrol. Ez evek ota hianyzik Mo.-n, a jatekszabalyokat, torvenyeket, a kotelessegeket, felelosseguket, jogaikat nem ismerok azaz a kihasznaltak szama meg csak egyre no otthon. Tobb millio babu. Van akinek ez jo, gondolhatod. Es az embereknek?
    Nem csak az allitolagos problemakat kellene sorolni, hanem leirni hogy adott helyzetben milyen torvenyes lehetoseg all rendelkezesre a jogorvoslatra. Ha meg nem tortent serelem (2 palyazatbol 1 kamu palyazat peldadban pl. hol a serelem?) akkor meg nincs mirol beszelni.

    Kellene mar valaki aki megrazza az embereket es elmondana nekik hogy mik a jatekszabalyok, es a fejukbe verne hogy a sajat boldogulasuk a sajat felelosseguk, es senki se fog a honuk ala nyulni. Az almodozas ideje lejart. En ugy latom hogy sokan inkabb meg a messiasban hisznek, es azt varjak, hogy majd vegre hatalomra kerul az X messias-demigod-(deegyebkent8altalanossalbironagypofaju)-politikus (legyen szo barmelyik partrol is), es majd berantja az ablakon a kanaant ami itt varakozik a haz elott de a gonosz ellenpolitikusok nem engedik be. Talan e miatt a buta messias kultusz miatt lehet igergetessel valasztasokat nyerni Mo.-on, mashogy viszont nem lehet. Ezert igerget MINDEN part olyan hulyesegeket hogy az ember csak nez hogy hogyan hiheti el barki epeszu ember. (Mashol is igergetnek, csak ott nem csinalnak az igergetesbol kozponti kerdest pl. a valasztasi kampanyban.)

    Egy szonak is szaz a vege, ize forditva. Nem az az erdekes hogy mire nincs lehetoseged es mit nem tudsz. Nem a problemakat kell sorolni. Es itt van a parhuzam a multinal valo taposas es a magyar valosag kozott. Ha en a fonokomnek a problemakat sorolnam, es reklamalnek hogy miert nem no 20%-kal evente a fizum, akkor a probaido veget se ertem volna meg es ugy rugtak volna ki paros labbal hogy a hatar tuloldalan ertem volna foldet. Vagy egyuttmukodik az ember masokkal, ha meg nem, akkor azt tegye azert, mert jobb otlete van, es azt meg is tudja valositani. A megvalosithatatlan otletekre, károgásra, negativizmusra, egymassal valo mocskolodasra kar az energia. A problema csak ugy erdekel barkit is, ha melle pakolsz egy megoldast. Kulonben max azt ered el hogy sajnaljanak. Abbol meg nem lehet megelni.
    Elnezest a kifakadasert.
  • Komolytalan #95
    Mit akarsz te erdélytől waz, az 1 román gyarmat, ott románok élnek. Legalábbis azok szerint, akik anno így szavaztak a bűnöző vezéretek (gy.k. gyurcsótány) biztatására az állampolgárságuk ügyében. Szádra se vedd Erdély nevét többet.
  • sathinel #94
    Erdélyben jártam és nekem nagyon tetszik. Az emberek is és a táj. Gyönyörű, és szomorú voltam hogy nem Magyarország része. De ez nem változtat semmin. Az aki az egyik magyart nézetei miattkiközösííti, erre buzdít másokat, hagy mutassak neki tükröt ha még kicsit torz is az miatt mert felidegesít, amit tesz az országgal.
  • sathinel #93
    azt is olvastátok ha bunkó akarnék lenni? odaírtam hogy most nagyon bunkó leszek mikor mondok valamit a jobboldal vezetőjére. És miért? mert nekik szabad, de ha visszafelé sül el akkor mintha én lennék a tömeggyilkos:D király nézni hogy reagál ilyenkor egy jobboldali. Amikor ők csinálják ezt, az normális, és rendjén van...