Szekeres Viktor

A boldogság nyomában - Will Smith szakít az előítéletekkel

Will Smith egy igaz történetben annyit rohangál a filmvásznon, amennyit még a Közellenségben sem kellett. Mellette a másik főszereplő a Rubik-kocka.

Az Oscar-szezonban akármerre megy az ember, díjra jelölt művekbe ütközik, de talán senkit nem ér meglepetésként, hogy mindig akad egy mellőzött film, ami mindet lepipálja. A boldogság nyomában természetesen ugyancsak a díjátadóra készült, vagyis az év utolsó hetére lett időzítve Amerikában, de egy színészi jelölésen kívül az Akadémia nem nagyon foglalkozott az egy ideje divatos, "Igaz történet alapján" címkét viselő filmmel. Ebben Will Smith le akar számolni a vicces fiú és akcióhős imázsával és helyette bevezetni a "Will Smith, a drámai színész" brandet, amivel már az Aliban is kritikai sikert aratott.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kísérlet sikerült, ezt kijelenthetjük, s bár csak Smith kapott jelölést a filmből, de minden bizonnyal vigasztalja őt az a tény, hogy sztárstátusából adódóan simán elvitte a hátán A boldogság nyomában promócióját. A nézők tódultak az új Will Smith-filmre, melynek bevétele így csak az USA-ban 150 millió dollár fölött jár és ezzel bekerült az év tíz legsikeresebb filmje közé.

A történet Chris Gardnerről, egy röntgengépekkel házaló lúzerről szól, akinek bár szép családja (asszony, poronty) van, de napról-napra kényszerül élni, mivel ügynöki portékája nem éppen kelendő. Természetesen a perifériára sodródás idővel feszültséget hoz az életében, és úgy dönt, hogy megpróbál jövedelmezőbb állás után nézni. Csakhogy a munkakeresés és a tanulás mellett nem fér meg igazán az eddigi kenyérkeresete.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Önéletrajzi ihletés, pár fiktív szállal kiegészítve, de ahelyett, hogy élet- és/vagy karriertörténetet kapnánk, egy nagyon erős drámát (melodrámát?) kínál a film. Gardner karaktere - szó szerint - a boldogság nyomában lohol, rá akar érezni az ízére és meg akarja azt ismertetni fiával, akire annak ellenére nagyon kevés ideje jut, hogy az apja negligálása következményeképpen megesküdött arra, hogy igazi apja lesz fiának.

A boldogság nyomában afféle beleérzős-elmerülős film, egy érzékeny dráma, melyet egyáltalán nem ciki megsiratni. A szeretnivaló lúzer figurája remek karakter a középpontban, a nagy kérdés, hogy a nézők mennyire képesek elviselni a folyamatos bukásokat és az egyre mélyebbre való jutást. Nem is kérdéses, nagyon amerikai (igen, még zászló is van benne, de egy magyar filmben sincs gond a piros-fehér-zöld trikolórral, sőt, a namíbiai filmművészet is szívesen használja államának zászlaját némely filmjében), nagyon hatásvadász filmről van szó, de Gabriele Muccino olasz rendező mégis olyan filmet tett lesz az asztalra, mely nagyszerű alkotás és ki fogja állni az évek próbáját.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Will Smith pedig ezzel a szerepével végképp láthatatlanná tette a Tom Hanks által már elhalványított, a szupersztárokat és a remek színészi játékot elválasztó határt. Egyértelműen Oscar-díjat érdemelne az alakítása, de pechjére az idei év nagyon erős volt, így Forest Whitaker és Ryan Gosling mellett nem biztos, hogy szóhoz fog jutni.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
A boldogság nyomában
(The Pursuit of Happyness)

feliratos amerikai filmdráma, 120 perc, 2006

Rendező: Gabriele Muccino
Forgatókönyvíró: Steve Conrad
Operatőr: Phedon Papamichael
Jelmeztervező: Sharen Davis
Zene: Andrea Guerra
Látványtervező: J. Michael Riva
Vágó: Hughes Winborne

Will Smith (Chris Gardner)
Jaden Smith (Christopher)
Thandie Newton (Linda)
Brian Howe (Jay Twistle)
James Karen (Martin Frohm)
Dan Castellaneta (Alan Frakesh)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • neoG #10
    bocsájts meg nekem.picit késő volt már:S.de kösz a felvilágsítást
  • Blasta #9
    Benne van a cikkben, olvasni kéne:

    " A boldogság nyomában természetesen ugyancsak a díjátadóra készült, vagyis az év utolsó hetére lett időzítve Amerikában"

    Tehát az USA-ban tavaj év végén mutatták be, az oscar díj jelöltek pedig a 2006-os filmekre vonatkoznak.

    Ergo a 2006-os év 10 legsikeresebb filmje között szerepel.
  • Cmdr #8
    "biztos ő is kreatinnal szokta felkészíteni magát az akciódúsabb szerepekre, az az által keltett izmoknak a fele víz, idővel leapad"

    Hülyegyerek!
  • Cmdr #7
    Ez egy nagyon aranyos film!
  • neoG #6
    Hát néha vicces mikor azt írják, hogy "a szerep kedvéért kezdett edzeni, és ilyen olyan izmokat szedett magára".pár hét alatt...Amúgy mikor játszották amerikában ezt a filmet?Tavaly?mert ha idén akkor még nem nagy cucc bent lenni az "év tíz legsikeresebb filmje" között.elvégre alig kezdődött el az év:). vagy hogy van ez?
  • Loverman #5
    biztos ő is kreatinnal szokta felkészíteni magát az akciódúsabb szerepekre, az az által keltett izmoknak a fele víz, idővel leapad.
  • ldavid #4
    mikor először láttam ebben a szerepben megsem ismertem.. :D
  • HöfEE #3
    I Robotban is másképp nézett ki de nézd meg az ALI című filmet, hát az már érdekesebb.
  • Darth Sith #2
    nagyon kiváncsi vagyok rá! :)

    Amúgy az I robotban mintha kb 2xer ekkora lett volna, mármint ott eléggé kivolt dolgozva fizikailag, itt meg mintha nem is ő lenne. :)
  • gyuri12 #1
    nem semmi a gyerek haja...:) bár az enyém se jobb.
    erre a filmre kíváncsi vagyok,lehet hogy megnézem.