Ötvös Tibor

Superman rövidebb és akciódúsabb lesz

Bryan Singer hatalmas elánnal vágott bele a Superman visszatér folytatásának készítésébe. A direktor tanult hibáiból és a második rész rövidebb, ám jóval akciódúsabb lesz.

A tavalyi év egyik legnagyobb csalódása volt a Bryan Singer-féle Superman visszatér. A hatalmas hype-pal övezett film sajna nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig a direktor az X-Men filmekkel bebizonyította, hogy képes jó képregényfilmeket forgatni.

Nos, a gyártó stúdió úgy tűnik, ad még egy esélyt a kékruhás szuperhősnek, hiszen Bryan Singer új Superman-mozija zöld utat kapott. Michael Dougherty, a folytatás társírója elárulta, hogy a második részben szeretnék kiküszöbölni az előzőben elkövetett kifogásolható részeket.

"Azt már elhatároztuk, hogy a második rész jóval látványosabb és akciódúsabb, ám lényegesen rövidebb is lesz, mint az előző" - árulta el Dougherty. A Superman visszatér forgatókönyvírója, Dan Harris is besegít a történet szerkesztésébe.

A folytatást elvileg 2009-ben küldik a mozikba. A film főszerepében ismét Brandon Routh repked majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chris05 #14
    Ez az "american lifestyle" tényleg röhely volt. Én is halálra röhögtem magam rajta. Az 1. részben volt, mikor az interjút készítette Lois vele. Annyira gyökérség volt. Egyébként az erejét a napból nyeri. Az ereje úgy alakult ki, mint nálunk pl. a látás. Van és kész. Faterom mindig megkérdezi, hogy mihez képest emeli fel a cuccokat mikor a levegőben van. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy ahhoz képest, amihez képest repül. Nem kell a képességeiben logikát keresni, az egész egy mese. De azért szerintem szórakoztató (Legalábbis számomra). A Smallville inkább az emberi kapcsolatokat mutatja be és kevésbé az akció van előtérben (Bár a mostani Justice rész eléggé ütős lett, a 6. évad csúcspontja).
  • Hirvaer #13
    A Smallville tényleg zsír, csak lenne olyan gyökérkefe Clark a csajjal:P
  • stargatelost #12
    ha néznéd a Smallville-t, akkor tudnád, hogy hogy és miért alakult ki az Clark ereje...
    amúgy a film tényleg titka szar volt
    Smallville rulz :D
  • Morden23 #11
    Bár a gyermekien naív dologból azt kihagyod, hogy igazi amerikai propagandafilm volt az egész, ahol Superman és a Föld bolygó kapcsolata gyakorlatilag az amerikai kormányzás és az USA kapcsolatát hivatott megtestesíteni.

    - I am here to protect peace, freedom and the american lifestyle!

    Superman (vagy az első, vagy a második filmben hangzik el)
  • Hirvaer #10
    A helyzet az, hogy a legelső Superman fimek idején az emberek alapvetően "naívabbak" voltak. Nem érdekelte őket sem a szemüveg téma, sem hogy az egész hülyeség, mert akkori, más értékrenddel nem ez volt nekik a fontos. Ráadásul elsőként láthattak olyat, hogy vki a földet jól megforgatja meg vonatokat állítgat vagy jól hátbacsűrik egy pajszerral és csak viszket neki. Ma már úgymond felnőttünk ilyen téren, ráadásul Bruce Willis óta a világ számtalanszor meg lett mentve (:P), valszínű ezért is akarnak bazi látványos folytatást mivel már csak ezzel hódíthat a film, de ez is elég nehéz lesz, hisz ami látványosat ellehet képzelni az szinte mind vászonra került már.
  • zaki #9
    Ezt nem értem... Mi az, hogy "tekerted" a dvd-t? Én ha elkezdek egy filmet nézni, azt végig is nézem. Legfeljebb anyázok egyet utána, hogy milyen tré volt.
  • Morden23 #8
    Én nem foglak hülyézni, nekem is mindig pont ez volt a bajom a Supermannel. A csávónak ISTENI EREJE van, effektíve bármit megtehet (még a koplett bolygót is tudja időutaztatni), de átlagos, hovatovább nevetséges emberek simán lenyomják, mert egyszerűen lúzer. Tehát tulajdonképpen Superman egy szerencsétlen, lúzer isten. Valahogy mindig gagyinak tartottam ezt az irányvonalat (a szemüvegről tényleg ne beszéljünk, gyerekesen naív egy dolog).
  • Magoo #7
    Sajnos a hibákat amiket ebben elkövettek, már nem tudják orvosolni. Erre is egy "Batman Begins" féle átgondolás kellett volna! Ehhez más késő! Én speciel szeretem a benne lévő akciókat, de ki a tököm magyarázza azt meg, hogy Superman nem egy agybajos hülyegyerek aki arra sem képes, hogy az alsógatyáját ne a ruháján kívülre vegye fel!!!
    Röhej az egész! A másik a "jajj feleteszek egy szemüveget és már is kispolgári barom vagyok" dolog....wháhhh...
    Túl nagy hülyeség az egész. Ha földreereszkedettebb lenne, és magyarázkodna mint a Batman Begins vagy az X-men, ahol van értelme mind az erőknek (el vannak magyarázva), akkor sokkal jobb film lehetne belőle! De így, ez egy XAR!
    most lehet engem hülyézni :)
  • Morden23 #6
    Nem akartam így kifejezni magam, de ja :)

    Szóval nekem sem a filmek, sem maga a Superman karakter nem jött be soha - ettől függetlenül láttam a négy megelőző mozit. Szerintem akiknek az bejött, azoknak ez is be kéne, hogy jöjjön, hiszen felépítésében, a szituációkban, az akció mértékében, karakterrajzokban stb. nagyon is idomul a régiekhez.

    Az más kérdés, hogy lehetséges, 2006-ban nem ugyanaz jött már be akár a Superman-rajongóknak, mint mondjuk uscve 25 évvel azelőtt.
  • avman #5
    így van, az eredeti képregényadaptáció is alulról súrolta a nézhetőt.