MTI

Konyec - piacon a film kalózmásolata

Piacon árusítják Rohonyi Gábor Konyec című filmjének illegális, rossz minőségű DVD-másolatát - közölte Bártfai Andrea, a forgalmazó cég sajtófőnöke . A forgalmazó és a gyártó azt tervezi, hogy szerdán feljelentést tesz az ügyben a rendőrségen.

Az alkotókat egy újságíró tájékoztatta arról, hogy a film az egyik piacon kapható, nejlontasakban, ötszáz forintért - olvasható közleményükben. A filmkészítők felháborítónak tartják, hogy a Konyec "silány, rossz képpel és elcsúszott hanggal, illetve kezdő jelenet nélkül felvett változata kezd elterjedni". A közlemény szerint Mécs Mónika, a film producere biztosan tudja, hogy moziban készült a rossz minőségű felvétel. A munkafolyamat alatt a produkció nem hibázott - közölték az alkotók, akik vizsgálatukról egyelőre nem árultak el részleteket.


A Konyec - Az utolsó csekk a pohárban című filmet január 11-én mutatták be a mozikban, az alkotás a január 30-án kezdődő 38. Magyar Filmszemle versenyprogramjában is szerepel. Rohonyi Gábor munkája egy idős házaspár rablásairól, s boldogságkereséséről szól, a főbb szerepben Keres Emil, Földi Teri, Schell Judit és Schmied Zoltán látható. A gyártó M and M film, és a forgalmazó Hungaricom a tervek szerint szerdán feljelentést tesz a rendőrségen az illegális másolatok ügyének kivizsgálására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Falatka2003 #9
    Ez vérlázító, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek míves alkotásokkal!
    Ezért buknak meg a magyar filmek! (Vagy nem? :) )

    Idióták... Pffh...
  • winnie #8
    "Tévedsz, és rosszul informálódott vagy. Szinte az összes Magyar filmet le lehetett szedni megjelenés után pár nappal, csak tudni kellett honnan."

    tévedsz és te vagy rosszul informálódott. nézd meg, hogy a szabadság szerelem mikor jött ki. nézd meg mikor jött ki az idegölő. ezek mind szépen le vannak dokumentálva. (kijött a kútfejek, a bolond százat cinál, üvegtigris, pl - a rokonk szerintem már később)

    menjünk tovább, csemegézzük az idei termést. mansfeld? fehér tenyér? taxidermia? randevú? sztornó? johanna? vadászat angolokra? a herceg haladéka? fej vagy írás? lumnitzer nővérek? egyetleneim? valamelyik csak dvdripben jött ki, valamelyik még úgy sem.

    de vegyünk valami mostani címet. a friss levegő szerinted ki fog jönni "pár nappal" a premier után?
  • AranyKéz #7
    Ha nem tetszik nekik hogy rossz minőségben van fenn akkor rakjanak fel egy DVD-Ripet
  • Sliderx #6
    Tévedsz, és rosszul informálódott vagy. Szinte az összes Magyar filmet le lehetett szedni megjelenés után pár nappal, csak tudni kellett honnan.

    CAM verziók egyébként is undorítóak, azt csak azért érdemes leszedni, vagy még azért sem, hogy megnézze mire fog kidobni ezreket ha megveszi. Ha meg tetszett akkor van aki megveszi.
  • HJPOWER #5
    Ezen miért kell már megint meglepődni? Igen, ezek a dolgok így mennek!
  • ffxi #4
    Akit érdekel a film az úgy megnézi moziban vagy megveszi dvd-n. Max letölti a dvd-ripet. Nekem hányingerem van a camreales-sektől.
  • winnie #3
    annyira nem általános. a tavalyi magyar filmek elenyésző része jutott ki - ilyen hamar meg talán csak az üvegtigris.
  • HerrKiss #2
    Nem tudom, ez miért hír-értékű. Minden nagyobb külföldi és magyar címmel ez van. Nem kellene ezen már fennakadni.
    Félreértés ne essék, elvi síkon elítélem a kalóz-másolatokat, főleg ha valaki haszonszerzésért csinálja, de az, hogy egy film kamerás verziója közkézen forog, annyira, de annyira általános dolog, hogy nem kéne belőle hírt csinálni...
  • Le Kurde #1
    mintha a cam release-ek piaci terjesztése újkeletű dolog lenne...

    miért pont ez a film lett volna kivétel?