Szekeres Viktor

Túl a sövényen - Az év animációs filmje?

Elfelejthetjük a Madagaszkárt meg a Shreket, mert új animációs film veszi át a hatalmat, mely az idei év eddig legjobban sikerült képregény-adaptációja.

És hogy mi van azon a bizonyos sövényen túl? Hát az ember és a kaja. És ez utóbbi megszerzése a cél a mese történetében egy mindenre elszánt kis- és haszonállat csapatnak, kiknek élére Stikli, a mosómedve csapódik. Míg a többi állat a télirevaló elemózsia megszerzését tartja szem előtt, addig ő eléggé el nem ítélhető módon csakis önös érdekeket szolgál, hiszen Vince, a medve azzal bízta meg, hogy szedje össze azokat az élelmiszereket, melyek nem sokkal ezt megelőzően Stikli hibája miatt az enyészetté váltak. A feladat nem egyszerű, de naiv és kihasználható társaival már közel sem lehetetlen. A határidő egy hét, ezalatt kell különböző furmányos módszereket is bevetve az Ocean's Eleven sztárjait is megszégyenítő ügyességgel ételt szerezni.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

És valóban, bár a beharangozók egy részét erre a heist-vonalra hegyezték ki, a Túl a sövényen mégsem különbözik sokban társaitól. Azonnal látni fogjuk, hogy - mint az animációs filmek többségéből -, ezúttal sem maradhatott ki a dalolászás, valamint a markáns, a nem a Tízparancsolaton nevelkedett bárdolatlan elmék számára vadonatúj erkölcsi tanulságok megfogalmazása, úgy mint ne lopj és felebarátodat is tiszteld, vagy mi.

Persze, ha a kötelező tiszteletköröktől eltekintünk, akkor láthatjuk, hogy egy kedves, bár bosszantóan rövid mese kerekedett a Túl a sövényenből, mely rövidsége ellenére is olykor leül egy kicsit. Néhol repetitív lesz, a kiszámíthatóságáról már nem is beszélve, de a legtöbb animciós filmre manapság sajnos eléggé jellemző ez a szinuszhullám-szerű mozgás.

Ez pedig elsődlegesen a karaktereknek köszönhető. A fő-főszereplő Stikli számíthat talán az egyik legsablonosabb figurának, de szerencsére a készítőknek olyan stábot sikerült köréje gyűjteni, akiknek dicsfénye megemeli Stikli sablonszerepét is. Verne (ejtsd: vörn), a teknős, aki a sövényen innen vegetáló, konfliktuskerülő állatok vezére, olyan mértékben szerethető karakter a maga szerénységével és visszafogottságával, hogy az csuda és természetesen kimeríthetetlen humorforrás (önálló animációs filmet neki! Verne, a Gyula.) Aztán ott van Hami is, a túlmozgásos és nem sok akaraterővel rendelkező mókus, akit, ha koffeinnel dúsítunk, akkor visszafordíthatatlan reakciókat idézhetünk elő.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A szokásos szinkronhang-felsorolást ismét vétek lenne kihagyni - ezúttal őket nem hallhatjuk a főbb szerepekben: Bruce Willis, Steve Carell, William Shatner, Nick Nolte, Eugene Levy, Avril Lavigne, de szerencsére helyettük ismét akad egy nagyon összeszedett és korrekt, verbális poénokra és olykor rímekre kihegyezett magyar szöveg, valamint Czvetkó Sándor, Kerekes József és Csankó Zoltán a főbb szerepekben. A fanatikusabbak majd DVD-n pótolhatják az originális élményt.

A film természetesen nem mentes az áthallásoktól. A sövényfal szimbolikusságába sokmindent bele lehet magyarázni, de igazán érdekes az a koncepció, mellyel a kisállatok szemében megjelenünk mi, vagyis az ember. És többek között ez az a tényező, ami olyan mértékű aranyosságot és bájt hordoz magában, hogy nagyon szerethető fim lesz a Túl a sövényen. Bár tudjuk, hogy még mindig messze a csúcs, de ezúttal látszik az alkotók részéről az a kedv és lelkesedés, ami beleadtak a filmbe és - ha csak egy cseppet is -, de ez emeli ki a filmet a többi hasonszőrű alkotás közül.

Megkapjuk a szokásos filmes és egyéb, gyerekek számára kódolhatatlan utalást, melyek során a csemete/öcsi/unokatesó majd nagy szemeket fog ránk meregetni, hogy mégis mi a francért röhögünk akkor, amikor nem kell? Többek közt ezért is szeretjük a műfajt. Az pedig, hogy mennyire jó az állatok animációja és a gyors mozgás leképezése, talán már említésre sem szorul.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Azt ne feledjük el, hogy a Túl a sövényen mégiscsak egy képregény-adaptáció, legalábbis egy Michael Fry és T. Lewis által napi rendszerességgel készített comic-strip (párjelenetes, napilapokban megjelenő humoradag) az alapja , melyet az érdeklődök mondjuk a www.comics.com/comics/hedge/ oldalon tudnak megtekinteni. Az eredetit ismerőkben minden bizonnyal nagyobb bizsergést fog kiváltani a darab, de az újoncok előtt sem kell szégyenkeznie a filmnek.

A Túl a sövényen ugyanis tökéletesen teljesíti a küldetését, üdítő és igényes nyári animációs film lett, mely ugyan nem váltja meg a világot - talán még folytatása sem készül el -, de emlékezetes karaktereivel igen kellemes szórakozást nyújt. Megmutatja, hogy nem feltétlenül a sírva röhögés a feltétele a jó filmnek. Csak ne lenne ilyen rövid...

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Over the Hedge (Túl a sövényen)
amerikai-német animációs családi film, 83 perc, 2006

rendező: Tim Johnson, Karey Kirkpatrick
író: Michael Fry, T. Lewis
forgatókönyvíró: Len Blum
zene: Hans Zimmer
producer: Bonnie Arnold

szereplők:
Bruce Willis (Stikli hangja)
Garry Shandling (Verne hangja)
William Shatner (Ozzie hangja)
Steve Carell (Hami hangja)
Allison Janney (Gladys hangja)
Avril Lavigne (Heather hangja)
Nick Nolte (Vince hangja)
Catherine O'Hara (Penny hangja)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yajirobe #45
    Ne szidd a DB-t te köcsög
  • Simaji #44
    Hi!

    Miért írják le egy csomóan ezt a filmet? Nekem nagyon tetszett! Szerintem nagyon jó. A DreamWorks-ös ök megint nagyot alkottak. Nem tudom miért írnak ilyen hozzászólásokat. Azt pedig, hogy a dragonball szánalmas. Hát inkább nem mondok rá semmit. Annak idelyén rengeteget néztem. Ha volt valami amit a TV be néztem akkor az az volt. Amúgy is mindíg a Pixar és a DreamWorks versenyeznek egymással. Ha választani kéne, hogy melyiknek a filmjét nézzem meg akkor inkább a DreamWorks öt választanám. Azrintem ezt a filmet nyugodtan meg lehet nézni többször is egymás után. Nem hiszem, hogy bárkinek is ártana. Az a bajom, hogy mindíg bele akarnak magyarázni egy kis erkölcsöt a filmekbe. Pedig nem kéne! Nem is az alkotók rakják bele. Hanem mások akarják belemagyarázni. Ezt a filmet nem kell komyolan venni. Pontosan azért készült, hogy szórakoztasson. Úgy kell megnézni és nem úgy, hogy közben arra gondolunk, hogy mit is akartak most mondani bizonyos dolgokkal. Pl.:A sövény meg ilyenek. Ezek nem akarnak semmit sem jelenteni szerintem csak a történet szempotjából lényeges. A cím is ezt mutatja. Az, hogy lopnak az emberektől az meg nem arra értendő, hogy ha nekem kell valami akkor odamegyek és elveszem. Nem. Ha gyerek tudja, hogy nem szabad akkor nem fogja csinálni. Ez csak azt motatja be, hogy az emberek milyenek. Hogy ők hogy élnek és hogy az erdelyi állatok hogy élnek. Egyébként is még örültem is neki, hogy attól a nőtől loptak. Kibírhatatlan egy nőszemély. Egyébként ha már mindenáron célokat keresünk, mármint arra, hogy miért készülehett ez a film akkor érdemes abba bele gondolni, hogy hogyan élnek az állatok körülöttünk. Jó itt nem fog betörni a lakásba bármilyen állat mint pl Amerikába. De pl ha látunk egy kóbor kutyát akkor mit csinálunk? Elkerüljük. Jó nem mindenki de azért sokan elkerülik. De pl adhatnának neki valamit enni. Ő valyon hogy él meg? Na erre kéne gondolni. Persze ez csak az én véleményem. Ezzel nem kötelezek senkit semmire! Csak ezt le szerettem volna írni. Ha valakit zavar akkor nyugodtan töröltesse. Ennyi lenne.

    Bye!
  • CSOCSO #43
    ez a film elegge kozepes a maga ket poenjaval a dragon ball meg szanalom.

    ha mar animezni akartol nezzetek ertelmes animet
  • izb #42
    "Dragon Ballhoz azért ne hasonlítsd, mert az a legistenebb "rajzfilm","
    Te ne is haragudj de hány éves vagy?lol
  • C7 #41
    nem tudjátok, csináltak már belőle játékot pcre?
  • Brolly #40
    Nekem nem jött be a film, még el is aludtam rajta.
    A Dragon Ballhoz azért ne hasonlítsd, mert az a legistenebb "rajzfilm", amúgy anime, és ezért is másabb jóval.
  • bencurio #39
    Hol lehet megnézni a filmet?
  • entreri79 #38
    a Dragonball meg egyenesen nagyon király, és utánozhatatlan :)
  • izsook #37
    Jó kis film.
  • izsook #36
    Jó kis film.