SG.hu

Megállíthatatlan a szélessáv terjedése

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) vezetékes gyorsjelentése szerint márciusban enyhén csökkent a bekapcsolt vonalak száma, ugyanakkor folytatódott a gyors internetezést lehetővé tevő szélessávú előfizetések számának növekedése.

Az NHH vezetékes gyorsjelentése szerint az ADSL-hozzáférések száma márciusban 14 ezerrel, az első negyedévben közel 43 ezerrel nőtt és a hónap végén meghaladta a 455 ezret. 2006 márciusában a bekapcsolt hangátviteli csatornák száma 6 ezerrel 3,429 millióra csökkent, így a hónap végén a 100 főre jutó hangátviteli csatornák száma a februári 34,10 után 34,04 volt.


Az öt egykori monopol szolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom, és a Monortel mellett, a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, EMKTV) adatközlésére épülő jelentés szerint a háztartások telefonellátottságának aránya a február végi 68,07 százalék után március végén 67,88 százalék volt.

A kezdeményezett hívások időtartama márciusban 827,5 millió perc volt, ami a februári értéket 7,05 százalékkal haladja meg, elsősorban szezonális okok miatt. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama a februári 225 percről 241,3 percre emelkedett márciusban, miközben a kezdeményezett hívások átlagos időtartama 3,41 percről 3,35 percre csökkent. A februári 12,03 százalék után márciusban a kezdeményezett hívások 12,37 százalékánál vették igénybe a felhasználók a közvetítőválasztást és összesen 102 millió percet telefonáltak ezen a módon.


A közvetítőválasztás növekvő aránya ellenére a szolgáltatást a hónap során legalább egy alkalommal igénybevevők száma 1 százalékkal 849 ezerre csökkent márciusban. Márciusban az előfizetők 3752 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a 2004 januárja óta összesen hordozott vezetékes számok száma 138 731-re nőtt. 2006 első negyedévében az előfizetők összesen 14 806 vezetékes számot hordoztak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Ez igaz. Sajnos a kormány eladta magát nekik.
  • Braindead #4
    A T-comcsi azért megpróbálkoznak a megállításával...
  • concrete #3
    én vennék külön a kocsimba, a telefonomra, és még a budiba is, ha tényleg olyan marha olcsó lenne...plazmatv+net a budiba - nem maradok le semmiről
  • Ronny #2
    igazán kitehetne magáért az NHH a következő RUO ügyében...
  • szombi #1
    azta!!!!!!!!