Ötvös Tibor

50 Cent újabb filmet forgat

A hamarosan hazánkban is fellépő rapper, 50 Cent újabb film főszerepét vállalta el. A hírek szerint a Live Bet címre keresztelt film az illegális autóversenyzés világába viszi el a rajongókat.

Amerika egyik legkedveltebb rappere zenei sikerei után most - mint sok más társa - a vásznakon próbál szerencsét. Elvállalta ugyanis az Universal Pictures stúdió gondozásában készülő, Halálos iramban-koppintásnak tűnő Live Bet című film főszerepét. A történet Manhattanben játszódik majd, ahol - legalábbis a filmben - virágzik az illegális autóversenyzés. A sztoriba belekevernek még egy pár kiadós bankrablós sztorit is, de a részletek egyelőre nem ismertek.

50 Centnek ez lesz a harmadik filmje. Az első, a Get Rich or dye tryin' nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, míg közös filmje Nicholas Cage-dzsel most forog. A játékiparba tett kirándulása már - anyagilag - jóval sikeresebbnek volt mondható, hiszen Bulletproof című akciója nagy sikernek számított.

Aki pedig élőben lenne kíváncsi kedvenc gengszterére, az váltson jegyet a Budapest Sportarénában június 19-én megrendezésre kerülő 50 Cent koncertre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Novotsik #5
    Sjnos semmi tehetsége nincs a színészkedéshez,reppelni tud,de a vásznon kurva szar
  • Tompika007 #4
    50Cent rapper és annak k**va jó nem pedig színész és ha nem szeretitek a rappet akkor persze hogy nem tetszik a filmje se.
  • Venom1986 #3
    Ha semmit nemtesz,meg egy senki akkor,hogy van az hogy mindenki ismeri ezt "műmájert"?
  • gakoska #2
    SZVSZ ez az ember egy szánalmas senki, egy műmájer.
    A film bukás lesz. Ha nem, akkor itt fogok elnézést kérni mindenkitől.
    Én nemhogy 50 centet nem adnék, de ingyen sem nézném meg...
  • Tinman #1
    Előítélet következik: 50 centet nem adnék a "munkájáért".