Szekeres Viktor
A nyughatatlan - Johnny Cash vérzivataros élete
Beindult idehaza az Oscar díjra jelölt filmek piaca - első képviselőjük az 5 aranyszoborra jelölt Johnny Cash életrajzi film mától már pereg a mozikban.
Tavaly a Ray Charles életét feldolgozó Ray remekül szerepelt a mozikban - még Oscar-díjat is kapott, ezért szerintem senkit nem ér meglepetésként, hogy újabb zenei legenda élete kerül a mozikba. Az áldozat ezúttal Johnny Cash, az énekes, aki mindig feketében énekelt, az énekes, akinek a börtönökben volt a legnagyobb rajongótábora, az énekes, aki alig két éve hunyt el, de máris a zenei világ halhatatlanjai közé tartozik.
Mivel életrajzi filmről (amely ráadásul Johnny Cash önéletrajzi könyve alapján készült) van szó, ezért a történetről nem sokat lehet elmondani, vagy amit el lehet az mindenki számára nyilvánvaló. Adott JR, egy a zenéért rajongó fiatal srác, aki elhatározza, hogy maga is zenész lesz egyszer. Miután családot alapít hatalmas nélkülözések után egyszer csak úgy tűnik, hogy felcsillan előtte a várva várt lehetőség. Persze, ahogy azt Móricka - vagyis Johnny Cash - elképzelte, a zene nem csak csillogásból, örömből áll. Viszonylag hamar rádöbben a zenei életmódot végigkísérő romlottságra is, és elkezd küzdeni az árral. A siker persze kérdéses.
A szokásos szenvedélybetegség téma bár klisének hat, de sajnos a történelmi hűséghez ragaszkodó filmek esetében nem lehet mit kezdeni vele, várható, hogy ez a dolog kerül a film középpontjába. A nyughatatlan már a kezdésnél maximumra pörgeti fel a motorokat, felkelti a néző kíváncsiságát, hiszen a mostanában divatos keretes szerkezettel indít.
Mivel tavaly a Rayt is 6 Oscarra jelölték, így valahol várni lehetett, hogy ha nem lőnek nagyon mellé a készítők a Johnny Cash-biográfiával, akkor A nyughatatlannak is lesz esélye a gálán. James Mangold (Észvesztő, Azonosság) rendező neve garancia volt, hogy profi munkát fogunk kapni. Bár talán egy kissé az iparos jelleg felé húz a rendezés, de felesleges manírok nélkül vázolja fel a nézőknek Johnny Cash alakját és káros, illetve hasznos szenvedélyeit. Azt pedig írjuk a véletlen számlájára, hogy akárcsak a Rayt, ezt a filmet is jelölték férfi főszereplő, vágás, kosztüm és hang kategóriában a díjra.
Egy történelmi, valós személy eljátszása mindig nagy kihívás, de - a fenébe is - mindig megbirkóznak azzal a fránya feladattal, és ezt az Akadémia mindig is jó szemmel nézte. Joaquin Phoenix alakítása persze nem mérhető a többi díjra jelöltéhez, de korrekt, bár az sajnálatos, hogy arckifejezések terén még mindig elég szegényes a repertoárja a fiatal színésznek. Mondjuk azt, hogy végezte a dolgát, hozta a figurát, és saját maga énekelte a Johnny Cash számokat, ami minimum 4,5-szeres szorzóval esik latba a végső ítélet meghozatalakor.
Az, hogy nem emelkedett ki a filmből leginkább Reese Witherspoonnak köszönhető, hiszen az egykori Dr. Szöszi - ezúttal barnaként - olyan beleéléssel játssza June Carter countryénekesnő szerepét, hogy ezentúl az ő szerepével definiálhatjuk a színészi jelenlét fogalmát, Ennek volt egyértelmű hozománya az Oscar-jelölés. Akcentusát és pörgését (és persze saját énekhangját) hallgatva szinte sajnálja az ember, hogy előbb-utóbb leszinkronizálják a filmet, hiszen nagyon nehéz lesz visszaadni ezzel az eredeti hangulatot. A főszereplők mellett érdemes megemlíteni az apróbb szerepekben tetszelgő rocklegendákat, hiszen többek között feltűnik a filmben Elvis Presley, Roy Orbison és Jerry Lee Lewis is.
A Johnny Cash-kezdők nyilván csak pislogni fognak a megannyi híres dal hallatán és nem fogják érteni, hogy a Cash fanclub mozitermekbe kihelyezett tagozata miért borzong bele a filmbe ötpercenként, de talán a Ring of Fire-t - ha máshonnan nem hát valamelyik Levi's reklámból - még a kevésbé hozzáértők is fel fogják ismerni. A film több mint 2 órás hossza egyértelműen magában hordozza, hogy olykor le kell ülnie a tempónak, de a rendezőnek sikerült megtalálnia a zene, a család és a szenvedélyek szentháromság között a viszonylagos egyensúlyt, és nem hagyja, hogy a néző figyelme lankadjon. Nem kiemelkedő film A nyughatatlan, nem törődik különösebben a lelkizéssel, nem ás le a karakter mélyére, de simán belefér a közép-felső kategóriába, oda, ahol az életrajzi filmek jelentős része is fészkel.
Ízléstől és beállítottságtól is függ persze a film tetszési indexe, nyilván, aki nem nagy életrajzi film rajongó vagy akinek nem jön be a country, az úgy sem fogja megnézni hogy lerontsa az átlagot, a többiek meg pár szokásos megoldástól eltekintve egy igazán élvezetes, csupa zene filmet kapnak. Amerikában ezt a közönség is felismerte, és A nyughatatlan a Ray 75 millió dolláros bevételeit is meghaladta és már 100 millió dollár fölött jár, ami egy rétegfilmhez képest kitűnő teljesítmény.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Tavaly a Ray Charles életét feldolgozó Ray remekül szerepelt a mozikban - még Oscar-díjat is kapott, ezért szerintem senkit nem ér meglepetésként, hogy újabb zenei legenda élete kerül a mozikba. Az áldozat ezúttal Johnny Cash, az énekes, aki mindig feketében énekelt, az énekes, akinek a börtönökben volt a legnagyobb rajongótábora, az énekes, aki alig két éve hunyt el, de máris a zenei világ halhatatlanjai közé tartozik.
Mivel életrajzi filmről (amely ráadásul Johnny Cash önéletrajzi könyve alapján készült) van szó, ezért a történetről nem sokat lehet elmondani, vagy amit el lehet az mindenki számára nyilvánvaló. Adott JR, egy a zenéért rajongó fiatal srác, aki elhatározza, hogy maga is zenész lesz egyszer. Miután családot alapít hatalmas nélkülözések után egyszer csak úgy tűnik, hogy felcsillan előtte a várva várt lehetőség. Persze, ahogy azt Móricka - vagyis Johnny Cash - elképzelte, a zene nem csak csillogásból, örömből áll. Viszonylag hamar rádöbben a zenei életmódot végigkísérő romlottságra is, és elkezd küzdeni az árral. A siker persze kérdéses.
A szokásos szenvedélybetegség téma bár klisének hat, de sajnos a történelmi hűséghez ragaszkodó filmek esetében nem lehet mit kezdeni vele, várható, hogy ez a dolog kerül a film középpontjába. A nyughatatlan már a kezdésnél maximumra pörgeti fel a motorokat, felkelti a néző kíváncsiságát, hiszen a mostanában divatos keretes szerkezettel indít.
Mivel tavaly a Rayt is 6 Oscarra jelölték, így valahol várni lehetett, hogy ha nem lőnek nagyon mellé a készítők a Johnny Cash-biográfiával, akkor A nyughatatlannak is lesz esélye a gálán. James Mangold (Észvesztő, Azonosság) rendező neve garancia volt, hogy profi munkát fogunk kapni. Bár talán egy kissé az iparos jelleg felé húz a rendezés, de felesleges manírok nélkül vázolja fel a nézőknek Johnny Cash alakját és káros, illetve hasznos szenvedélyeit. Azt pedig írjuk a véletlen számlájára, hogy akárcsak a Rayt, ezt a filmet is jelölték férfi főszereplő, vágás, kosztüm és hang kategóriában a díjra.
Egy történelmi, valós személy eljátszása mindig nagy kihívás, de - a fenébe is - mindig megbirkóznak azzal a fránya feladattal, és ezt az Akadémia mindig is jó szemmel nézte. Joaquin Phoenix alakítása persze nem mérhető a többi díjra jelöltéhez, de korrekt, bár az sajnálatos, hogy arckifejezések terén még mindig elég szegényes a repertoárja a fiatal színésznek. Mondjuk azt, hogy végezte a dolgát, hozta a figurát, és saját maga énekelte a Johnny Cash számokat, ami minimum 4,5-szeres szorzóval esik latba a végső ítélet meghozatalakor.
Az, hogy nem emelkedett ki a filmből leginkább Reese Witherspoonnak köszönhető, hiszen az egykori Dr. Szöszi - ezúttal barnaként - olyan beleéléssel játssza June Carter countryénekesnő szerepét, hogy ezentúl az ő szerepével definiálhatjuk a színészi jelenlét fogalmát, Ennek volt egyértelmű hozománya az Oscar-jelölés. Akcentusát és pörgését (és persze saját énekhangját) hallgatva szinte sajnálja az ember, hogy előbb-utóbb leszinkronizálják a filmet, hiszen nagyon nehéz lesz visszaadni ezzel az eredeti hangulatot. A főszereplők mellett érdemes megemlíteni az apróbb szerepekben tetszelgő rocklegendákat, hiszen többek között feltűnik a filmben Elvis Presley, Roy Orbison és Jerry Lee Lewis is.
A Johnny Cash-kezdők nyilván csak pislogni fognak a megannyi híres dal hallatán és nem fogják érteni, hogy a Cash fanclub mozitermekbe kihelyezett tagozata miért borzong bele a filmbe ötpercenként, de talán a Ring of Fire-t - ha máshonnan nem hát valamelyik Levi's reklámból - még a kevésbé hozzáértők is fel fogják ismerni. A film több mint 2 órás hossza egyértelműen magában hordozza, hogy olykor le kell ülnie a tempónak, de a rendezőnek sikerült megtalálnia a zene, a család és a szenvedélyek szentháromság között a viszonylagos egyensúlyt, és nem hagyja, hogy a néző figyelme lankadjon. Nem kiemelkedő film A nyughatatlan, nem törődik különösebben a lelkizéssel, nem ás le a karakter mélyére, de simán belefér a közép-felső kategóriába, oda, ahol az életrajzi filmek jelentős része is fészkel.
Ízléstől és beállítottságtól is függ persze a film tetszési indexe, nyilván, aki nem nagy életrajzi film rajongó vagy akinek nem jön be a country, az úgy sem fogja megnézni hogy lerontsa az átlagot, a többiek meg pár szokásos megoldástól eltekintve egy igazán élvezetes, csupa zene filmet kapnak. Amerikában ezt a közönség is felismerte, és A nyughatatlan a Ray 75 millió dolláros bevételeit is meghaladta és már 100 millió dollár fölött jár, ami egy rétegfilmhez képest kitűnő teljesítmény.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
A nyughatatlan (Walk the Line) feliratos amerikai zenés film, 136 perc, 2005 Rendező: James Mangold Író: Johnny Cash, Patrick Carr Forgatókönyvíró: James Mangold, Gill Dennis Operatőr: Phedon Papamichael Zene: T-Bone Burnett Producer: James Keach, Cathy Konrad Vágó: Michael McCusker Szereplők: Joaquin Phoenix (Johnny Cash) Reese Witherspoon (June Carter) Ginnifer Goodwin (Vivian Cash) Robert Patrick (Ray Cash) Dallas Roberts (Sam Phillips) Forgalmazza az InterCom |
