Szekeres Viktor
Durr, durr és csók - fény az alagút végén
A 2005-ös premierek közül a legvégére maradt az előző év slusszpoénja - jó dumák, röhögés, rejtély, csak épp a kutya sem fog megnézni a moziban.
Hülye angol cím, hülye magyar cím, nempopuláris poszter - mintha a készítők direkt akarták volna elásni a filmet, a fene sem érti, pedig tudhatjuk, hogy a fekete komédia eleve nem közönségműfaj. Azt meg pláne nem érteni, hogy miért választottak olyan címet a filmnek, amit pár éve egy remek, nálunk is bemutatott angol fekete komédia már elsütött. Mindegy, ez csak merengés, meg aztán ennél képletesebben nem is lehetne elmondani a film történetét.
Pedig a Durr, durr és csók ha valamire nem szolgált rá, akkor az elföldelésre. Eleve érdemes abból kiindulni, hogy a film Shane Black filmje. Persze a tágra nyíló magyar szempárokból kisejlő tudatlanságot érezve az ember azonnal a nevezett úriember filmográfiája után nyúl remegő kézzel és kiderülhet, hogy a direktor - bár elsőfilmes rendező - de közel sem új fiú a szakmában. Eleddig forgatókönyvíróként tengődött, bár a tengődés kitételt cáfolja az a tény, hogy ő volt az a forgatókönyvíró, aki a legtöbb pénzt kapta egy forgatókönyvért (persze az állítólag pengésre sikeredett Utánunk a tűzözönt ezután okos producerek szanaszét nyirbálták és egy tucatfilmet kreáltak belőle). De azzal is dicsekedhet, hogy ő volt az első igazi akciófilm forgatókönyvíró, hiszen olyan klasszikusokat írt, mint a Halálos fegyver, az Utolsó cserkész, valamint a kevésbé elismert Utolsó akcióhős.
Ilyen rezümével az ember azt várja, hogy filmileg is valami nagydumás, laza akciófilmet fog rendezni Black, amolyan gájricsis stílusban, de épp ellenkezőleg tett. Bár a nagy dumák megvannak, de a modernség minden látszatát kerülve úgy döntött az író-rendező, hogy a filmnoir-ok világából merít témát, és előássa a stílus négy kedvelt karakterét, a magánnyomozót, a végzet asszonyét, a szerencsétlen balekot és a kék színű dohányfüstöt, majd az egész sztorit bebugyolálja egy nagyszerű elbeszélő körítésbe, mely során a narrátor alkalomadtán ki-kibeszél a filmből és a nézőkkel is kommunikál.
A film alapjául egy 50-es évekbeli Brett Halliday regény szolgál, plusz a történet fejezetekre van bontva, mely részek Raymond Chandler egyes regényeinek címét viselik - ha már noir, legyen kövér alapon. Az alapszituációról - mely idővel természetesen a nézők idegeinek túlfeszítéséig fog bonyolódni - annyit érdemes tudni, hogy van nekünk egy Harry Lockhartunk, akinek miközben piti tolvajlásokból él meg, még arra is van ideje, hogy elmesélje nekünk élete történetét.
Egy felettébb szerencsétlenül végrehajtott betörés következtében Harry egy krimi szereplőválogatására csöppen, amit remekül abszolvál. Megkapja a magánnyomozó szerepét egy készülő filmben és belecsöppen Hollywood csillogástól és Johnnie Walkertől hemzsegő világába. Figuráját annyira komolyan veszik, hogy még Meleg Perry személyében saját detektív-tanácsadót is kap. A forgatás elkezdődik, és szegény Harry annyira komolyan veszi szerepét, hogy nemsokára megkérik egy valódi bűnügy kiderítésére. Az események pedig ahogy szoktak, kezdetüket veszik.
Mivel erősen korlátozott volt a Durr, durr és csók költségvetése, ezért szerencsére jó színészeket lehetett szerződtetni a produkcióhoz. A főszerepben Robert Downey Jr. fekteti le immáron sokadjára a komikus színészet alapjait és közben a néző szomorkodik, hogy mennyit vesztett Hollywood azzal, hogy Downey az utóbbi évtized felét börtönben és elvonóban töltötte. Partnere az immáron sokadjára bizonyító Val Kilmer, aki lazán, mindenféle manír nélkül hozza a homoszexuális magánnyomozó figuráját. A többi szereplő sem vall szégyent természetesen, de a Durr, durr és csók abszolút kettejük figurájára és egymáshoz való viszonyára van kihegyezve.
Mit is lehetne mondani. Nem kommersz a film, és nem tudni, hogy aki meg fogja nézni, az mi alapján fog a megtekintés mellett dönteni. Ha egy kritika tud valakit befolyásolni, akkor leírom, hogy az év ballépései között üdítő dolog látni egy igazán vicces, jópofa és érdekes történetű filmet (mely sztori kibogozása lehet, hogy egyeseknek gondot fog okozni, de szerencsére ezért találta fel isten a másodszori megtekintést). A Durr, durr és csók egy film noir paródia igazából, mely nem retten meg az altesti, íkúnulla poénoktól sem olykor, de szerencsére szinte mindvégig képes tartani a színvonalat - és még a hossza is csak alig több, mint másfél óra (és a poén ezzel kapcsolatban a film végén, nagyon üt).
A film - bár minden megvan benne, hogy akár kultszagúvá váljon - valószínűleg nem lesz kult, hisz műfajában épp csak hogy kicsúszik a kiváló kategóriából, de a kommersz filmek masszájából erősen kiemelkedik. Akinek nem műfaja, az ne vegye magára (sokaknak nem lesz zsánere a film), de a többiek éves top tízes listájába - jórészt a 2005-ös mozis pangás miatt - nagy eséllyel bekúszhat a film.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Hülye angol cím, hülye magyar cím, nempopuláris poszter - mintha a készítők direkt akarták volna elásni a filmet, a fene sem érti, pedig tudhatjuk, hogy a fekete komédia eleve nem közönségműfaj. Azt meg pláne nem érteni, hogy miért választottak olyan címet a filmnek, amit pár éve egy remek, nálunk is bemutatott angol fekete komédia már elsütött. Mindegy, ez csak merengés, meg aztán ennél képletesebben nem is lehetne elmondani a film történetét.
Pedig a Durr, durr és csók ha valamire nem szolgált rá, akkor az elföldelésre. Eleve érdemes abból kiindulni, hogy a film Shane Black filmje. Persze a tágra nyíló magyar szempárokból kisejlő tudatlanságot érezve az ember azonnal a nevezett úriember filmográfiája után nyúl remegő kézzel és kiderülhet, hogy a direktor - bár elsőfilmes rendező - de közel sem új fiú a szakmában. Eleddig forgatókönyvíróként tengődött, bár a tengődés kitételt cáfolja az a tény, hogy ő volt az a forgatókönyvíró, aki a legtöbb pénzt kapta egy forgatókönyvért (persze az állítólag pengésre sikeredett Utánunk a tűzözönt ezután okos producerek szanaszét nyirbálták és egy tucatfilmet kreáltak belőle). De azzal is dicsekedhet, hogy ő volt az első igazi akciófilm forgatókönyvíró, hiszen olyan klasszikusokat írt, mint a Halálos fegyver, az Utolsó cserkész, valamint a kevésbé elismert Utolsó akcióhős.
Ilyen rezümével az ember azt várja, hogy filmileg is valami nagydumás, laza akciófilmet fog rendezni Black, amolyan gájricsis stílusban, de épp ellenkezőleg tett. Bár a nagy dumák megvannak, de a modernség minden látszatát kerülve úgy döntött az író-rendező, hogy a filmnoir-ok világából merít témát, és előássa a stílus négy kedvelt karakterét, a magánnyomozót, a végzet asszonyét, a szerencsétlen balekot és a kék színű dohányfüstöt, majd az egész sztorit bebugyolálja egy nagyszerű elbeszélő körítésbe, mely során a narrátor alkalomadtán ki-kibeszél a filmből és a nézőkkel is kommunikál.
A film alapjául egy 50-es évekbeli Brett Halliday regény szolgál, plusz a történet fejezetekre van bontva, mely részek Raymond Chandler egyes regényeinek címét viselik - ha már noir, legyen kövér alapon. Az alapszituációról - mely idővel természetesen a nézők idegeinek túlfeszítéséig fog bonyolódni - annyit érdemes tudni, hogy van nekünk egy Harry Lockhartunk, akinek miközben piti tolvajlásokból él meg, még arra is van ideje, hogy elmesélje nekünk élete történetét.
Egy felettébb szerencsétlenül végrehajtott betörés következtében Harry egy krimi szereplőválogatására csöppen, amit remekül abszolvál. Megkapja a magánnyomozó szerepét egy készülő filmben és belecsöppen Hollywood csillogástól és Johnnie Walkertől hemzsegő világába. Figuráját annyira komolyan veszik, hogy még Meleg Perry személyében saját detektív-tanácsadót is kap. A forgatás elkezdődik, és szegény Harry annyira komolyan veszi szerepét, hogy nemsokára megkérik egy valódi bűnügy kiderítésére. Az események pedig ahogy szoktak, kezdetüket veszik.
Mivel erősen korlátozott volt a Durr, durr és csók költségvetése, ezért szerencsére jó színészeket lehetett szerződtetni a produkcióhoz. A főszerepben Robert Downey Jr. fekteti le immáron sokadjára a komikus színészet alapjait és közben a néző szomorkodik, hogy mennyit vesztett Hollywood azzal, hogy Downey az utóbbi évtized felét börtönben és elvonóban töltötte. Partnere az immáron sokadjára bizonyító Val Kilmer, aki lazán, mindenféle manír nélkül hozza a homoszexuális magánnyomozó figuráját. A többi szereplő sem vall szégyent természetesen, de a Durr, durr és csók abszolút kettejük figurájára és egymáshoz való viszonyára van kihegyezve.
Mit is lehetne mondani. Nem kommersz a film, és nem tudni, hogy aki meg fogja nézni, az mi alapján fog a megtekintés mellett dönteni. Ha egy kritika tud valakit befolyásolni, akkor leírom, hogy az év ballépései között üdítő dolog látni egy igazán vicces, jópofa és érdekes történetű filmet (mely sztori kibogozása lehet, hogy egyeseknek gondot fog okozni, de szerencsére ezért találta fel isten a másodszori megtekintést). A Durr, durr és csók egy film noir paródia igazából, mely nem retten meg az altesti, íkúnulla poénoktól sem olykor, de szerencsére szinte mindvégig képes tartani a színvonalat - és még a hossza is csak alig több, mint másfél óra (és a poén ezzel kapcsolatban a film végén, nagyon üt).
A film - bár minden megvan benne, hogy akár kultszagúvá váljon - valószínűleg nem lesz kult, hisz műfajában épp csak hogy kicsúszik a kiváló kategóriából, de a kommersz filmek masszájából erősen kiemelkedik. Akinek nem műfaja, az ne vegye magára (sokaknak nem lesz zsánere a film), de a többiek éves top tízes listájába - jórészt a 2005-ös mozis pangás miatt - nagy eséllyel bekúszhat a film.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Durr, durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang) feliratos amerikai thriller, 103 perc, 2005 Rendező: Shane Black Forgatókönyvíró: Shane Black Operatőr: Michael Barrett Zene: John Ottman Producer: Joel Silver Vágó: Jim Page Sszereplők: Robert Downey Jr. (Harry Lockhart) Val Kilmer (Gay Perry) Michelle Monaghan (Harmony Faith Lane) Corbin Bernsen (Harlan Dexter) Dash Mihok (Mr. Frying Pan) Forgalmazza az InterCom |
Hannoverben csak szemetet adnak a moziban. Brühühü