MTI

Átadták a 200. eMagyar pontot

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a határon túli magyar szervezetek együttműködésének eredményeként 200 eMagyar pont, valamint tudományos, gazdasági és kulturális együttműködés jött létre - mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter Budapesten.

A miniszter erről a Magyarság az Információs Társadalomért Testület (MA-ITT) második konferenciáján beszélt, ahol ünnepélyesen átadta a horvátországi Csúzán létrehozott 200. eMagyar pontot. A Kohézió és versenyképesség című egynapos fórumon a határon túli magyar szervezetek képviselői beszámoltak az együttműködés két évének eredményeiről. Az IHM támogatásával szélessávú internet-elérési helyek, tisztaszoftver-programok, informatikai táborok és képzések valósultak meg. A határon túli magyar iskolák, önkormányzatok és szervezetek a magyar kormány által támogatott infrastrukturális fejlesztéseinek programját 2003-ban fogadták el.

Kovács Kálmán közölte, hogy az eMagyar pontok létrehozására eddig mintegy 140 millió forintot költött a kormány, a többi program támogatására további 100 millió forintot adtak. Jövőre a tervek szerint hasonló összeggel kívánnak hozzájárulni a fejlesztésekhez. Ismertetése szerint a tárca tervei alapján minden közintézménnyel rendelkező magyar és határon túli településen szeretnének internet-elérési pontot létrehozni. Eddig a határon túli 200 eMagyar pont mellett 2700 magyarországi pont létezik körülbelül 2000 településen. Kiemelte, hogy az elkövetkező évek feladata az alapok lerakása után a tartalommal való feltöltés, a legjelentősebb projekt a kulturális örökség digitalizálása lesz.

Nagy Zsolt romániai informatikai miniszter, az RMDSZ alelnöke elmondta: az együttműködés keretében 168 informatikai eszközt vásároltak, 51 iskolában történt informatikai fejlesztés. Ismertetése szerint 26 honlapot hoztak létre és 89 eMagyar pont működik. Kiemelte: 2006-ban 61 újabb pont létrehozását tervezik.

Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke közölte: két év során 20 magyarlakta településen nyílt eMagyar pont, 51 iskola kapcsolódott be a tisztaszoftver-programba és 9 médium részesült informatikai fejlesztésben. Hangsúlyozta, hogy a program meghaladja az identitásőrzés keretét, és a leginkább alkalmas arra, hogy akadályozza a magyarok elszakadását az anyaországtól. Egy éven belül meg fog valósulni a cél, a 333 határon túli eMagyar pont a Kárpát-medencében - hangsúlyozta Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #4
    Való igaz, de csak 2000 településen.
    És ezen települések nagy részén még a közháló végpontokon sincs szélessávú elérés,
    max ISDN. Példa egy zalai település:
    3 végpont, egyiken(iskola) ISDN, másik kettőn pedig ADSL, de kb. 92/64 sebességgel, mely az ISDN-nél is lassabb.
    Ugyanolyan lassú mindhárom helyen, mint azelőtt volt!
    Mindez azért, mert kedvenc minisztériumunk nem gondoskodott a vonalak kiépítéséről, inkább külföldre vitte a pénzt...
  • Cat #3
    "Eddig a határon túli 200 eMagyar pont mellett 2700 magyarországi pont létezik körülbelül 2000 településen."

    Ahhoz képest, hogy pl posta alig 3000 településen van, ez a 2700 (illetve 2900) bazinagy szám.
  • concrete #2
    a 200. e pontot, vagy a 200e. epontot,
    ha az első akkor muhaha, azt hittem ez egy komoly program
  • szombi #1
    És mi van a hazai eMagyarország pontokkal a kistelepüléseken? Hol a beígért szélessáv?