Berta Sándor

Egyre támadhatóbb lesz a Firefox?

Ugyan az alternatív böngésző népszerűsége immár hónapok óta töretlen, ám egyre nagyobb a vita a szakértők között arról, hogy valóban annyira biztonságos-e a program, mint ahogy azt a fejlesztői és a felhasználók állítják?

A Mozilla Alapítvány azt szeretné, hogy az általa fejlesztett Firefox alternatív internetes böngésző-program piaci részesedése az idei esztendő végére elérje vagy akár meg is haladja a tíz százalékot. Mindez azt jelentené, hogy a Firefoxot használók tábora gyakorlatilag az év végére megduplázódna. Egyre több számítástechnikai biztonsági szakember véli azonban úgy, hogy a töretlen népszerűség egy idő után lehet, hogy már egyfajta átok lesz a Firefoxot fejlesztő programozók számára.

A Symantec vezetője, John Thompson szerint az egyre növekvő népszerűség miatt egyre több biztonsági hibára derül majd fény, mivel a hackerek számára már érdemes lesz ilyen rések után kutatni. John Donovan, a Symantec Ausztrália munkatársa nemrég egy tanulmányt készített, amelyben a Firefox és az Internet Explorer biztonságosságát hasonlította össze. A tanulmány végeredménye az előzetes vélemények tükrében meglepő és megdöbbentő volt: a szakember a Microsoft szoftverében 13 biztonsági rést talált, míg a Mozilla Alapítványéban 21-et. Donovan úgy véli: a Firefoxnak ugyanannyi biztonsági hibája van, mint más programoknak.

Utóbbi véleményt azonban cáfolta a Mozilla Alapítvány elnökasszonya, Mitchell Baker, aki szerint a növekvő népszerűség ellenére egyre nagyobb gondot fordítanak a biztonságra is. Azt ugyanakkor az alapítvány vezetője is elismerte, hogy senki sem tökéletes. A Firefox titka Baker szerint abban rejlik, hogy nem épül be az operációs rendszerbe, mint például az Internet Explorer a Windowsba, ezenkívül az önkéntes fejlesztők már a stabil, végleges változat megjelenése előtt heteket töltöttek a még felderítetlen hibák kinyomozásával és kijavításával. Emellett a Firefox nem "ajánlja" az ActiveX-vezérlők használatát sem.

Mindenesetre a Mozilla Alapítvány fejlesztőcsapata néhány nappal ezelőtt kénytelen volt kiadni egy, egyszerre két biztonsági hibát is orvosoló javítást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #21
    és nem 270mb hanem 8mb :D
  • Balumann #20
    Nekem se volt még semmi gondom a FF-el, mindent behoz, gyorsabb mint az IE, átláthatóbb az egész (letöltések, mentésbeállítások, gyorsítótárak, stb.), stb.
  • Szecskó CsiGa #19
    jah ez lahat az oka de szerintem az FF sokkal jobb mint az IE mert jobban testreszabható és nap pakolja minden program ilyen menubarokkal meg minden félével teli.... szal FireFox RLZ :P
    jah és az IE is jó sztm csk mindenki azt támadja .. és ezért jobb a FF. mert azt még békénhagyák....

    csak azt nem hiszem el h több hiba (v rés..) van benne mint a EI ben !!
  • Benoke #18
    Ez csupán hangulat keltés, ugyanis az FF részesedése még messze eltörpül az IE melett.
    Ameddig ez igy lesz addiog ha valami kémprogramal hatást akarnak elérni, addig biza IE -re fogják csak kihegyezni. Majd ha 20-30% -körül lesz akkor majd jobban lesznek FF re is ilyen szarok, de erre nem látok elégé sok lehetőséget a közel jövőben.
  • Sil78 #17
    Pl a MiniT kiterjesztés is tudja ezt, de igazán megkérdezhetted volna a Firefox topicban.
  • netrunner #16
    Próbálj kiterjesztést letölteni hozzá. Azthiszem van valami olyasmi kiegészítés hogy advanced tab browsing...
  • entreri #15
    Még nem volt bajom a FF-al. Az biztos, hogy jelenleg a legjobb választás. De majd megnézzük, hogy mit hoz a jövő.
  • NeoMaN #14
    mármint ez egy extension hozzá. :)
  • NeoMaN #13
    tessék
    Én ezt használom, és tudtommal tudja....
  • AL7 #12
    Én is már jó ideje használom a tűzrókát... bár először kényszerből voltam kénytelen használni, mivel sem az IE, sem a rá épülő Maxthon (volt MyIE2) nem akart elindulni a gépemen (valamitől begyagyult az IE motor, és http-s cím beírása után automatikusan kilépett (persze hibajelentés, vagy bárminemű jelzés nélkül). De a lényeg, hogy mára nagyon is megszerettem a rókát :D Egyetlen dolog hiányzik nekem... a böngészőfülek nagyobb testreszabhatósága. Azaz, ha új fület nyitok, az ne a legutolsó helyen jelenjen meg, hanem a nyitó fül mellett. Ezt pl Maxthonban tökéletesen állítani lehetett, és ez nekem nagyon hiányzik most a tűzrókában!